2025. május 5., hétfő
VÍZILABDA

Jakšić sétál és tanul

Nikola Jakšić, a szerb férfi vízilabda-válogatott és a Ferencváros fiatal tehetsége Budapesten maradt a járvány idején, klubja abban a kiváltságos helyzetben van, hogy szigorú intézkedések mellett heti néhány alkalommal vízi edzéseket is végezhetnek a játékosok.

A mindig nyüzsgő főváros gyakran kihalt, a kávézók, éttermek nem dolgoznak. Unatkozom, egyedül vagyok, így elkezdtem sétálni, gyalog járom be a számomra ismeretlen helyeket. Az eddiginél jóval több időt fordítok a tanulásra is, az edzések mellett ez a két tevékenység tölti ki a mindennapjaimat. Az otthon végezhető gyakorlatok mellett heti két-három alkalommal mehetünk az uszodába, úszunk, illetve lövőgyakorlatok vannak. Kedden és csütörtökön három csoportra felosztva kondizunk az edzőteremben. A többiekhez képest úgy tűnik, egyedül nálunk maradt fenn a folytonosság, a klubban korrektek, tartják magukat a megígértekhez, ami ebben a sajnálatos helyzetben gyakorlatilag egyedi esetnek számít” – mondta a Sportski žurnalnak nyilatkozva a bekk.

Jakšić megemlítette az OSC körüli történéseket is: „Mindenki nehéz helyzetben van, sok egyesület jövője bizonytalanná vált ebben a szituációban. A Debrecen is szélnek eresztette a játékosait, máshol is további megszorítások várhatóak. Úgy tűnik, eddig a Fradi tartja magát legjobban, mi egyelőre szerencsések vagyunk.”

Konrád 75 éves lenne

Hetvenöt éve, 1945. április 17-én született Konrád Ferenc olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. Amikor felvették a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, az OSC-be igazolt, az egyetem csapatával a BEK-et és a magyar kupát két-két, a bajnokságot pedig hét alkalommal nyerte meg. A felnőttválogatottban 1977-ig 183 alkalommal játszott. Három olimpián vett részt: 1968-ban Mexikóvárosban bronz-, 1972-ben Münchenben ezüst-, 1976-ban Montrealban pedig aranyérmet nyert. Egy-egy világ- és Európa-bajnoki győzelem mellett van egy-egy ezüstérme is. Hihetetlenül robbanékony pólós volt, csuklóból pompásan, veszélyesen lőtt – írta róla a MOB honlapja. 1982-ben vonult vissza az aktív sportolástól, ám ezt követően tagja volt a szeniorválogatottnak.

A SOTE Fogorvosi Karán szerzett diplomát, később a Gyermekfogászati Klinika tudományos munkatársa volt, 1992-ben egyetemi adjunktus lett, és közben magánpraxisa is volt. Néhány nappal 70. születésnapja után, 2015. április 21-én hunyt el.

Magyar ember Magyar Szót érdemel