Magyarország női vízilabda-válogatottja 6:4-es vereséget szenvedett Kanadától a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében, így legjobb esetben is az ötödik helyet szerezheti meg a viadalon. A mérkőzést megelőzően Stieber Mercédeszt, a válogatott egykori kiválóságát kérdeztem az esélyekről: „Egy negyeddöntő soha nem egyszerű, hiszen ez már az egyenes kieséses szakasz, elég egyszer hibázni, és idézőjelben vége a vb-nek. A kanadaiaknak új edzőjük van, aki sok változást hozott a csapatba, nagyon jól összerakta a válogatottat, ráadásul Kanada mindig is sötét ló volt, amely bármikor képes meglepetést okozni.”
Stieber meglátása gyorsan be is igazolódott. Hiába kiáltották ki sokan a tengerentúli együttest a negyeddöntő leggyengébb csapatának és a magyar válogatottat toronymagas esélyesnek, Bíró Attila együttese egyszerűen nem bírt az ellenféllel. A kanadaiak végig zónáztak, a magyarok nem találták ennek ellenszerét. Centerbe nem tudták bejátszani a labdát, átlövéseik nem sikerültek, a fórokat se tudták megjátszani. A védekezésük úgy-ahogy működött, támadásban viszont kudarcot vallottak. A kanadaiak játékosa, Monika Eggens öt találatával gyakorlatilag egyedül juttatta együttesét az elődöntőbe, és ez a csapatkapitány, Keszthelyi Rita szerint elfogadhatatlan: „Nonszensz, hogy az ellenfél egyik játékosa öt gólt lő. Nem ment el az önbizalmunk, türelmetlenek voltunk, talán rosszat tett a három nap pihenő. Többször lőttünk, mint a kanadaiak, ez mutatja, hogy nem illant el a vállalkozókedv, de nehéz úgy lőni, hogy három-négy kéz van a kapuban.”
Nyilvánvaló, hogy a támadójátékkal volt probléma, hiszen a magyar csapat a második félidőben gólképtelen volt. Hat gólt kapni önmagában nem sok, egyszerűen többet kellett volna lőni Illés Anna szerint: „Sajnos nem jöttek be a lövéseink, nem úgy építettük fel a támadásainkat, ahogy elterveztük. Ez minden meccsen előfordulhat, ebből kell levonnunk a megfelelő következtetéseket, és tanulnunk az esetből. Lelkileg és fizikailag is felkészültünk a meccsre, nem gondolom, hogy bármi gátat jelentett volna számunkra, a befejezéssel volt probléma.”
Takács Orsolya véleménye is egybehangzott a többiekével: „Egyértelműen a támadáson ment el, a védelmüket egyszerűen nem tudtuk feltörni. Kellemetlen zónát játszottak. Nem jellemző ránk, hogy csak négy gólt lövünk egy meccsen. Nyilván a kanadaiaknak ez volt a céljuk, végig azon munkálkodtak, hogy elbizonytalanítsanak bennünket, amit tökéletesen meg is oldottak.”
Bíró Attila csalódottan zárta a nyilatkozatok sorát: „Nem csinált semmi olyat az ellenfél, amire nem készültünk volna. A saját pontatlanságunk miatt veszítettünk, gyatra lövőszázalékkal fejeztük be a helyzeteinket, ami eddig nem volt ránk jellemző. Nem tudom, hogy mennyire izgulták túl a lányok a meccset, de a találkozó előtt nem láttam izgatottnak a csapatot. Kellően fel voltak tüzelve, volt egy olyan védekezés, amely ellen néha nem találtuk az ellenszert.”
Mivel mind a négy női negyeddöntő izgalmasra sikeredett, így várhatóan az elődöntőben is szoros meccseket láthatunk. Kanada bebizonyította, semmiképp sem szabad lebecsülni, ha a magyarokat le tudták győzni, vélhetően a spanyoloknak se lesz egyszerű dolguk.
Az amerikaikról is kiderült, ők se „érinthetetlenek”, hiszen az Ausztrália elleni negyeddöntőben 13 percre volt szükségük az első gól megszerzéséhez, igaz, utána gyakorlatilag sima győzelmet arattak. Viszont ez mindenképp jó előjel lehet az oroszok számára, akik igazolták, az edzőváltás jó hatással volt a csapatra, a felfiatalított gárda, ha nehezen is, de felülmúlta az olaszokat.
