2025. július 31., csütörtök
ÚSZÁS – ZENTA

Népes mezőny a Népkertben

Idén is népes mezőny gyűlt össze a hagyományos, immár 47. alkalommal életre hívott zentai úszóversenyen. A helyi „kék medencében” 19 klub mintegy 220 úszója versengett, a szerbiai egyesületek mellett Magyarországról, Horvátországból, sőt még Kenyából és Ugandából is érkeztek a viadalra. A korábbi évekhez hasonlóan 50 méteres versenyszámokat rendeztek az U9-estől egészen a nyílt korosztályig.

A sikeres SwimAb IPA-pályzatunknak köszönhetően az idei versenyt a partnerünkkel, a Makói Úszóklubbal közösen szerveztük. Ez csupán egy részállomása az együttműködésünknek, hiszen az év folyamán már lebonyolítottunk két-két edzőtábort Zentán, illetve Makón, valamint több edzői továbbképzést is szerveztünk. Számunkra ez már idényzárónak tekinthető, az eredmények másodlagosak, a tömegességre fektetjük a hangsúlyt, minél több gyerek érezze a versenyhelyzetet, tapasztalatot szerezzen és mindenekelőtt barátkozzon – mondta a verseny kapcsán Aleksandar Zelić fő szervező.

Az összesített éremtáblázat élén a Velika Kikinda zárt 37 éremmel (14 arannyal, 11 ezüsttel és 12 bronzzal).

Győztesek, 50 m pillangó, fiúk, U9: Aleksa Kozarev (Arena 2015). U10: Bőhm Bence (Harkány). U11: Filip Đukić (Velika Kikinda). U12: Ognjen Terek (Velika Kikinda). U13: Svetozar Nišević (Spartacus). U14: Toni Schweizer (Vinkovci). U15: Mihajlo Tomić (Velika Kikinda). Nyílt: Nagy Viktor (Zenta). Lányok, U9: Sara Batković (Bjelica). U10: Aleksandra Protić (Velika Kikinda). U11: Fekete Hajnal (Rajtkő). U12: Havya Shan (Kenya). U13: Sara Stipić (Spartacus). U14: Csiszár Adél (Spartacus Prozivka). U15: Nika Rađenović (Polet). Nyílt: Teodora Stančić (Velika Kikinda). 50 m hát, fiúk, U9: Kozarev. U10: Terzin Viktor (Zenta). U11: Konstantin Radman (Arena 2015). U12: Terek. U13: Ivan Markov (Velika Kikinda). U14: Végh Hunor Mór (Szekszárd). U15: Strahinja Stokić (Velika Kikinda). Nyílt: Tomo Petrinić (Vinkovci). Lányok, U9: Una Knežević (Polet). U10: Lena Stojanović (Velika Kikinda). U11: Fekete. U12: Jovana Savić (Velika Kikinda). U13: Olja Mihajlović (Spartacus). U14: Zahra Otieno (Kenya). U15: Lengyel Anna (Zenta). Nyílt: Horváth Luca (Szekszárd). 50 m mell, fiúk, U9: Jani Botond (Makó). U10: Kamrás Iván (Rajtkő). U11: Elijah Luusa (Kenya). U12: Meixner Dominik (Szekszárd). U13: Gál Róbert (Makó). U14: Benjamin Gopić (Vinkovci). U15: Mihajlo Petrov (Zenta). Nyílt: Kosta Papić (Polet). Lányok, U9: Iskra Mihaljčić (Velika Kikinda). U10: Protić. U11: Varga Emerencia (Szekszárd). U12: Lea Ibrahim (Kenya). U13: Stipić. U14: Csiszár. U15: Menyhárt Orsolya (Zenta). Nyílt: Vesztergombi Réka (Szekszárd). 50 m gyors, fiúk, U9: Kis Teodor (Swim Star). U10: Terzin. U11: Luusa. U12: Aleksandar Sokolai (Velika Kikinda). U13: Marokity Milán (Szekszárd). U14: Végh. U15: Filip Čurčić (Sombor). Nyílt: Kristijan Rohalj (Vinkovci). Lányok, U9: Abonyi Emma (Makó). U10: Staša Antunić (Spartacus Prozivka). U11: Varga. U12: Kovács Luca Heléna (Spartacus). U13: Anđelija Dragaš (Spartacus). U14: Otieno. U15: Rađenović. Nyílt: Horváth. 4×100 m gyorsváltó, fiúk: Velika Kikinda I. Lányok: Szekszárd.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A jó rajt sokat számít 50 méteren (Fotó: Erős Kincses Krisztina)