Oscar Piastri parádés vezetéssel megnyerte a Miami Nagydíjat, csapattársával, Lando Norrisszal az oldalán kettős McLaren-sikert ünnepelve. A brit istálló tempója egész hétvégén meggyőző volt, míg Max Verstappennek ezúttal csak a negyedik hely jutott, George Russell viszont újabb dobogót hozott a Mercedesnek.
A Miami Nagydíj vasárnapján is közbeszólt az eső: a korábbi záporok miatt az F1 Academy futama elmaradt, a Formula–1-es mezőny azonban szerencsésen megúszta – a verseny idejére felszáradt a pálya. Az élről Verstappen várta a rajtot, mellette Norris sorakozott fel, mögöttük Antonelli és Piastri. A startot Verstappen jól kapta el, de az első kanyarban elfékezte magát, így Norris próbálta megelőzni – a holland azonban kiszorította őt, amitől a brit a bukótérbe csúszott, és visszaesett a hatodik helyre. Az első körök eseményei között Jack Doohan kiesése és egy rövid biztonsági autós fázis szerepelt. Piastri megelőzte Antonellit, és átvette a második helyet, míg Norris is megkezdte a felzárkózást. A hetedik körben előbb Russellt, majd Antonellit is legyűrte, visszakerülve a dobogós helyekre.
A verseny tizedik körében Piastri Verstappen mögé ért, és több sikertelen próbálkozás után a tizennegyedik körben átvette a vezetést. Norris eközben szintén csatázott Verstappennel, és a tizenkilencedik körre ő is megelőzte a hollandot, amivel a McLaren kialakította az 1–2. pozícióját. Miközben Piastri kényelmes előnyt épített ki, a középmezőnyben Albon remek versenyt futott, többek közt Antonellit is megelőzve. A kerékcserék idején újabb VSC következett Bearman technikai hibája miatt, amit Russell és Hamilton is jól használt ki: előrébb kerültek több pozícióval. A harminckettedik körben Bortoleto kiesése miatt ismét a safety car szakította meg a futamot. Ezt követően Leclerc és Hamilton helyet cserélt, hogy a brit megpróbálhassa utolérni Antonellit, ám végül nem tudott előzni, és a Ferrari-pilóta visszavette pozícióját.
A hajrában már nem változott az élmezőny sorrendje. Piastri fölényesen nyert, megszerezve idénybeli harmadik győzelmét. Norris második lett, Russell pedig dobogóra állhatott a Mercedesszel. Verstappen negyedik helye csalódás a Red Bullnak, Albon remek futással ötödik lett. Antonelli a hatodik helyen zárt, Leclerc és Hamilton a hetedik–nyolcadik helyen futottak be. Az utolsó pontot Cunoda szerezte meg, épphogy megőrizve előnyét a mögötte záró Hadjarral szemben. A Miami Nagydíj nemcsak izgalmakban gazdag futamot hozott, hanem a helyszín jövője is biztosítottá vált: a Formula–1 hivatalosan is bejelentette, hogy tíz évvel meghosszabbította a város szerződését, így a floridai helyszín legalább 2041-ig garantáltan része marad a versenynaptárnak.
Végeredmény: 1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:28:51,587 óra, 2. Lando Norris (brit, McLaren) +4,630 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) +37,644, 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) +39,956, 5. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) +48,067, 6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) +55,502, 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +57,036, 8. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) +1:00,186 perc hátrány, 9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) +1:00,577, 10. Cunoda Juki (japán, Red Bull) +1:14,434 stb. Az állás, pilóták: Piastri 131, Norris 115, Verstappen 99, Russell 93, Leclerc 53, Antonelli 48, Hamilton 41, Albon 30 pont stb. Konstruktőrök: McLaren 246, Mercedes 141, Red Bull 105, Ferrari 94, Williams 37 pont stb.

Nyitókép: Oscar Piastri a 2025-ös Miami Nagydíj dobogóján (Fotó: Beta/AP)