2024. június 21., péntek
ATLÉTIKA – ZENTA

Elengedhetetlenné vált a felújítás

A Zenta Atlétikaklub meghívásának eleget téve szerda délután dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Slobodan Branković, a Szerbiai Atlétikai Szövetség igazgatója megtekintették a népkerti futópályát, és annak lehetséges felújításáról beszélgettek.

Király Zoltán, a helyi egyesület szóvivője köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a felek meghallgatták problémáikat és a szóban forgó tanácskozás a lehető legrövidebb időn belül létrejöhetett. Király kiemelte, a futópálya 1979-es átadása óta mindig is fontos szerepet játszott a zentai sportélet alakulásában, a helyi atléták számos kimagasló eredményt értek el korábban, ám a folytonossághoz elengedehetetlenné vált a felújítás. A klubban jelenleg is mintegy 60 atlétapalánta jár szorgalmasan edzésre, s a vezetőség kiemelten fontosnak tartja, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a számukra. Dr. Pásztor Bálint személyében vélhetően jó partnerre találtak, hiszen nem titok, hogy a VMSZ elnöke maga is szeret futni, több félmaratonon is versenyzett már.

– Zenta gazdag sportmúltja az atlétikára is kiterjed, a pályát megtekintve Branković úrral arról állapodtunk meg, hogy országos, ha a szükség úgy hozza, akkor tartományi és helyi eszközök bevonásával, valamint támogatók felkutatásával együttesen azon munkálkodunk majd, hogy ez az atlétika pálya belátható időn belül megújuljon – mondta az esemény alkalmával dr. Pásztor.

A pálya megsínylette az elmúlt közel 50 évet, nemcsak a gumiborítás, de az alap is elhasználódott és felújításra szorul. A kísérőobejktumok, valamint a labdarúgópálya Zsemberi János és a TSC révén néhány éve komoly ráncfelvarráson esett át, a helyreállítás egyedül a futópályát érinti. Slobodan Branković aktív pályafutása során rendszeresen versenyzett Zentán, a 400 méteres helyi pályacsúcs még mindig az ő nevéhez fűződik.

– A zentai pálya már a régi Jugoszláviában is nagy népszerűségnek örvendett, szerettünk itt versenyezni, akkoriban nagyon jó minőségűnek számított a borítás és jó eredményeket lehetett rajta elérni. Most az elsődleges feladatunk felmérni a pálya jelenlegi állapotát, ehhez a Szerbiai Atlétikai Szövetség megfelelő szakembert biztosít, a továbbiakben pedig kidolgozzuk a tervdokumentációt. Egy korszerű, minden igényt kielégítő stadiont szeretnék létrhozni – tette hozzá Branković.

 

Nyitókép: Pályaszemle a zentai Népkertben (Fotó: Gergely Árpád felvétele)