2024. május 9., csütörtök
VÍZILABDA – FÉRFI BL

Őrzi veretlenségét a Fradi

A Ferencváros hosszú idő után először, de talán legjobbkor nyert tétmeccset a Brescia vendégeként – Nyéki Balázs együttese két góllal verte az olaszokat a férfi BL negyeddöntős csoportjának szerdai játéknapján, és továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti a B csoportot. Óriási csatát vívott egymással a két alakulat, a harmadik negyed közepéig egyértelműen a házigazda játszott jobban, időnként két góllal is vezetett.

A Ferencváros először 2:54-gyel a harmadik játékrész vége előtt került kedvezőbb helyzetbe, ám a záróetap nyitányán a Brescia rögtön egyenlített, majd fordított. Az utolsó percekre összekapta magát a magyar gárda, 4:0-s sorozatot produkálva lezárta a találkozót. Nyéki a mérkőzés után elmondta, a csapat közel sem játszott tökéletesen, a végjátékban viszont fizikálisan és mentálisan is az olaszok fölé nőttek. A negyeddöntő következő fordulójában a Fradi a Barceloneta otthonában ugrik medencébe.

Vonatkozó hír, hogy Manhercz Krisztián bejelentette, a szezon végén távozik a Marseille együttesétől. A 27 éves, olimpiai bronzérmes játékos egyelőre nem árulta el, hol folytatja pályafutását. Megjegyezte, hogy a búcsúig még sok feladat vár rá a francia alakulatnál, meg szeretnék nyerni a bajnokságot, ezenkívül hátravan még négy BL-találkozó is. A magyar válogatott pólós ezt követően kizárólag az olimpiára koncentrál.

Eredmények, negyeddöntő, 2. forduló, B csoport: Olimpiakosz–Barceloneta 10:7, Brescia–FTC 9:11. Az állás: FTC 6, Olimpiakosz és Barceloneta 3, Brescia 0 pont.

Női magyar bajnokság, 14. forduló: Dunaújváros–BVSC 11:6, UVSE–III. Kerület 22:7, Szentes–FTC 7:18, Eger–Szeged 16:6. Az élcsoport: FTC 36, UVSE 33, Dunaújváros és Eger 24 pont stb.