2026. június 14., vasárnap
VIZES VB, BUDAPEST – VÍZILABDA

Könnyed bemelegítés a rajton

Meggyőző játékkal kezdte meg szereplését Szerbia férfivízilabda-válogatottja a világbajnokságon: a csoportkör első fordulójában Dél-Afrikát múlták felül 21:5 arányban. Dejan Savić együttesének nem jelentett különösebb problémát az afrikaiak legyőzése, már az első negyed során bebizonyosodott a papírforma, a kérdés csak az volt, hány góllal sikerül nyerniük a szerbeknek. A gólkülönbség a folytatásban fontos lehet, hiszen Filipovićék következő, szerdai ellenfele a jóval erősebb spanyol válogatott, az utolsó, pénteki fordulóban pedig a görögökkel találkoznak majd. Mindkét gárda okozhat kellemetlen meglepetést.

Lapzártánkig a nap szenzációját a Montenegró–Kanada mérkőzés jelentette, hiszen a jóval erősebbnek számító montenegróiak erejéből csak 8:8-as döntetlenre futotta.

Sokakat továbbra is foglalkoztat az olasz válogatott esete, az utolsó pillanatban több változás is történt a csapatban. Az elsődleges keretből betegség miatt először Valentino Gallo, majd Alessandro Velotto, végül pedig Marco Del Lungo is kikerült. Miután világossá vált, hogy Gallót valamiféle vírus döntötte le a lábáról, az egész csapatot alapos kivizsgálásnak vetették alá, ekkor derült ki, hogy Velotto és Del Lungo is fertőzöttek. Gallót Andrea Fondelli pótolja, Velotto helyett Cristiano Mirarchi került be a keretbe, Del Lungo helyére pedig a válogatottságot már lemondó korábbi klasszist, a 38 esztendős, olimpiai ezüstérmes, világbajnok és BL-győztes Stefano Tempestit hívta vissza Campagna kapitány.

Férfiak, 1. forduló, A csoport: Brazília–Kazahsztán 6:2, Montenegró–Kanada 8:8. B csoport: Franciaország–Olaszország 9:18, Ausztrália–Magyarország 3:13. C csoport: Spanyolország–Görögország 7:8, Szerbia–Dél-afrikai Köztársaság 21:5. D csoport: Egyesült Államok–Horvátország 7:12, Japán–Oroszország 8:15.

A magyar lányok húsz góllal kezdtek

A vb vízilabdatornája vasárnap vette kezdetét a női mérkőzésekkel. A magyar válogatott magabiztos játékkal 20:11-re győzte le Japánt a nyitófordulóban. Mindenki játéklehetőséghez jutott, az újoncok, Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta is testközelből tapasztalhatták meg a vb hangulatát és feszültségét, bebizonyosodott azonban, hogy nemhiába kerültek be a csapatba, mindkét fiatal tehetség kivette részét a játékból.

Hihetetlen hangulat volt, nem is mertem erre gondolni, hogy ilyen sokan jönnek ki, hatalmas élmény volt az első meccs. Izgultam, persze hogy izgultam, sőt amikor megláttam, mennyien vannak kint, akkor még jobban. Azért voltak hibák is a játékomban, nem játszottunk tökéletesen, főleg nem én, nagyon sok elkerülhető gólt kaptunk, nagyjából az összes az volt, a támadójátékunkra viszont nem panaszkodhatunk” – nyilatkozta vb-debütálását követően Szilágyi.

A japánok már korábban hangsúlyozták, ők igazából Tokióra „gyúrnak”, addig még van hová fejlődniük. Gyakorlatilag hozta a kötelezőt a csapat, és minden bizonnyal ma este, a franciák ellen is hasonló mérkőzésre számíthatunk. Nem is titkolja Bíró Attila, hogy a társaság a csütörtöki, Hollandia elleni meccsre készül igazán. „A támadójáték jól ment, ezt mutatja a húsz lőtt gól is, s egy emberelőnyünk volt, így az emberfórokat kevésbé tudtuk gyakorolni. A hat a hat elleni és az emberhátrányos védekezésen is lehet még javítani. Teljesen mindegy, hogy a francia vagy a holland válogatott az ellenfél, több támadást kell kivédekezni, blokkolni, vagy a kapusokat többet hozzátenni. Ez a japán csapat másnak nem fog tizenegy gólt lőni – maximum később az alsóházban –, viszont húszat sem lőnek majd sokat nekik. Picit sok a tizenegy kapott gól, brazil futballra hasonlított a meccs, sok gólt lőttünk és sokat is kaptunk” – értékelt a mérkőzést követően a szakvezető.

A nap legizgalmasabb mérkőzése a D csoport rangadója, az orosz–görög találkozó volt, ahol előbbi végül 9:7 arányban nyerni tudott, jelezve, komoly szándékkal érkezett a vb-re.

Nők, 1. forduló, A csoport: Olaszország–Kanada 10:4, Brazília–Kína 4:11. B csoport: Új-Zéland–Spanyolország 2:10, Dél-Afrika–Egyesült Államok 2:24. C csoport: Japán–Magyarország 11:20, Hollandia–Franciaország 17:2. D csoport: Ausztrália–Kazahsztán 16:4, Oroszország–Görögország 9:7.

Magyar ember Magyar Szót érdemel