2025. május 5., hétfő
SÚLYEMELÉS

Lemondott Aján Tamás

Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnöke lemondott tisztségéről, döntését az elnökség szerdán elfogadta. A budapesti székhelyű szövetség közleményében Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben, külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a WADA és a NOB normáinak is megfelel. „Mostantól megkezdődhet a munka egy friss irányvonal meghatározásáért, amely által elérhetjük a sportunkban rejlő lehetőségek maximumát” – mondta Papandrea. Hozzátette, most az elnökség legsürgetőbb feladata, hogy igazságos és sportszerű módon átdolgozza a kvalifikációs rendszert a jövő évre halasztott tokiói olimpiára, és segítse a sportolókat.

Aján 1976 és 2000 között az IWF főtitkári posztját töltötte be, az elmúlt 20 évben pedig elnökként vezette a szövetséget. Idén januárban maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben. Aján a vádakat visszautasította, a felfüggesztését pedig azért kérte, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát. A múlt héten aztán újra előtérbe került az ügy, miután az ARD-hez került Papandreának az elnökség tagjaihoz írt levele, amelyben Aján kizárását kezdeményezte, mert szerinte nem lépett a háttérbe, és továbbra is ő intézte az ügyeket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel