2024. október 13., vasárnap
MOTOGP

Kilenc év után új király a Sachsenringen

Közel egy évtizeden át nem volt kérdés, ki lesz a győztes, amikor a MotoGP mezőnye a Német Nagydíjra érkezett: Marc Márquez annyira domináns volt a kedvenc pályájának nevezett Sachsenringen, hogy amióta 2013-ban megjelent a királykategóriában, minden versenyt megnyert itt. Ezúttal viszont a spanyol újabb karműtétje után lábadozva hiányzott a mezőnyből, így biztos volt, hogy új győztest avatnak. Az időmérő Francesco Bagnaiának sikerült legjobban, aki már csak azért is optimista lehetett, mert az elmúlt négy futam győzelem-kiesés sormintájában ezen a hétvégén a győzelem jött volna sorban számára. Az olasz reményei azonban nem tartottak sokáig: a startnál legyorsulta őt Fabio Quartararo, a második kör elején egy sikertelen támadási kísérlet során össze is ért a két motoros, majd a negyedik körben a ducatis túlvállalta magát, elesett, a kavicságyból pedig már nem tudta épségben visszahozni a motorját.

Ezzel a honfitárs Johann Zarco vált Quartararo legközelebbi üldözőjévé, aki azonban nem tudott felzárkózni, így a Yamaha versenyzője kényelmes előnnyel ért be elsőként, ezzel tovább növelve előnyét a bajnokságban. Aleix Espargaró sokáig őrizte a harmadik helyet, de a hajrában elmarta tőle az utolsó dobogós helyet Jack Miller – aki kapcsán az elmúlt napokban derült ki, hogy 2023-ra a KTM-hez igazol, miután a Ducati nem hosszabbított vele, ám utódjának kilétéről még nem döntött a bolognai gyártó.

Remekelt Maverick Viñales is, aki sokáig közvetlenül csapattársa mögött, a negyedik helyen haladt, és legjobb eredménye felé közeledett azóta, hogy tavaly szezon közben elküldte a Yamaha, ám a spanyolnak ezúttal sem volt szerencséje, műszaki hiba miatt ki kellett állnia. Akiket szintén az ág is húz, az a szezon végén kiszálló Suzuki, hiszen a csapat az elmúlt négy futamból már harmadszor nullázott: ehhez ezúttal csak Joan Mirnek kellett esnie, Álex Rins a szabadedzések után döntött úgy, hogy nem vállalja a folytatást, miután a két héttel ezelőtti, barcelonai balesetében eltört és azóta megműtött csuklója még nem jött rendbe teljesen.

A MotoGP húszfutamos szezonja ezzel féltávjához érkezett, és míg Quartararo az utóbbi futamokon egyre inkább formába lendült, addig legközelebbi üldözői rendre botlanak, így a francia 34 pontos előnyt őrizve robog a címvédés felé.

A Német Nagydíj végeredménye: 1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 41:12,816, 2. Johann Zarco (Pramac Ducati) +4,9 másodperc hátrány, 3. Jack Miller (ausztrál, Ducati) +8,3, 4. Aleix Espargaró (spanyol, Aprilia) +9,1, 5. Luca Marini (VR46 Ducati) +11,6 stb. A Moto3 győztese: Izan Guevara. A Moto2 győztese: Augusto Fernández.

A világbajnokság állása: 1. Quartararo 172 pont, 2. A. Espargaró 138, 3. Zarco 111, 4. Bastianini 100, 5. B. Binder 82 stb.

„Nem akarunk 30 évesen bottal járni”

A Kanadai Nagydíj hétvégéjén eddigi csúcsára ért a Formula–1 idei szezonjának legforróbb vitája, ami az autók pattogása, az úgynevezett delfinezés körül robbant ki. A problémát az idei évtől életbe lépett technikai szabályok okozzák: mivel az autók a leszorítóerő jelentős részét már a szívóhatás által termelik, ezért a padlólemezt merevebbre és a talajhoz minél közelebb kell állítaniuk a csapatoknak a legjobb teljesítmény elérése érdekében. Ez viszont az egyenesekben az autók intenzív pattogásával jár, ahogy azok a talajhoz szívódnak, majd visszapattannak onnan. A jelenség egyes csapatokat, mint a Red Bullt, a McLarent vagy az Alpine-t, kevésbé érint, látványos azonban a Ferrarikon és a Mercedeseken – utóbbiak az idei formaromlást is ennek tulajdonítják. Az egyenetlen városi pályákon, mint amilyen legutóbb Baku vagy e hétvégén Montreal volt, még intenzívebb az autók pattogása, aminek nyomán több versenyző gerincfájdalmakra, koncentrációzavarra panaszkodott, és sürgették a Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA), hogy a szabályok módosításával enyhítsenek a problémán, hiszen önszántából egyik pilóta sem fogja arra kérni a csapatát, hogy a teljesítmény beáldozásával emeljék meg az autó hasmagasságát. „Az FIA nehéz helyzetbe hoz minket, hiszen az egészség és a tempó közül kell választanunk. Próbáljuk arra kérni őket, hogy találjanak valami megoldást, hogy ne kelljen már 30 évesen bottal járnunk” – fakadt ki az AlphaTauri 26 éves versenyzője, Pierre Gasly.

A panaszok gyorsan meghallgatásra találtak, az FIA a Kanadai Nagydíj előtti napokban bejelentette, az adatgyűjtést követően minden csapat számára meg fog határozni egy mérőszámot arra, milyen szintre kell állítania autói hasmagasságát, hogy a rázkódás elviselhető legyen a versenyzők számára. Mivel az évközi szabálymódosítást a biztonság érdekében hozzák, nincs szükség a csapatok beleegyezésére sem, amelyeket viszont ez nem akadályozott meg abban, hogy vitába bonyolódjanak egymással. Sokan megkérdőjelezik, hogyan tudja majd az FIA átláthatóan szabályozni ezt a jelenséget, és egyébként sem minden istálló örül a változásnak, amely akár az erőviszonyokra is hatással lehet. A legtöbben a Mercedesre mutogatnak az egész ügy kiválójaként, mint arra a csapatra, amely a legjobban szenved a pattogástól, és az új szabályozástól teljesítménybeli előnyt remél. A Red Bullt irányító Christian Horner provokatív módon úgy nyilatkozott, felesleges ez az egész hercehurca az FIA részéről, hiszen egyszerűen fekete zászlóval kiinthetnék a versenyből azokat az autókat, amelyeket a túlzott pattogás miatt nem találnak biztonságosnak. A kanadai hétvégén a Mercedes egy új merevítőrudat rakott az autóira, amit szabályosnak gondolt, ám végül mégis leszerelte, miután egyes riválisok óvást helyeztek kilátásba miatta. A német csapatot vezető Toto Wolff kikelt magából, szerinte az ellenfeleik álszent módon viselkednek, és egyesek még a pilótáikat is arra kondicionálják, ne panaszkodjanak az autó pattogására, ezzel lassítva a szabályváltozás folyamatát, miközben a versenyzőik egészségét teszik kockára saját teljesítményelőnyük megőrzése, illetve a Mercedes hátráltatása érdekében.

Idén sem maradt el tehát a túlfűtött sportpolitikai sárdobálás az F1-ben, és biztos, hogy ennek a történetnek még koránt sincs vége.