2025. május 5., hétfő

Elhunyt Hampámer Ferenc

A múlt század 70-es és 80-as éveinek ismert kajakosedzője, az 1944-ben Nagybecskereken született Hampámer Ferenc 72 éves korában Zimonyban hunyt el. Hampámer többszörös országos bajnok, legnagyobb nemzetközi sikere pedig az 1963-as ifjúsági vb-n nyert ezüst- és bronzérme volt. Az edzői munkával 1971-ben kezdett foglalkozni. Az ő nevéhez fűződik a Begej Kajakklub megalapítása, és mély nyomokat hagyott a zimonyi egyesületben is, ahol éveken át az 1984-es olimpián két érmet nyert Mirko Nišović edzője volt. Edzői oklevelet a belgrádi testnevelési főiskolán szerzett, munkásságát pedig számos díjjal és elismeréssel jutalmazták.

Magyar ember Magyar Szót érdemel