2026. június 14., vasárnap
VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST-VÍZILABDA

Nyolc között a címvédő

Százszázalékos teljesítményt nyújtott a szerb férfivízilabda-válogatott a budapesti világbajnokság csoportküzdelmei során, a dél-afrikaiakat és a spanyolokat követően a görögöket is legyőzték (11:6) a zárófordulóban, így rájátszás nélkül jutottak be a negyeddöntőbe.

Budimpesta, 19.07.2017. - Vaterpolo reprezentacija Srbije pobedila je danas u Budimpesti Spaniju sa 11:5 (3:1, 2:0, 3:2, 3:2), u utakmici drugog kola Grupe C na Svetskom prvenstvu i ostvarila drugu pobedu. Uz vest Bete.
(BETAPHOTO/BETAPHOTO/VSS/UNIQA/Gio

Az első két játékrész során Dejan Savić együttese nem tudott jelentősebb előnyt szerezni, a görögök tartották az iramot, a folytatásban azonban Filipovićék védekezése még inkább összeállt, és egy 3:0-s harmadik negyedet produkálva már el is léptek. A végjáték is a szerbek jegyében telt, így kétség sem férhetett a győzelmükhöz.

Az elsődleges célt teljesítettük, csoportelsőként jutottunk a negyeddöntőbe. Nehezen indult a mérkőzés, a második félidőben ritmust váltottunk, amelyet a görögök már nem tudtak tartani. Lesz egy szabadnapunk, tudunk pihenni, regenerálódni. Remélhetőleg a folytatás is ilyen jó lesz!” – mondta a mérkőzést követően Milan Aleksić.

Hollandia sem okozott gondot

A női torna utolsó csoportkörében a magyar válogatott magabiztos játékkal 10:8-ra legyőzte Hollandiát, így csoportelsőként, egyenes ágon jutott a legjobb nyolc közé. Igaza volt Bíró Attila szövetségi kapitánynak, aki a harmadik fordulót megelőzően azt nyilatkozta, számukra most kezdődik a vb. Kőkemény vízilabdát láthattak a nézők, a játékosok nem kímélték egymást, néha már a sportszerűség határát súrolta egy-egy megmozdulás. Őrületes fizikai csata folyt, a nyilatkozatok alapján a magyarok épp erre számítottak, fel is vették a kesztyűt. A nagyszünetig egyik csapat sem tudott ellépni, 3:3 állt az eredményjelzőn.

A második félidő egy Keszthelyi-blokkal indult, amely megadta az alaphangot. A védekezés tökéletes összhangban működött, támadásban Czigány Dóra átlövésből mattolta a holland kapust, majd Illés Anna parádés góljával már kettővel vezetett a házigazda. Smit lövése ugyan becsúszott Gangl kezei között, de a remek támadójáték feledtette a gikszert, előbb Czigány, majd Gurisatti Gréta bátor vállalása nyomán 7:4-re ellépett a magyar együttes. A folytatásban okos, higgadt játékkal őrizték előnyüket a lányok, a hollandok mindent bevetettek, de találataikra rendre érkezett válasz, így felzárkózni sem volt esélyük. A vége magabiztos magyar siker lett, ami azt jelenti, Keszthelyiéknek így jóval könnyebb dolguk lesz a folytatásban, hiszen a csoportelsőséggel elkerülték az oroszokat és az olaszokat, a fő esélyessel, az Egyesült Államokkal pedig csak a döntőben találkozhatnak.

Embert próbáló ütközet volt. Ha összeállítjuk a két csapatot, akkor kilogrammban és magasságban is komolyabb a holland, ennek a magyar válogatottnak viszont – és ezt már a világbajnokság előtt is elmondtam – fizikailag senkitől sem kell már félnie. Lábtempóban, kondicionálisan úgy felkészültek a lányok, hogy ebben a műfajban senki sem tud fölénk kerekedni” – mondta elégedetten a mérkőzést követően Bíró Attila.

Nők, 3. forduló, A csoport: Olaszország–Kína 15:8, Brazília–Kanada 6:16. A végeredmény: 1. Olaszország 6, 2. Kanada 4, 3. Kína 2, 4. Brazília 0 pont. B csoport: Új-Zéland–Egyesült Államok 7:22, Dél-afrikai Köztársaság–Spanyolország 3:17. A végeredmény: 1. Egyesült Államok 6, 2. Spanyolország 4, 3. Új-Zéland 2, 4. Dél-afrikai Köztársaság 0 pont. C csoport: Japán–Franciaország 8:9, Hollandia–Magyarország 8:10. A végeredmény: 1. Magyarország 6, 2. Hollandia 4, 3. Franciaország 2, 4. Japán 0 pont. D csoport: Ausztrália–Görögország 8:11, Oroszország–Kazahsztán 15:6. A végeredmény: 1. Görögország 4, 2. Ausztrália 4, 3. Oroszország 4, 4. Kazahsztán 0 pont.

Férfiak, 3. forduló, C csoport: Spanyolország–Dél-afrikai Köztársaság 16:4, Szerbia–Görögország 11:6. A végeredmény: 1. Szerbia 6, 2. Görögország 4, 3. Spanyolország 2, 4. Dél-afrikai Köztársaság 0 pont. D csoport: Egyesült Államok–Oroszország 14:11, Japán–Horvátország 6:16. A végeredmény: 1. Horvátország 6, 2. Oroszország 2, 3. Japán 2, 4. Egyesült Államok 2 pont.

Magyar ember Magyar Szót érdemel