2024. május 9., csütörtök
VÍZILABDA – EURÓPA-BAJNOKSÁG

Magyarország elődöntős!

Régi rangadók hangulatát idézte a zágrábi férfi Európa-bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzése, a magyar és a szerb válogatott kőkemény meccset játszott egymással. A felek végig fej fej mellett haladtak, a rendes játékidő ennek megfelelően egállal zárult, az ötméterespárbaj pedig Varga Zsolték győzelmét hozta. A magyar fiatalok korukat meghazudtolva ismét rendkívül érett és fegyelmezett, ugyanakkor nagyon vagány játékkal rukkoltak elő, a támadásban nyújtott remek egyéni teljesítmények – főleg Vigvári Vince és Tátrai Dávid tűnt ki – mellé Bányai Márk bravúros védései társultak, így az olimpiai bajnok egy pillanatig sem érezhette nyeregben magát.

Az utolsó egy percre 10:10-es állásnál fordultak rá a felek, mindkét csapat a maga javára fordíthatta volna a találkozót, a rendes játékidő mégis döntetlennel zárult. A csikócsapat keze a büntetőpárbajban sem remegett meg, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Tátrai, Vigvári és Fekete Gergő nem tört meg a nyomás alatt, magabiztosan értékesítette a saját kísérletét, a túloldalon viszont Marko Radulović kiejtette a kezéből a labdát, ami végzetesnek bizonyult a szerbek számára. A magyar válogatott a vasárnapi elődöntőben a horvát–görög párharc győztesével mérkőzik.

A nőknél Eindhovenben „újrajátsszák” a fukuokai világbajnokság döntőjét, miután a fináléba ezúttal is a spanyolok és a hollandok jutottak be. A legjobb négy között Miguel Oca együttesének jóval könnyebb dolga akadt, a görögök nem jelentettek komoly akadályt számukra, Judith Forca vezérletével már a harmadik negyedben 9:2-re vezettek, és végül nyolc góllal nyertek. Az elődöntő másik mérkőzésén az olasz válogatott az Eb-n legjobb játékát nyújtva megszorongatta a házigazdát. Carlo Silipo egy durva szabálytalanságot követő, végleg cserés kiállítás nyomán már a második negyed közepén elveszítette csapata egyik alapemberét, Claudia Marlettát, a mérkőzés dinamikáját azonban ez sem vetette vissza.

Mindkét együttes kimagasló formában védekezett, a kapusok remekeltek, épp ezért nagyon kevés gól esett, a harmadik negyed végén csupán 5:5 állt az eredményjelzőn. Az utolsó nyolc perc egy kihasznált holland fórral indult, majd egy hosszabb gólcsend következett, amit kevesebb mint két perccel a vége előtt Sabrina van der Sloot távoli tűpontos bombája tört meg. Az olaszok a kétgólos hátrány ellenére sem adták fel, 70 másodperccel a vége előtt szépítettek, majd az egyenlítésért is támadhattak, a holland blokkok azonban a végjátékban is a helyükön voltak, így végül a házigazda minimális különbséggel nyert.

A fukuokai fináléban a hollandok ötméteresekkel múlták felül a spanyolokat, a mai döntőben is hasonlóan szoros meccs várható. Az olimpiai kvótát jelentő harmadik helyért is parázs csata várható, az olaszok egy hajszállal talán esélyesebbek a görögöknél. A magyar válogatott a rájátszás során fölényesen megverte a briteket, az 5. helyért a franciákkal mérkőzik.

Eredmények, férfiak, negyeddöntő: Magyarország–Szerbia 10:10 – ötméteresekkel: 15:14. Nyolcaddöntő: Görögország–Hollandia 15:10, Grúzia–Románia 11:18. Rájátszás a 13–16. helyért: Szlovákia–Izrael 15:9, Szlovénia–Málta 10:8.

Nők, elődöntő: Spanyolország–Görögország 13:5, Hollandia–Olaszország 7:6. Rájátszás az 5–8. helyért: Franciaország–Horvátország 12:10, Magyarország–Nagy-Britannia 21:5.

 

Nyitókép: Tátrai Dávid négy gólt lőtt a szerbeknek (Fotó: MTI)