A lassan szappanoperához hasonlító Carlos Sainz-ügynek minden bizonnyal pont került a végére. Mint emlékezetes, a spanyol nagyágyú még a 2. szakaszon arra panaszkodott, hogy a szervezők hibájából nem működött a GPS-rendszere, ezért jóváírtak neki több mint 20 percet, de a Mini ellenóvása nyomán már tüzetesebben átvizsgálták a kocsiját, s kiderült, hogy a rossz csatlakoztatás miatt a rendszere egyszerűen kikapcsolt, tehát a csapat hibázott. El Matador így „visszakapta” a perceket, s miután a 4. szakaszon is rakoncátlankodott az elektronikája, ismét sok időt veszített, s ezzel gyakorlatilag minden esélye elszállt a győzelemre. Csapattársa, a katari Nasszer al-Attijah viszont ezúttal is megnyerte a szakaszt, ráadásul az ő buggyjának semmi baja sincs, így látótávolságban van számára az összetettben vezető (és címvédő) francia Stéphane Peterhansel.
Az idei Dakar egyik legnehezebb terepén több nagy vesztes is volt. Az autósoknál például Robby Gordon, aki „fejtetőre” állt, de még tőle is nagyobb pechje volt a kamionosoknál eddig vezető és címvédő holland Gerard de Rooynak, aki az egyik dűne tetején belefúródott a homokba, s csak Iveco-beli csapattársa, a tapasztalt olasz Miki Biasion segítségével kecmergett ki a bajból. Mindez azonban még nem volt elég, hanem kétszer is kilyukadt a gumija, nyilván azért, mert a történtek után eszeveszett hajszába kezdett, a terep viszont helyenként köves-sziklás volt, s ezekre ráhajtani életveszély. A holland végül 26 perces lemaradással a 7. helyen ért a célba, s elveszítette az első pozícióját, amelyet így a cseh Ales Loprais kaparintott meg a Tatrával.
A motorosoknál a legnagyobb szenzációt az keltette, hogy a híres franciák árnyékából egy teljesen ismeretlen, Olivier Pain tört az élre, pedig még meg sem nyerte a szakaszt. Ezt a spanyol Joan Barreda Bort tette meg, aki ezen a Dakar-ralin vagy lemarad, mint a borravaló, vagy etápot nyer. A szabadkai Saghmeister Gábor sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, s tapasztalata révén tíz helyet javított eddigi pozícióján:
– A napot úgy kezdtük, hogy az első 30 kilométeren szinte semmit sem láttam a porfelhőtől. Később kétszer is üzemanyagot töltöttem, de az volt a trükköm, hogy valóban csak a minimális benzint tankoltam bele a motorba, s így mintegy 10 kilóval könnyebb volt a motorom. Ez sokat számít a gyorsaságnál, amit ki is tudtam használni, úgyhogy egy jó szakaszt zártam, semmi gond nélkül – mondta Gábor a célba érés után.
4. nap, Nazca–Arequipa (össztáv: 717 km, ebből szelektív szakasz: 288 km), eredmények, motorosok: 1. Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 3:41:09 óra, 2. Pain (francia, Yamaha) 8:23, 3. Casteu (francia, Yamaha) 10:42 perc... 72. Saghmeister (szerbiai, KTM) 1:17:16 óra lemaradással stb. Autósok: Al-Attijah, (katari, Buggy) 3:28:46 óra, 2. Chicherit (francia, Buggy) 36 másodperc, 3. Peterhansel (francia, Mini) 1:17 perc... 19. Szalay (magyar, Opel Mokka) 1:02:50 óra lemaradással stb. Kamionosok: 1. Margyejev (orosz, Kamaz) 4:04:59 óra, 2. Karginov (orosz, Kamaz) 3:33, 3. Stacey (holland, Iveco) 6:22 perc hátrány stb. Quadosok: 1. Patronelli (argentín, Yamaha) 4:25:46 óra, 2. Husszeini (egyesült arab emírségek-beli, Honda) 9:48, 3. Laskawiec (lengyel, Yamaha) 15:45 perc lemaradás stb.
Az összetettben, motorosok: 1. Pain 10:10:38 óra, 2. Casteu 2:24, 3. Despres (francia, KTM) 3:09 perc... 73. Saghmeister 2:47:47 óra lemaradással stb. Autósok: Peterhansel 9:04:29 óra, 2. Al-Attijah, 5:16, 3. De Villiers (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 33:22 perc... 21. Szalay, Bunkoczi 2:51:10 óra hátránnyal stb. Kamionosok: 1. Loprais (cseh, Tatra) 10:53:41 óra, 2. De Rooy (holland, Iveco) 56 másodperc, 3. Nikolaev (orosz, Kamaz) 7:08 perc hátránnyal stb. Quadosok: 1. Patronelli 11:21:26 óra, 2. Husszeini 14:06 perc, 3. Sonik (lengyel, Yamaha) 1:00:17 óra lemaradás stb.
Tegnap az 5. szakasz volt műsoron, Arequipa és Arica között, tehát a karaván Chilebe érkezett. Az össztáv 509 km (motorosoknak 411 km) volt, ebből a szelektív szakasz 172 km (motorosoknak 136 km).
