2024. május 8., szerda
VÍZILABDA – EURÓPA-BAJNOKSÁG

Szerb rutingyőzelem

A szerb férfiválogatottnak nem okozott különösebb nehézséget Izrael legyőzése a vízilabda Európa-bajnokság C csoportjának mai első mérkőzésén. Uroš Stevanović együttese 6:0-os első negyeddel kezdett, majd a nagyszünetben már 11:0-os szerb vezetést mutatott az eredményjelző, a fölényes sikerhez kétség sem férhetett. A csoportkör során egyedül a német válogatott nehezítheti meg Dušan Mandićék dolgát, velük vasárnap találkozik a nemzeti csapat, majd kedden Málta ellen zárja az első szakaszt.

Eredmény, 1. forduló, C csoport: Szerbia–Izrael 22:1.

A fiúkhoz hasonlóan a szerb női válogatott is nyert a nyitányon, hétgólos győzelmet jegyzett az eidhoveni torna rajtján. Dragana Ivković tanítványai az első félidőben még nem találták a törökök játékának ellenszerét, a nagyszünetet követően viszont keményebb védekezésre váltottak, ami támadásban is meghozta a sikert. A csapatok közti lényegi különbséget az Olaszországban légióskodó Ana Milićević játéka jelentette, aki remek megmozdulsaival és fontos találataival járult hozzá a szerbek sikeréhez. Milićevićék holnap Romániával játszanak, vasárnap pedig a csehek ellen zárják a csoportkört. A magyar lányok ma este a görögökkel csatáznak (20.30), szombaton a hollandok, vasárnap pedig az olaszok ellen ugranak medencébe.

Eredmények, 1. forduló, B csoport: Izrael–Olaszország 11:20, Spanyolország–Franciaország 17:8. C csoport: Románia–Csehország 12:13, Szerbia–Törökország 13:6. D csoport: Szlovákia–Nagy-Britannia 7:12, Németország–Bulgária 29:9.

Nyitókép: A szerb lányok védelme a második félidőre állt igazán össze (MTB-Photo.com/Marcel ter Bals)