2024. május 8., szerda

Elhunyt Mário Zagallo, a brazil labdarúgó-válogatott legendás kapitánya

Kilencvenkét éves korában elhunyt Mário Zagallo, aki játékosként kétszer, szövetségi kapitányként és másodedzőként egy-egy alkalommal lett világbajnok a brazil labdarúgó-válogatottal.

    Az 1931. augusztus 9-én született Zagallo futballistaként az 1958-as és az 1962-es, szövetségi kapitányként az 1970-es, Carlos Alberto Parreira segítőjeként pedig az 1994-es világbajnokságon lett aranyérmes. Ő volt az első a sportágban, aki játékosként és edzőként is vb-t nyert.
    Hazája válogatottját 1994 és 1998 között is irányította, a franciaországi világbajnokságon ezüstérmesek lettek.
    "Apám nem akarta, hogy futballista legyek, nem engedte. Akkoriban ez nem egy szakma volt, amit tiszteltek. A társadalom nem nézte jó szemmel. Ezért mondom, hogy a futball véletlenül került az életembe" - mesélte egy interjúban, amelyet a brazil szövetség tett közzé.
    Bal oldali középpályásként kezdte 10-es mezben, de ennek akkoriban, a Pelé előtti időkben még nem volt olyan nagy jelentősége. Hamarosan azonban posztot váltott.
    "Láttam, hogy nehéz lesz bejutni a brazil válogatottba a 10-es mezben, mivel sok nagyszerű játékos volt azon a poszton. Ezért a középpályáról a bal szélre kerültem" - mondta korábban.
    Neki tulajdonítják, hogy megváltoztatta a szélsők játékmódját, ugyanis addig a támadójátékosok nem segítettek védekezésben. Ő volt az egyik első futballista, aki hamis szélsőként szerepelt, vagyis a középpályások és a csatárok között játszott.
    Sikeres edzői pályafutása során mind a négy hagyományos riói klubnál - a Flamengónál, a Fluminensénél, a Botafogónál és a Vasco da Gamánál - sikeres volt. Népszerűsége a 2006-os visszavonulása után is töretlen maradt, nem tűnt el a nyilvánosság elől, gyakran szerepelt a televízióban, illetve díjátadó gálákon. Adenor Leonardo Bacchi szövetségi kapitány meglátogatta és meghallgatta a tanácsait a 2018-as és a 2022-es világbajnokság előtt.

Nyitókép: Screenshot/News Break/video