2024. május 9., csütörtök

Már nem Bíró a kapitány!

A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöksége szerda délután úgy döntött, felmenti a női válogatott szövetségi kapitányát, így a továbbiakban már nem Bíró Attila irányítja a csapatot. A testület egyhangúlag a szakember felmentése mellett voksolt, fő okként a fukuokai világbajnokságon elért, sikertelenségnek számító 6. helyet jelölték meg. Az elnökség meghallgatta a vb-ről készült szakmai beszámolót, el is fogadta azt, később viszont érvényesítették a szövetségi kapitányok szerződésében foglalt kitételt, miszerint a megbízás következmények nélkül felbontható, amennyiben az év fő világversenyén az általuk irányított válogatott nem végez az első négy hely valamelyikén. Bíró 2015-ben, kritikus helyzetben vette át Merész Andrástól a gárda irányítását, majd első világversenyén, a 2016-os belgrádi Európa-bajnokságon aranyérmet és riói kvótát nyert a csapattal. 2020-ban Eb-bronzig, 2021-ben világliga és vb ezüstig, valamint olimpiai bronzig vezette az együttest. Az utóbbi két évben viszont csak a világligában szerzett dobogós helyet a válogatott, a spliti kontinenstornán 5., a Los Angeles-i világkupa döntőn 4., Japánban pedig 6. lett a csapat. Azt egyelőre még nem tudni, ki veszi át Bíró helyét.