2024. május 10., péntek
KAJAK-KENU

Jobb taktikával már aranyérem

Megszerezte Szerbia egyetlen aranyérmét a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon a 21 éves Bojan Zdelar. A szerémségi sportolót a K1 500 méteres távon nem tudta senki legyőzni, miután saját bevallása szerint korábban az 1000 méteres versenyen túl sok energiát elhasznált a táv első felében, így ott végül csak negyedik lett. Az ország a női mezőnyben is K1 500 méteren tudott érmet szerezni, itt Marija Dostanić ezüstöt nyert szombaton.

A világbajnokság főszereplői azonban, mint ahogy az a kajak-kenuban gyakran várható, a magyarok voltak, akik vasárnap délután és hétfőn még tíz aranyat tettek hozzá a korábban szerzett héthez. Különösen szembetűnő volt, ahogy Magyarország uralta a női négyeseket, hiszen gyors egymásutánban kajakban, kenuban, a juniorok és az U23-asok között is behúzták ezt a számot az 500 méteres távon. Emellett a fiatal felnőttek között győzött még Bakó Olga és Biben Karina (K2 500 m), valamint Bragato Giada és Nagy Bianka kettőse (C2 200 m).

A juniorok között Fojt Sára és Ujfalvi Laura (K2 500 m), Kiss Ágnes és Csorba Zsófia (C2 200 m), valamint Kiskó Réka és Decsi Dorina párosának (K2 200 m) nyakába került arany. Jól mentek a magyarok a kajak-kenuban is meghonosodni készülő vegyes páros számokban, ahol egy férfi és egy nő lapátol a hajókban egyidejűleg.

A juniorok között Gönczöl Laura és Böszörményi Bendegúz nyert C2 500 méteren, Decsi Dorina és Panyik Zsombor pedig második lett K2 500 méteren.
Magyarország végül toronymagasan, 17 arany-, 5 ezüst- és 7 bronzéremmel nyerte a két korosztály összesített éremtáblázatát, s annyi első helyet szerzett, mint a tabellán őket követő három nemzet (Oroszország, Németország és Spanyolország) együttvéve. Szerbia egy-egy arany- és ezüstéremmel a 14. legeredményesebb ország lett.