2025. május 5., hétfő
ÚSZÁS

Kell egy cél!

A járvány miatt március 16-a óta kényszerpihenőt tartó magyar úszóválogatott tagjai hétfőn szigorú szabályok betartásával a Duna Arénában és Balatonfűzfőn újrakezdhették az edzéseket. Az úszókhoz hasonlóan a csapatban közreműködő edzők is örülnek, hogy végre elkezdhették a munkát, ugyanakkor mind hangsúlyozták, a közeljövő legfontosabb kérdése, hogy tudják, milyen versenyen és mikor indulhatnak a sportolók. Selmeci Attila, többek között a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf edzője az MTI-nek elmondta, az első edzésen nyilvánvalóvá vált, hogy a versenyzők mozgása kicsit még darabos, és akármennyire is profik, egyelőre még küszködnek. Megjegyezte, a következő három hétben könnyedebb, technikai edzések lesznek annak érdekében, hogy a vízérzék visszajöjjön, és ezt követően lehet fokozatosan adagolni a terhelést. Selmeci hozzátette, jobb helyzetben vannak, mint egy nyári leállás után, nagyon fontos azonban, hogy legyen a versenyzők előtt egy cél, ami tartja bennük a lelket, ezért bízik benne, hogy augusztusban megtartják a budapesti Európa-bajnokságot.

A szintén világbajnok Kapás Boglárkát felkészítő Virth Balázs szerint a következő három-négy hétben fokozatosan gyűjtik a métereket, valamint a nyár végéig várnak arra, hogy eldőljön, milyen versenyen és mikor indulhatnak. Kijelentette, ha ez nincs meg szeptemberig, akkor házon belüli tesztekkel próbálják majd pótolni a viadalokat, ugyanis minden versenyzőnek szüksége van egy célra.

Négymillió az olasz úszóknak

Az Olasz Úszószövetség 4 millió eurós programmal próbálja meg segíteni klubjait, illetve sportolóit. A Swimswam című szakportál beszámolója szerint a szervezet csökkenteni fogja a tagsági díjat, segélyalapot hoz létre, a műszaki költségek 20 százalékát elengedi, valamint bérkiegészítést tervez. Olaszországban a tervek szerint a legjobb sportolók jövő hétfőtől folytathatják felkészülésüket szigorú egészségügyi szabályok betartásával.

Magyar ember Magyar Szót érdemel