2024. május 9., csütörtök

Magyarország már középdöntős

A magyar válogatott második csoportmérkőzésén is győzelmet aratott, így a ma esti, Montenegró elleni találkozó eredményétől függetlenül továbbjutott a középdöntőbe a dán–norvég–svéd közös rendezésű női világbajnokságon.

Golovin Vlagyimir együttese szombat este Kamerun ellen lépett pályára, és a papírformának megfelelően lesöpörte a pályáról az afrikaiakat. A lányok a Paraguay elleni meccshez hasonlóan hibákkal tarkított játékkal kezdtek, a kezdeti akadozást követően az első játékrész végére bemelegedtek, és tízgólos előnnyel várhatták a második etapot. A folytatás újabb magyar rövidzárlattal indult, a kameruniak a magyarok rossz passzait és könnyelmű labdaeladásait kihasználva lőttek néhány gólt, érdemben azonban nem tudtak közelebb férkőzni a piros-fehér-zöld alakulathoz. Golovin tanítványai ma 20.30-kor játszanak Montenegróval, a tét a csoportelsőség. A magyarok mellett szól, hogy a balkániak az első két fordulóban győztek ugyan, de Kamerun és főleg Paraguay ellen jócskán akadozott a játékuk. Szövetségi kapitányuk, Bojana Popivić a dél-amerikaiak elleni, eleinte szoros találkozót követően elmondta, a tavaly Eb-bronzérmes kerethez képest átalakult a csapat, több tapasztalt játékos is kikerült a válogatottból, így a fiataloknak még szokniuk kell a vb-hangulatot.

A szerb válogatott a dánoktól elszenvedett négygólos vereséggel rajtolt pénteken a tornán. Uroš Bregarék álomrajtot vettek, az első félidőben a játék minden elemében jobbnak bizonyultak a papíron jóval esélyesebb riválisnál, majd remek védelmüknek köszönhetően egészen az 53. percig irányították is a mérkőzést és az eredmény alakulását. A szerbek lendületét a végjátékban a rivális legendája, Sandra Toft törte meg, aki gyakorlatilag lehúzta a rolót a kapuban. Az utolsó percekben a dánok alaposan felpörgették a játékot, a szerbek viszont nem tudtak ritmust váltani, és végül kikaptak. Kubina Molliék vasárnap este Románia ellen folytatták szereplésüket, s remélhetőleg az 1. fordulóban látott lendülettel játszottak.

Eredmények, 1. forduló, A csoport: Horvátország–Szenegál 22:22, Svédország–Kína 36:24. E csoport: Románia–Chile 44:19, Dánia–Szerbia 25:21. 2. forduló, B csoport: Magyarország–Kamerun 39:20, Montenegró–Paraguay 41:26. Az állás: Magyarország és Montenegró 4, Kamerun és Paraguay 0 pont. C csoport: Koreai Köztársaság–Grönland 27:16, Norvégia–Ausztria 45:28. Az állás: Norvégia 4, Ausztria és Koreai Köztársaság 2, Grönland 0 pont. D csoport: Franciaország–Izland 31:22, Szlovénia–Angola 30:24. Az állás: Szlovénia és Franciaország 4, Angola és Izland 0 pont. F csoport: Németország–Irán 45:22, Lengyelország–Japán 32:30. Az állás: Németország és Lengyelország 4, Japán és Irán 0 pont. G csoport: Brazília–Kazahsztán 46:15, Spanyolország–Ukrajna 32:20. Az állás: Brazília és Spanyolország 4, Ukrajna és Kazahsztán 0 pont. H csoport: Hollandia–Kongó 40:20, Csehország–Argentína 31:22. Az állás: Hollandia és Csehország 4, Argentína és Kongó 0 pont.

A mai program, B csoport: Kamerun–Paraguay (18.00), Montenegró–Magyarország (20.30, M4 Sport, Arena Sport 2). D csoport: Angola–Izland (18.00), Franciaország–Szlovénia (21.00, Arena Sport 3). F csoport: Japán–Irán (18.00), Németország–Lengyelország (20.30, Arena Premium 3). H csoport: Argentína–Kongó (18.00), Hollandia–Csehország (20.30, Arena Sport 4).

 

Nyitókép: Simon Petráéknak Kamerun legyőzése sem jelentett komoly problémát (Fotó: MTI)