Hiányérzet

Feltételezem, hogy a sportszerető és nemzetük tagjai iránt rokonszenvet érző vajdasági magyarok körében a múlt hétvége meglehetős csalódást okozott és hiányérzetet keltett. Csalódást, mert Világos Adriana gerelyhajító nem szerepelt a valós képességeihez mérten a Tokióban megtartott atlétikai világbajnokságon, és hiányérzetet, mert nem nyert érmet, amelyet lelkes szurkolói a remélt siker részeseiként kicsit magukénak is érezhettek volna.

A tény, hogy Adriana az idény második legjobb eredményével érkezett a japán fővárosban megtartott bajnokságra, és a remény, hogy negyedik felnőttidényére már összegyűjtött annyi tapasztalatot, hogy nem ismétlődik meg a 2023-as budapesti és a tavalyi párizsi gyengébb teljesítmény, jelentős szurkolói megnyilvánulást eredményezett a közösségi oldalakon, amelyekben feledésbe merült az újabb gyöngébb eredmény lehetősége a döntő pillanatokban, aminek, talán felsorolni sem kellene, a vb-n számos híresség, közöttük címvédő, olimpiai bajnok, világcsúcstartó és hasonlók is áldozatai lettek.

Egy dolog persze, ha betlizik egy amerikai vagy afrikai esélyes, hisz honfitársaik nyernek azért egy csokornyi érmet, és egészen más, amikor az egyetlen vajdasági magyar lemarad a dobogóról, amelyre vitathatatlanul érdemes volt.

Adriana még a tavasszal Splitben dobott egy nagy, 67,22 méteres országos és egyéni csúcsot, amely akkor a világ idei legjobbja volt, s amelyet csak a tavaly Eb-t nyert és akkor éppen kedvencünket megelőző osztrák Victoria Hudson szárnyalt túl 54 centivel. Igazából mégsem az osztráktól tartottunk, hanem a japánok világ- és olimpiai bajnokától, továbbá a norvég, ausztrál, dél-afrikai, ecuadori és a görög riválistól, valamint leginkább attól, ami Adrianát Budapesten és Párizsban is legyőzte: a lámpaláztól és az esetleges nem megfelelő lelki felkészítettségtől.

A selejtezőben nem volt gond, Világos, mondhatnánk, az adott pillanatban szükségtelenül szép nagyot dobott. Azután Hudson le is maradt, ugyanúgy a japán és a norvég lány is, a többi viszont nem, és Adrianát együttesen a nem kimondottan előnyös nyolcadik helyre szorították.

Sokan úgy gondolták, hogy az Eb-ken már kétszeres felnőtt ezüstérmes Adriana annak a két éremnek köszönhetőn már nem hibázhat. Csakhogy a női gerelyhajítás már nem európai szám, mint korábban, Németh Andrea, Hattestad, Lillak, Manjani, Obergföll, Špotáková stb. idejében volt. Európai szinten Adriana most is sikeresnek nevezhető, hisz az ókontinensről csak az örök rivális görög Cenko és az ezúttal egyéni legjobbal jeleskedő lett Sietiņa előzték meg.

Arról most felesleges lenne elmélkedni, hogy a tokiói 8. hely a jövőt illetően mit jelent. A fentiekből ítélve a jövő évi birminghami Eb-vel nem lesz gond, és nem kell különösebben aggódni a 2027-es pekingi vb és a 2028-as Los Angeles-i olimpia miatt sem, mert mindez csak sport. Viszont, mivel Adriának megélhetés is, már valami újat igényel a hozzáállásban.