2025. december 3., szerda
KÉZILABDA – NŐI VB

Szerbia tíz perc alatt fordított

Szerbia tíz perc alatt fordított
A szerb női válogatott 31:29-re legyőzte Spanyolországot a német–holland közös rendezésű világbajnokság középdöntőjének első mérkőzésén, és fontos lépést tett a továbbjutás felé.
A szoros első negyedórát követően a spanyol ritmusváltást már nem tudták lekövetni a szerb játékosok – José Ignacio Prades játékosai védekezésben rendre lemaradtak, nem váltottak időben, általában egy ütemmel később léptek ki a spanyol lövőkre. A támadások ebből kifolyólag nehezen indultak, míg a spanyolok pörögtek, a szerbek körülményesen reagáltak, így a félidőben 19:17-re vezetett a rivális – a játék képe alapján akár jobban is elléphettek volna a hispánok. A folytatás sem hozott sok jót Cvijićék számára, közel tíz perc gólképtelenség következett. A spanyolok visszafogottabban játszottak ugyan, ám így is lépésről lépésre növelték előnyüket, állandósították az 5-6 gólos különbséget, s úgy tűnt, megállíthatatlanul robognak a győzelem felé. A valódi fordulatot az utolsó tíz perc hozta: a szerb válogatott fokozatosan ledolgozta a hátrányát, majd elsősorban Jovana Risović bravúros hárításainak köszönhetően az 55. percben 28:27-re a vezetést is átvette. Spanyolország hetesből egyenlített, ám ezt követően Szerbia állandó lépéselőnybe került. Az utolsó másfél percben a védelem emberfelettit nyújtott, az utolsó támadásra 30:29-es előny mellett fordult rá a Prades-csapat, Vukajlović pedig feltette az i-re a pontot.
A szerb válogatott csütörtökön 15.30-tól a Feröer szigetek ellen folytatja középdöntős szereplését, immár négy ponttal.

Hétfő este az alapszakasz utolsó fordulójában a magyar válogatott a vártnál ugyan valamivel nehezebben, de végül 32:25-re legyőzte Svájcot, így csoportelsőként és négy ponttal lépett tovább a középdöntőbe, ahol ma Románia ellen lép pályára.
A 24. születésnapját tegnap ünneplő Albek Anna a Svájc elleni meccs kapcsán az MTI-nek elmondta, elsősorban maguknak köszönhették a gyengébb első félidőt. „Sok olyan hibát követtünk el, amilyeneket nem engedhetnénk meg magunknak. Amikor szerepet kaptam, próbáltam hozzátenni a játékhoz, és támadásban, védekezésben egyaránt a csapat hasznára lenni” – nyilatkozta a három gólt szerző adai származású jobbátlövő. A második játékrészben fokozatosan magára talált a gárda, rendeződött a védekezés, ennek köszönhetően elöl is gördülékenyebben ment a játék, ami meghozta az áttörést. „Lehet abból építkezni, hogy a mélyebb szituációkból is fel tudunk állni. Ez a meccs is megmutatta, hogy akár hátrányból is képesek vagyunk olyan öt-tíz perces szakaszt produkálni, amivel aztán átvesszük a vezetést, és fölényes előnyre teszünk szert. Ez szerintem nagy pozitívum volt” – tette hozzá Albek.
A Románia elleni találkozó ma 18 órakor kezdődik, pénteken ugyancsak 18 órától a japán, majd vasárnap 20.30-tól az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dán csapattal találkozik a magyar válogatott. A középdöntő első két helyezettje jut be a legjobb nyolc közé.
Eredmények, középdöntő, 1. forduló, II. csoport: Spanyolország–Szerbia 29:31. Az Izland–Montenegró és a Németország–Feröer szigetek találkozót este játszották. Alapszakasz, 3. (utolsó) forduló, A csoport (Rotterdam): Japán–Horvátország 25:19, Dánia–Románia 39:31. A végeredmény: 1. Dánia 6, 2. Románia 4, 3. Japán 2, 4. Horvátország 0 pont. B csoport (’s-Hertogenbosch): Szenegál–Irán 30:21, Magyarország–Svájc 32:25. A végeredmény: 1. Magyarország 6, 2. Svájc 4, 3. Szenegál 2, 4. Irán 0 pont. G csoport (Stuttgart): Csehország–Kuba 44:21, Brazília–Svédország 31:27. A végeredmény: 1. Brazília 6, 2. Svédország 4, 3. Csehország 2, 4. Kuba 0 pont. H csoport (Trier): Koreai Köztársaság–Kazahsztán 35:17, Norvégia–Angola 31:19. A végeredmény: 1. Norvégia 6, 2. Angola 4, 3. Koreai Köztársaság 2, 4. Kazahsztán 0 pont.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta/AP