Szőnyi Ferenc a második helyen végzett a mexikói hússzoros Ironman triatlon-versenyen, és a világon elsőként teljesítette másodszor is a 76 kilométer úszásból, 3600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból álló távot. „Én vagyok az egyetlen ember a világon, aki két alkalommal is teljesítette ezt az eszelős dupla decaironmant!” – írta Facebook-oldalán a Racemachine becenevű sportoló.
Szőnyi ezt a mexikói viadalt egyszer, 2010-ben már teljesítette, sőt meg is nyerte. Ezúttal 523 óra alatt ért célba. A nagyközönség leginkább a Himalájában megrendezett, a világ legkeményebb ultrafutó versenyének tartott The Hell Race kapcsán jegyezte meg Szőnyi Ferenc nevét. A 480 kilométeres futóversenyt kétszer is – két egymást követő évben – egyedüliként teljesítette, másodjára ráadásul négy órával meg is javította eredményét.



