Az idén jó volt évzáró beszélgetést folytatni Tóth László zentai vízilabdaedzővel. Jó volt, mert a klub helyzete stabil, a nyáron sikeres tornákat rendeztek a népkerti medencében, a csapatok pedig rendre jól szerepeltek a ligákban és a tornákon. Szombaton évzáró bulit rendeztek a klubban, és jó volt látni azt a rengeteg fiatal fiút és lányt, aki második otthonának tartja a klubot, s akik sorban vonzzák le a barátokat, barátnőket. Úgy tűnik, hogy a játékosanyag az elkövetkező 10 évre biztosítva van.
• Összehasonlítva a tavalyi idénnyel, ez az idei biztosan sikeresebb lett. Mennyivel?
– Sokkal. Kezdeném a 12 évesekkel, akik a téli és a nyári bajnokságban bronzérmesek lettek, Vajdaság nyílt bajokságán pedig ezüstérmet vehettek át. Ez azért is fontos, mert évekig az utánpótlással küszködtünk, s mostanra sikerült egy igen ígéretes nemzedéket kinevelni. Velük kapcsolatban elértünk egy olyan pontra, ahol már megint el kell kezdeni gondolkodni. Talán az a helyes út, ha még kisebbeket hozzánk csalogatunk, és egy újabb nemzedékkel indulunk meg. A 14 éveseknél hasonló a helyzet: a bronzérmek után az ezüst következett. A legnagyobb gondunk a 16 éves nemzedékkel van, mert ott egy törés következett be, elég foghíjas a csapat, olyannyira, hogy nem is indultak a bajnokságokon, csak a nyárin, ahol viszont megszerezték a harmadik helyet. Ezt az űrt kell majd valahogy betölteni köztük és a felnőttek között. A felnőttgárda a tavalyihoz képest már egy egész más képet mutatott. Érettebbek lettek, harciasabbak, és úgy érzem, megért a csapat arra, hogy egy négyesdöntőt játsszon, azaz a ligában a bajoki cím sem álom immár. Az idén ez nem sikerült. Voltak hibáink nekünk is, de főleg a szövetséget okolom azért, hogy a vidéki tétmeccsekre nem tudtak olyan játékvezetőket és küldötteket küldeni, akik nem részrehajlással fújtak volna. Idén ez már odáig fajult, hogy meg akartunk óvni egy-két meccset, de végül nem láttuk értelmét. Harmadikok lettünk. Szerintem nagyon jó eredmény, ha csak azt vesszük alapul, hogy az előttünk végzett csapatokkal való mérkőzéseken gólarányban és győzelmek tekintetében is jobbak voltunk. A négyesdöntőben aztán nagyon kikaptak a vajdasági csapatok, és úgy vélem, mi ott jobban teljesítettünk volna.
• A lányokkal a harmadik helyen toporogtok a bajnokságban, s úgy tűnik, mintha egy kicsit megtört volna az előző évek lendülete...
– Talán egy picit valóban. Emlékezetes, hogy tavaly bojkottáltuk a bajnokságot, talán ott volt ez a pont. Van három válogatottunk, de a többieknek valahogy elveszett a motiváltságuk, hiszen a bajnokság le van szűkítve két tornára. Egész évben erre edzeni irreális, ezért is szerveztük nekik augusztus végén a nemzetközi tornát. A legnagyobb baj, hogy a szövetség figyelme irántuk olyan szintre süllyedt, hogy nincs medence, nincsenek csapatok, és ezen a képen még az sem segít, hogy a belgrádi Partizan összeverbuvált egy leánycsapatot.
• Zentán viszont biztató, hogy még a női csapatnak is van utánpótlása. Mit látsz azokban a lányokban?
– Úgy érzem, hogy a 12–14 éves lányok esetében az a legfontosabb, hogy minél több mérkőzést játsszanak. Ennek érdekében kapcsolatot alakítottunk ki a szentesiekkel, s cserealapon évente legalább egy-egy ilyen akciót végrehajtunk. Azért a Szentessel, meg a legutolsó hírek szerint esetleg a Kecskeméttel, mert Szerbiában senkinek nincs leánycsapata.
• Ha csak azt vesszük figyelembe, hány csapatot soroltunk eddig fel, nyilvánvaló, hogy egymagad nem tudsz ennyi gyerekkel foglalkozni. Van-e segítséged, s milyen további támogatást vársz a klubtól?
– Nekünk is segített az a belgrádi döntés, hogy fel lehet venni gyakornokokat, hiszen munkába állt a felnőttcsapat kapitánya, Ajtai Miklós. Nekem ő nagy segítség, mint ahogy köszönet Czabafy Elemérnek is, aki a legkisebbekkel foglalkozik. Mikinek kidolgozok egy egész évi programot, és jó lenne, ha gyökeret tudna verni itt mint edző. Ennyi gyerekre egy edző nem elég.
• Milyennek ítéled meg a klub kapcsolatát a szövetséggel?
– Korrekt, de langyosan korrekt, mert még nem történt meg olyan, hogy az érdekeinket érvényesíteni tudtuk volna. A szövetség túlzottan a Partizannak szenteli idejét és pénzét, s nem foglalkozik a nevelőmunkát kifejtő többi bázissal. Ez oda vezetett, hogy már a mi ligánkban is öt-hat játékost szerződtetnek, és kiszorítják az ottani gyerekeket. Nálunk nem ez a klubpolitika, és ennek tudható be, hogy a Partizan és a Vojvodina kivételével talán csak nekünk van csapatunk minden korosztályban.
• Említettük, hogy idén jól szerepeltek a fiatalok. Mennyire figyeltek erre fel Vajdaságban, tudva azt, hogy léteznek tartományi korosztályos válogatottak?
– Tudomásom szerint tervben van egy vajdasági válogatott összehívása, s ennek kapcsán Híres Emilt és Sőregi Viktort emelném ki, bár meghívást nem kaptunk, és még csak arra sem méltattak bennünket, hogy megkérdeznék, van-e jelöltünk. Itt a klubvezetésünk agilitásáról is szó lehet, mert bizony nincs kifejezetten jelen a tartományi szövetség életében, s ezért történhet meg, hogy kihagynak minket. Az is jellemző, hogy tavaly meg az idén megrendezett nemzetközi női tornánkra egyetlen szerbiai sporttisztségviselő sem tudott eljönni...
• A klub megítélése az utóbbi években jó. Látsz-e ezen még valami javítanivalót? Van-e valami tanulság az idénnyel kapcsolatban?
– A vezetőség hibája, hogy a felnőttcsapattal legtöbbször egymagam utazok el, s azt tesznek velünk, amit akarnak. Lazarevacon olyan meccset vesztettünk el, amit meg kellett volna nyerni, és úgy érzem, az eredmény egészen másként alakul, ha a jegyzőkönyvvezetői asztalnál egy vezetőségi tagunk is ott ült volna.
• A tornaszervezésben szünet következik Zentán. Mi a terved télre?
– A lányokkal készülünk a héten egy szegedi tornára, Szentesre is ellátogatunk, reményeink szerint a fiúkkal és a lányokkal is.
