Marko Tomičević, Dragan Tošić és Marko Novaković a fogadáson (a szerző felvétele)
Világcsúcstartó kajakosokat fogadott tegnap Óbecsén Dragan Tošić polgármester. Az óbecsei sportolók nemrégiben a belgrádi kajak-kenu Eb-n remekeltek: Marko Tomičević Milenko Zorićtyal a K2-es 1000 méteres döntőjében nyert világcsúccsal, Marko Novaković pedig Nebojša Grujićtyal szerzett ezüstérmet 200 méteren.
Novaković és Grujić hajója sokáig az élen volt, de végül a spanyolok futottak be elsőként. A 2014 óta világcsúcstartó kajakos mégsem elégedetlen amiatt, hogy végül másodikként értek célba: „Bátran versenyeztünk, de ők mégiscsak olimpiai bajnokok! Igyekeztünk megszorongatni őket, és most, hogy már túl vagyunk rajta, látjuk, hogy képesek vagyunk rá. Most van csaknem két hónapunk arra, hogy felkészüljünk a világbajnokságra, és tovább faragjunk a spanyolok olimpia óta egyre csökkenő előnyén” – jelentette ki Novaković.
Tomičević egyik nagy álma valósult meg azzal, hogy hazai közönség előtt állhatott dobogóra a társával: „Ez egy egyedülálló alkalom volt arra, hogy az országunknak is megmutassuk, hogyan is versenyzünk. Emiatt volt rajtunk némi nyomás, de erős volt bennünk a vágy, hogy jó eredményt érjünk el. Tavaly világbajnokságot nyertünk, ezért itt most aranyat szerettünk volna szerezni. Nagy boldogságot jelent, hogy ez sikerült” – összegezte benyomásait a friss világbajnok.
A Magyar Szó érdeklődésére, hogy az aranyérem vagy a világcsúcs jelentett-e nagyobb örömöt, egyértelmű volt a válasz: az aranyérem. „Belgrádban valamivel gyorsabban lehet versenyezni, mint máshol, mert melegebb a víz, és hátszelünk is volt, de a szerencse is mellénk szegődött” – mondta el Tomičević, aki nemrégiben visszatért óbecsei klubjához, Novaković pedig hivatalosan ugyan egy zimonyi klub tagja, de gyakran itthon, a Tiszán edz, ezért a polgármester azt ígérte, az önkormányzat igyekszik javítani a kiváló sportolók munkafeltételein, Eb-eredményeikért pedig fejenként 50 ezer dináros jutalomban részesülnek.
Az óbecseiek a fiatal Biljana Relićre is nagyon büszkék, aki kajak egyesben 200 méteren kilencedikként ért célba.



