2026. június 13., szombat
VÍZILABDA

Spanyolország az Európa-bajnok

A magyar lányok bronzérmesek

Spanyolország Hollandia felett aratott 11:10 arányú győzelmével zárult az újvidéki U17-es leányifjúsági vízilabda Európa-bajnokság döntője, így a katalánok bebizonyították, az utánpótlásukkal sincs különösebb probléma. A mérkőzés egy döntőhöz méltóan alakult, a felek nem bírtak egymással, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A záró negyedet megelőzően döntetlent mutatott az eredményjelző (8:8), a spanyolok az utolsó játékrészben egy góllal jobbnak bizonyultak a hollandoknál, így ők örülhettek a végén.

A magyar–görög bronzcsata is hasonló izgalmakat hozott. Faragó Tamás együttese a gyenge kezdés után fordítani tudott, s végül 9:8-ra legyőzte a görög válogatottat.

pár évet kellett várnunk erre az éremre. Az volt a csodálatos, hogy a gyengébb kezdés után elkaptuk a fonalat, mindenki megokosodott és megügyesedett. Ez azért fontos, mert Magyar Alda, aki a mezőny legjobbja volt, azt mondta, azért is szeretne nyerni, mert akkor látná Tamás bácsit örülni. Az elején rosszul gondoltuk és rosszul is csináltuk a dolgunkat, aztán egyszer csak átlendültünk ezen, ami mutatja a csapat erejét. És az is biztató, hogy amíg a legjobb csapatok tiszta korosztállyal érkeztek, nálunk nyolc 2001-es, azaz egy évvel fiatalabb játékos szerepelt. Berta lányom azt mondta a meccs előtt, hogy ha már az egész nyarat erre áldoztuk, akkor nehogy már érem nélkül maradjunk, és ezt mindenki komolyan vette– nyilatkozta a mérkőzést követően Faragó Tamás magyar szövetségi kapitány.

A szerb válogatott a 8. helyen végzett, a helyosztón Oroszországgal szemben maradt alul 17:6 arányban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel