2025. május 5., hétfő
SPORTHÍREK

Tyson újra bokszolna!

ÖKÖLVÍVÁS

A profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnoka, az 53 éves amerikai Mike Tyson azt fontolgatja, hogy újra ringbe száll. A sportág egykori ikonikus alakjának szándékáról a londoni The Sun írt. „Az elmúlt hetet már végigdolgoztam, hogy megtudjam, milyen állapotban vagyok, főleg a lábaimra voltam kíváncsi. Nehezemre esett a mozgás, a testem összetört, és nagyon fáj. De edzek tovább, próbálok visszatérni a szorítóba. Úgy gondolom, néhány bemutató meccsel visszanyerem a formámat.” A 2006-ban visszavonult exbajnok az újrakezdés okát firtató kérdésre azt válaszolta: azért akar megint bokszolni, hogy pénzt keressen hajléktalanok és kábítószerfüggők számára.

Tyson profiként 1986 és 2005 között vívott 58 mérkőzéséből 50-et megnyert (44 KO), és 6-szor szenvedett vereséget. 1986 novemberében húszévesen és négy hónaposan minden idők legfiatalabbjaként lett nehézsúlyú világbajnok, s valamennyi nagyobb szervezetnél eljutott a vb-címig.

TENISZ

Rajtol a madridi virtuális torna

Egy csoportba került Rafael Nadal és a szintén volt világelső Andy Murray a ma kezdődő virtuális madridi tenisztornán. A sorsolást Lars Graff korábbi versenybíró, az ATP alelnöke vezényelte le otthonából, és a 16 fős férfimezőnyben az 1-es kvartettben kapott még helyet Denis Shapovalov és a nagy videójátékos hírében álló Gaël Monfils.

A jövő hétre kiírt madridi salakpályás verseny pótlására kitalált virtuális tornán a többi csoportban Dominic Thiem, Diego Schwartzman, John Isner, Sztefanosz Cicipasz, Fabio Fognini, Nisikori Kej, Frances Tiafoe, Alexander Zverev, David Goffin, Karen Hacsanov, Lucas Pouille és a már visszavonult David Ferrer kapott helyet. A női mezőnyt Karolína Plíšková, Belinda Bencic, Fiona Ferro, Carla Suárez Navarro, Elina Szvitolina, Johanna Konta, Viktorija Azarenka, Sorana Cirstea, Kiki Bertens, Angelique Kerber, Eugenie Bouchard, Donna Vekić, Bianca Andreescu, Madison Keys, Kristina Mladenović és Caroline Wozniacki alkotja.

NBA

Edzőterembe lehet menni

Az NBA játékosai péntektől újra látogathatják csapataik edzőtermeit abban az esetben, ha nincs erre vonatkozó szigorú önkormányzati tiltás. A járvány terjedése miatt az NBA küzdelmei március 11-én szakadtak félbe, és egyelőre kérdéses, mikor és milyen formában lehet folytatni az alapszakaszt. A leállás óta a játékosok a csapatukhoz tartozó létesítményeket nem használhatták, sem a kosárlabdapályákat, sem pedig edzőtermeket fitnesztréningekre. Most azzal a feltétellel lehet ismét látogatni a termeket, hogy azokon nem a klub által szervezett tréningek folynak, és csak egyéni edzés tartható, csoportos nem.

NFL

Rekordnézettségű játékosbörze

Rekordnézettséget hozott a profi amerikaifutball-liga (NFL) amatőr játékosbörzéje, a draft. A holtszezon legfontosabb eseményét idén a járvány miatt rendhagyó módon nem egy helyszínen, hanem online tartották meg. A Las Vegasba tervezett parádé így elmaradt, de a járvány kitörése óta az Egyesült Államok első élő sportközvetítését így is 15,6 millióan követték a képernyők előtt, amire még nem volt példa az NFL történetében. Az eddigi csúcsot a 2014-es draft tartotta 12,4 millió nézővel. Idén elsőként a várakozásoknak megfelelően az egyetemi bajnok LSU irányítója, Joe Burrow kelt el a börzén.

LONDONI MARATON

Csak a legjobbak?

Hugh Brasher versenyigazgató szerint az is elképzelhető, hogy csak a legjobb futók indulhatnak majd el az idei londoni maratonon. Brasher úgy fogalmazott, ez az egyik lehetséges forgatókönyv a tíz közül, amelyek „állandóan változnak”. A viadalt tegnap rendezték volna, de a járvány miatt október 4-ére halasztották. Tavaly közel 43 ezer futó vett részt rajta, idén pedig a világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge és az etióp Kenenisa Bekele párharcával harangozták be a szervezők.

A tokiói maratont márciusban szinte üres utcákon rendezték csak a topfutók részvételével. A londoni maratont ugyancsak a világ hat nagy, 42,195 kilométeres versenye között tartják számon (a tokiói mellett a továbbiak: Boston, Berlin, Chicago és New York).

SAKK

Carlsen növelte előnyét

A világbajnok Magnus Carlsen éllovasként megnyerte 4. fordulós párharcát is, így növelte előnyét az általa életre hívott online sakkversenyen. A norvég nagymester a francia Maxime Vachier-Lagrave-ot verte 2,5:1,5-re. A viadal hetedik napjának másik összecsapásán az amerikai Fabiano Caruana 3:1-re bizonyult jobbnak az iráni Alireza Firouzjánál. A forduló Hikaru Nakamura sikerével folytatódott, az amerikai játékos az orosz Jan Nyepomnyascsij felett diadalmaskodott 2,5:1,5 arányban, míg a másik párban a kínai Ting Li-zsen döntő, úgynevezett armageddon partiban nyert a holland Anish Giri ellen. Az élen továbbra is Carlsen áll 11 ponttal, Nakamura 10 pontos.

Magyar ember Magyar Szót érdemel