2026. június 14., vasárnap
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS

Chris Froome negyedik Tour-diadala

Groenewegen nyert a Champs-Élysées-n

Christopher Froome, a Sky csapat brit kerékpárosa nyerte meg a Tour de France-t, a profi versenynaptár második háromhetesét, az év legrangosabb szakaszversenyét. Froome negyedik összetettsikerét aratta a Francia Körversenyen, korábban 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is ő állhatott fel a párizsi dobogó legmagasabb fokára a sárga trikóban.

Froome győzelme a szombati marseille-i egyéni időfutamon vált biztossá, a brit a 22,5 kilométeres kronón a harmadik időt tekerte, míg az összetettben mögötte lévők nála jelentősen gyengébb teljesítményt nyújtottak. A szakaszt a többszörös lengyel időfutambajnok Maciej Bodnar nyerte meg. Érdekesség, hogy Froome legerősebb hegyi segítője, a spanyol Mikel Landa váratlanul erős időfutammal egy másodpercre megközelítette a dobogó harmadik fokára csúszó francia Romain Bardet-t. Az összetett második helyezettje a Bardet-nál lényegesen jobb marseille-i kronót teljesítő kolumbiai Rigoberto Urán lett.

Az utolsó szakaszon, amelyen a versenyzők hagyományosan a párizsi Champs-Élysées úton köröztek, az élete legnagyobb sikerét arató holland Dylan Groenewegen tudott nyerni.

A Tour pontversenye az ausztrál Michael Matthewsé lett, aki hősiesen küzdve, etapról etapra faragta hatalmas hátrányát a korábban öt szakaszsikert jegyző Marcel Kittel mögött. A német az egyik magashegyi szakaszon aztán feladta a versenyt, a zöld trikó pedig megérdemelten került Matthewsra.

A hegyi pontversenyt fölényesen nyerte meg a francia Warren Barguil, aki két magashegyi szakaszon is győzni tudott. Barguil a pöttyös trikó mellett a háromhetes legharciasabb versenyzője díjat is megkapta. A zsűri ezzel a döntésével kisebb vitát kavart, hiszen a belga Thomas de Gendt lényegesen több szökésben vett részt, és összesen több mint 1200 kilométert tekert egyéni vagy csoportos elmenésben.

A legjobb 25 év alatti versenyzőnek járó fehér trikó az ausztrál Simon Yatesé lett, aki a családban tartotta az elismerést, hiszen tavaly ikertestvére, Adam hódította el azt. Yates végig nagy csatát vívott a dél-afrikai Louis Mentjesszel.

A verseny legjobb csapata az összetett első és negyedik helyezettjét adó Sky lett.

Végeredmény, Tour de France, 20. szakasz (Marseille–Marseille, 22,5 km): 1. Maciej Bodnar 28:15 perc, 2. Michal Kwiatkowski +1 mp, 3. Christopher Froome +6 mp, 4. Tony Martin +14 mp, 5. Daryl Impey +20 mp stb. 21. szakasz (Montgeron–Párizs, Champs-Élysées, 103 km): 1. Dylan Groenewegen 2:25:39 óra, 2. André Greipel, 3. Edvald Boasson Hagen, 4. Nacer Bouhanni, 5. Alexander Kristoff a. i. stb.

Az összetett végeredménye 21 szakasz (3540 km) után: 1. Christopher Froome 2. Rigoberto Urán +54 mp, 3. Romain Bardet +2:20 perc, 4. Mikel Landa +2:21 perc, 5. Fabio Aru +3:05 perc, 6. Daniel Martin +4:42 perc, 7. Simon Yates +6:14 perc, 8. Louis Meintjes +8:20 perc, 9. Alberto Contador +8:49 perc, 10. Warren Barguil +9:25 perc stb.

Magyar ember Magyar Szót érdemel