Vasárnap befejeződött a kadétok birkózó-Európa-bajnoksága, amelyen a rendező Nagybecskerek és a Szerbiai Birkózószövetség is jelesre vizsgázott. Ez a ténymegállapítás még akkor is igaz, ha a vadonatúj sportcsarnok még nincs teljesen kész, hiszen sajtóközpont, számítógép és internet nem volt az Eb-n, s a nézők is kisebb kutatóexpedíciókba fogtak, amikor épp a toalettet keresték. Ezt viszont már nem az Eb-rendezés hibájaként lehet felróni, hiszen a verseny zökkenőmentesen haladt, és a német főbíró asszony jóvoltából (is) percre pontosan kezdődött minden. Külön ki kell emelni a bánáti „főváros” vendégszeretetét, hiszen Nagybecskerek kiváló házigazda volt, bizonyítva azt, hogy nem csak Belgrád és Újvidék képes nagyszabású versenyt rendezni.
A szőnyegeken tulajdonképpen azt láttuk, amit vártunk – azért egy kicsit kesernyés szájízzel, mert jobban szerettük azokat az időket, amikor jugoszláv, szerbiai, magyar, vagy épp lengyel vagy finn versenyző is küzdhetett az érmekért. Manapság a birkózó-kontinensviadal nem a klasszikus értelemben vett európai országok versengéséről szól immár, hanem a „Szovjetunió házibajnokságáról”, azzal, hogy már az orosz versenyzők sem a régiek, hiszen, abház, oszétiai, csecsen és más orosz déli tartomány legjobbjai vezetik ott is a sort. Ezek mellett is nehéz labdába rúgni, hát még úgy, hogy ott vannak azok a versenyzők, akik hazájában a birkózás az első számú, sokszor egyetlen nemzeti sportágnak számít, mint például Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország.
A Sportvilágban már ecseteltük, milyen óriási fizikális különbségek vannak a felsorolt országok és a mi versenyzőink között, és ezt még véletlenül sem azért hangoztatjuk, hogy igazolást keressünk az „éremtelenségre”. Bízunk mi a saját fiataljainkban, akik – ha töretlen lesz a fejlődésük – hallatnak majd még magukról a junior- vagy a felnőttmezőnyben, csak bizony fáj az a tény, hogy a ők is pokolian edzenek, ám ez mégsem elég a számukra.
Szerbia a rendező jogán két-két válogatottal szerepelhetett, de evidens, hogy ez a kis ország nem tud két csapatra való kiválóságot felsorakoztatni. Különösen nem úgy, hogy ezek a gyerekek a felkészülésük, egyáltalán az eddigi karrierjük során alig mérkőztek más nemzetek képviselőivel, így például a zentai Polyák Ádám, aki úgy nyert meccset az Eb-n, hogy előtte életében öt ilyen párharca volt. Nem sokkal jobb a helyzet a többiekkel kapcsolatban sem, tehát egyértelmű: ha a szövetség már e korcsoporthoz is vérmesebb reményeket akar fűzni, akkor versenyeztetni kell a kadétokat. Ez persze pénzbe kerül, nem is kevésbe...
S ha már a pénznél tartunk, azt hiszem, ez az Eb teljességgel bebizonyította, hogy tudunk mi nyereséges versenyt szervezni, amely a szakági szövetségnek, de magának a rendező városnak és a helyi vállalkozóknak is tisztességes profitot hozhat. Természetesen ehhez kell a köztársaság és a tartomány segítsége is, meg egy olyan közeg, ahol megfelelő sportcsarnok és infrastruktúra áll a rendelkezésre. A többi már a szervezők ügyességén múlik, tehát mindenki, aki ezzel rendelkezik és a politikum (értsd: a kormányok) támogatását is bírja, jelentkezzen bátran az ilyen események megszervezésére, mert nincs jobb reklám erre sem a városnak, sem a tartománynak, sem pedig az országnak.
Nagybecskerek hírét tehát megérdemelten viszik szerte Európába, és reméljük, hogy a közeljövőben Szabadka, s majd egykor akár Nagykikinda, Zenta (amikor elkészül a sportcsarnok...) vagy Magyarkanizsa sportrendezvények szervezőjeként is felkerül az ókontinens térképére.
A kötöttfogású csapatversenyben: 1. Oroszország 79, 2. Törökország 71, 3. Grúzia 54, ... 15. Magyarország 12 pont. A verseny hivatalos honlapja szerint Szerbia két válogatottja összesen 15 pontot szerzett.
