2026. június 13., szombat
VÍZILABDA

Görög arany az ifiknél

Hazai győzelem a szerb–magyar rangadón

Rendkívül izgalmas mérkőzéssel ért véget a belgrádi rendezésű U20-as férfivízilabda-világbajnokság, a döntőben Görögország ötméteresekkel végül 12:10 arányban (7:7 a rendes játékidőben) múlta felül Horvátországot, és megszerezte az aranyérmet. A horvátok ugyan nagyon jól kezdtek, a harmadik negyedre háromgólos előnyt szereztek, a mérkőzés végére viszont kiengedtek, a görögök pedig felzárkóztak, majd a lefújást megelőzően a vezetést is átvették. A horvátok az utolsó támadásuk alkalmával kétszer is emberelőnybe kerültek, amit sikerült is értékesíteniük, így az aranyérem sorsáról ötméterespárbaj döntött, ahol a görögök nem hibáztak, a horvátok viszont egy lövést elvétettek, így be kellett érniük az ezüstéremmel.

A bronzmeccs igazi klasszikusnak számított, hiszen Szerbia és Magyarország válogatottja küzdött meg a harmadik helyért. A nagyszünetig úgy tűnt, Vladimir Vujasinović tanítványai könnyedén nyernek, hiszen már 8:4-re is vezettek, a magyarok azonban nem adták könnyen magukat. A második félidőben megváltozott a játék képe, Horkai György tanítványai Manhercz Krisztián vezérletével elkezdték lefaragni a hátrányukat. A szerbek szerencséjére a fiatal Radonjić esze és keze is a helyén volt, az ő góljainak köszönhetően sikerült megőrizni az előnyt. A vége így is szorosra sikeredett, a szerb válogatott 12:11-re nyert, így a felnőttek után az ifik is a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

A szerb vízilabda és utánpótlás jelenlegi helyzetét figyelembe véve elégedettek lehetünk a harmadik hellyel, mindazonáltal sokkal jobb játékra számítottam a bronzmeccsen. Sokkal előbb el kellett volna döntenünk a mérkőzést, nem lett volna szabad ennyit hibáznunk a második félidőben. Így is bebizonyítottuk, hogy ebben a csapatban is van lehetőség, a jövőben is lesznek jó játékosaink, a mostani harmadik hely és az Eb-arany mind ezt bizonyítják” – mondta a mérkőzést követően Vujasinović.

Nehéz értékelni a mérkőzést, mert az ellenfél felvállalta ezt a mostani vízilabdát, ami ha trend marad, nagy baja lesz a sportágnak. A verekedésből nem jöttünk ki jól, sokkal jobban elfáradtunk. Nem tudom, miért kaptam a piros lapot, talán a lassú cseréért – bevallotta a bíró, nem tudta, hogy volt sárgám… Mindegy, nem ezen múlt. Az már fájóbb, hogy két ötöst nem kaptunk meg, illetve a végén lefordulásból sem ítéltek semmit, pedig ami a vízben ment, minden volt, csak nem vízilabda – a jelek szerint Szerbiában sokkal jobbnak kell lenned a szerbeknél, hogy a végén ítéletet kapj. A görögök jobbak voltak, mi nem. A srácok küzdöttek, hajtottak, az elődöntőt és a bronzmeccset beleértve mindent kiadtak magukból, ennyire telt. Általános vélemény, hogy ilyen magas szintű U20-as világbajnokságot még nem rendeztek, nyolc csapat közül voltaképpen bárki nyerhet bárki ellen, és a kilencedik orosz is remek együttes. Büszke vagyok a csapatra, ezek a játékosok olyan alázattal állnak hozzá a vízilabdához, amit nyugodtan nevezhetek példaértékűnek. Éppen ezért fáj leginkább a szívem, hogy eljutottunk ugyan az elit mezőnyig, de érem nélkül maradtunk” – értékelt Horkai. Érdekes meglátás ez, hiszen csapata 20 alkalommal játszhatott emberelőnyben, miközben a szerbeknek csak 12-szer volt erre lehetőségük…

A világbajnokság legértékesebb játékosának Manhercz Krisztiánt választották, aki 26 találattal egyben a torna gólkirálya is, míg a legjobb kapus a horvát Fran Čubranić lett.

U20-as férfi-világbajnokság, a 7. helyért: Olaszország–Egyesült Államok 14:8. Az 5. helyért: Spanyolország–Montenegró 9:13. A 3. helyért: Szerbia–Magyarország 12:11. A döntő: Görögország–Horvátország 7:7 – ötméteresekkel 5:3.

Vereséggel zárt a Zenta

Véget értek a hazai II. liga küzdelmei is, a Zenta vereséggel zárta a sorozatot, az utolsó fordulóban 16:3-ra alulmaradt az északi csoport győztesével, a pancsovai Mladosttal szemben. Tóth László gárdája 4 ponttal a csoport 5. helyén zárta a ligát.

A final fourt a Mladost, a TENT, a Kraljevo és a Paraćin részvételével augusztus 19–20-án rendezik Obrenovacon.

II. szerb liga, a 9. és a 10. forduló, északi csoport: Jezero–Polet 11:11, a TENT–Mladost 0:5 (az eredményjelző meghibásodása miatt), Mladost–Zenta 16:3, Polet–TENT 9:17. A végeredmény: 1. Mladost 20, 2. TENT 19, 3. Polet 7, 4. Jezero 5, 5. Zenta 4 pont. Déli csoport: Požarevac–Leskovac 7:19, Kraljevo–Goč 12:11, Leskovac–Paraćin 6:10, Goč–Požarevac 21:7. A végeredmény: 1. Kraljevo 21, 2. Paraćin 15, 3. Goč 12, 4. Leskovac 12, 5. Požarevac 0 pont.

Magyar ember Magyar Szót érdemel