2026. június 13., szombat
FORMULA–1

Jelentősen megreformálnák a versenynaptárt

A Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media azt szeretné, ha a világbajnoki sorozatban a mostaninál több városi versenyt rendeznének, s a futamok földrajzi elhelyezkedés szerint követnék egymást. A cégcsoport keddi bejelentése szerint amellett, hogy a városokban többször szeretnék látni körözni az autókat, az is tervben van, hogy három részre bontják a vb-t: külön blokkokban rendeznék az ázsiai, az európai és az amerikai futamokat.

„Az emblematikus városokból nagyszerű felvételeket lehetne sugározni, ez pedig segítene még nézettebbé tenni a Formula–1-et” – nyilatkozta a Formula–1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője, Sean Bratches, aki szeretné, ha nagyobb lenne az egyensúly a tradicionális versenypályán, valamint a nagyvárosok utcáin rendezett futamok között. Hozzáfűzte, kinevezése óta már sok várossal felvette a kapcsolatot, s a legtöbb helyen pozitívan reagáltak az általa felvázolt tervekre.

„Jelenleg össze-vissza repkednek a csapatok a kontinensek között, a jövőben azt szeretnénk, ha földrajzi alapon lenne összeállítva a versenynaptár. Ez jobb lenne a szurkolóknak, a szponzoroknak és az istállóknak is” – tette hozzá. Bratches arról is beszélt a jelenlegi 20 helyett 25 futamos világbajnokságot terveznek, és szeretnék átalakítani a versenyhétvégék jelenlegi rendszerét is (három szabadedzés, időmérő edzés, futam), ám ennek részleteiről egyelőre nem nyilatkozott.

Magyar ember Magyar Szót érdemel