2025. december 3., szerda
ÚSZÁS – RÖVID PÁLYÁS EB

Szabó Szebasztián ezüstérmes!

Szabó Szebasztián 21,89 másodperces idővel csapott célba a Lublinban zajló rövid pályás Európa-bajnokság 50 méteres pillangóúszásának döntőjében, s megszerezte a magyar válogatott első érmét a kontinensviadalon! Szebi már a középdöntőt követően elmondta, a svájci Noè Pontit nagyon nehéz lesz megverni a fináléban, ám az éremcsatába mindenképp beleszólna. Így is lett, a zentai úszó remekül rajtolt, és ezüstérméhez kétség sem férhetett, egy tizedet vert a harmadik helyen célba érkező Maxime Grousset-ra.

- Az elmúlt időszakban azért ott volt a fejemben, hogy mi van akkor, ha ennek az egésznek vége… Viszont a szingapúri világbajnokság nyáron és most ez az eredmény bebizonyította számomra, hogy még mindig itt a helyem. A világcsúcs ugyan már nem az enyém, de a legjobbamtól egyetlen tizedre vagyok, és lehet még javulni. Nagyon örülök a 22 másodperc alatti időnek, és még Ponti sem előzött most meg hét tizeddel – nyilatkozta az MTI-nek Szabó.

Szabó pályafutása során negyedszer állhat Eb-dobogón ebben a számban: 2021-ben Kazanyban világcsúcs-beállítással diadalmaskodott, 2019-ben Glasgow-ban, majd két évvel ezelőtt Otopeniben második volt.

A maygarok közül még Szabó-Feltóthy Eszter és Kovács Benedek (mindkettő 200 m hát), valamint a 4×50 méteres mix vegyes váltó döntőzött.

Eredmények, férfiak, 50 m pillangó: 1. Noè Ponti (Svájc) 21,54 másodperc, 2. Szabó Szebasztián 21,89, 3. Maxime Grousset (Franciaország) 21,99. 400 m gyors: 1. Jack McMillan (Nagy-Britannia) 3:36,33 perc, 2. Lukas Märtens (Németország) 3:36,51, 3. Daniel Wiffen (Írország) 3:37,02, … 6. Sárkány Zalán 3:38,03 stb. 4×50 m gyorsváltó: 1. Olaszország (Leonardo Deplano, Lorenzo Zazzeri, Giovanni Guatti, Thomas Ceccon) 1:22,90 perc, 2. Lengyelország (Piotr Ludwiczak, Ksawery Masiuk, Kamil Sieradzki, Mateusz Chowaniec) 1:23,63, 3. Horvátország (Jere Hribar, Nikola Miljenić, Božo Puhalović, Luka Cvetko) 1:23,79 stb.

Nők, 50 m pillangó: 1. Martine Damborg (Dánia) 24,61 másodperc, 2. Roos Vanotterdijk (Belgium) 24,84, 3. Beryl Gastaldello (Franciaország) 24,93 stb. 400 m gyors: 1. Isabel Gose (Németország) 3:54,33 perc, 2. Simona Quadarella (Olaszország) 3:56,70, 3. Freya Colbert (Nagy-Britannia) 3:56,71, … 5. Ábrahám Minna 4:01,69, … 8. Pádár Nikolett 4:08,62. 4×50 m gyorsváltó: 1. Hollandia (Milou van Wijk, Marrit Steenbergen, Tessa Giela, Valerie van Roon) 1:33,85 perc, 2. Olaszország (Silvia Di Pietro, Sara Curtis, Agata Maria Ambler, Costanza Cocconcelli) 1:34,30, 3. Lengyelország (Katarzyna Wascik, Kornelia Fiedkiewicz, Julia Maik, Barbara Lesniewska) 1:35,75, … 6. Magyarország (Senánszky Petra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Ábrahám Minna) 1:36,49 stb.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az 50 méteres pillangó ezüst- és aranyérmese, Szabó Szebasztián és Noè Ponti/MTI