2025. július 30., szerda
VIZES VB

Kós országos csúccsal döntős

Kós Hubert országos csúccsal, a legjobb idővel jutott be a 100 méteres hátúszás döntőjébe a szingapúri vizes világbajnokságon. A 22 éves klasszis már az előfutamban is remekelt, az áprilisban felállított országos csúcsától (52,24) alig elmaradva, 52,60 másodperccel harmadikként lépett tovább, majd a legjobb tizenhat között ezt tovább faragva, 52,21-gyel az első helyen zárt. „Nagyon jó volt, talán egy picit fáradtabbnak éreztem magam a futam előtt, mint szerettem volna. A tegnapi száz gyors azért jobban fájt, ott nagyon meg kellett nyomni, itt még annyira nem” – nyilatkozta az MTI-nek az elődöntőt követően Kós. A döntőt ma 13.58-kor rendezik, a mezőny nagyon egységes, világcsúcs talán nem kell az aranyéremhez, de izgalmas futamra lehet számítani.

Tegnap négy döntőt rendeztek az úszóknál. Női 200 vegyesen Summer McIntosh győzelmét borítékolni lehetett, ennek ellenére a kanadai versenyző a vártnál picivel nehezebben nyert, az amerikai Alex Walsh végig szorosan tapadt a szám fő esélyesére. A legtöbben azonban vélhetően nem kettejük csatájára, hanem a kínaiak új felfedezettjére, a mindössze 12 éves Jü Ce-tire voltak kíváncsiak a futamban. A kislány új egyéni csúccsal került be a döntőbe, ahol majdnem meglepetést is okozott: csupán hat századdal maradt le a bronzérmes Mary-Sophie Harvey mögött.

Férfi 100 mellen nem nyolcan, hanem kilencen rajtoltak a fináléban. Az olasz Nicolo Martinenghit a középdöntő során kizárták egy rossznak vélt benyúlás miatt, a regnáló olimpiai bajnok csapata azonban óvott, amit a zsűri jóvá is hagyott, így a talján úszó utólag bekerült a döntő mezőnyébe. A fináléban Párizs aranyérmese a fal előtt 15 méterrel még vezetett, ám a szám 2023-as világbajnoka, a kínai Csin Haj-jang óriásit hajrázva végül megelőzte. A legboldogabb talán a harmadikként benyúló, az egyesen induló Gyenyisz Petrasov volt, aki Kirgizisztán történetének első érmét szerezte a világbajnokságok történetében. Az olimpiai programba is bekerült 50 pillangót a francia Maxime Grousset nyerte meg.

Női 100 pillén az volt a legnagyobb kérdés, Gretchen Walsh milyen formában van, hiszen vasárnap este betegség miatt – az amerikaiakat ételmérgezés tizedelte meg a rajt előtt – nem vállalta a szereplést a 4×100 méteres gyorsváltóban. A rajtot követően aztán eloszlottak a kétségek, Walsh csupán a saját világcsúcsával szemben maradt alul, a mezőnyből azonban senki sem jelentett veszélyt az elsőségére.

Eredmények, úszás, férfiak, 100 m mell: 1. Csin Haj-jang (Kína) 58,23, 2. Nicolo Martinenghi (Olaszország) 58,58, 3. Gyenyisz Petrasov (Kirgizisztán) 58,88 másodperc stb. 50 m pillangó: 1. Maxime Grousset (Franciaország) 22,48, 2. Noé Ponti (Svájc) 22,51, 3. Thomas Ceccon (Olaszország) 22,67 másodperc stb. Nők, 100 m pillangó: 1. Gretchen Walsh (Egyesült Államok) 54,73, 2. Roos Vanotterdijk (Belgium) 55,84, 3. Alexandria Perkins (Ausztrália) 56,33 másodperc stb. 200 m vegyes: 1. Summer McIntosh (Kanada) 2:06,69, 2. Alex Walsh (Egyesült Államok) 2:08,58, 3. Mary-Sophie Harvey (Kanada) 2:09,15 perc stb.

Műugrás, szinkrontoronyugrás, nők: 1. Csen Jü-hszi, Csang Min-csie (Kína) 349,26, 2. Gabriela Agundez Garcia, Alejandra Estudillo Torres (Mexikó) 304,80, 3. Dzso Dzsinmi, Kim Mihva (Koreai NDK) 293,34 pont stb. Férfiak: 1. Vang Cung-jüan, Cseng Csiu-jüan (Kína) 467,31, 2. Juan Manuel Celaya Hernandez, Osmar Ibarra Olvera (Mexikó) 449,28, 3. Anthony Harding, Jack Laugher (Nagy-Britannia) 405,33 pont stb. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kós Hubert ma megszerezheti első érmét a vb-n (Fotó: MTI)