„Ha nincs benned tűz, másban sem tudod meggyújtani”

Rangos szakmai elismerésekkel, köztük a tehetséggondozás terén nyújtott munkáját méltató díjakkal a háta mögött végzi mindennapi hivatását a doroszlói Turkál Marianna, a bácskertesi-kupuszinai József Attila Általános Iskola tanítónője, aki jelenleg negyedikes diákokat vezet az iskolai évek egyik legmeghatározóbb szakaszában. Munkájában jelen van a hagyományok tisztelete, a folyamatos szakmai megújulás, a nemzetközi nyitottság és az a belső elhivatottság, amely nélkül – ahogy ő maga fogalmaz – nem lehet „tüzet gyújtani” a gyerekekben. Pályájáról, pedagógiai hitvallásáról, módszereiről, kihívásokról beszélgettünk. 

Hogyan indult a pályád?

– Az első meghatározó élményem akkor ért, amikor egyszer besegítettem egy óvónőnek, és óvodásokat nyaraltattunk. Este mesét olvastam nekik, másnap pedig arra ébredtem, hogy ott ülnek körülöttem, és várják, hogy felébredjek. Pontosan emlékszem: az volt az a pillanat, amikor valami „bekattant”. Akkor még nem volt tudatos az irány, hiszen képzőművészetet tanultam, divattervező szakon. De már ott is a gyerekek felé húztam: a diplomamunkám például gyerekszobafüggönyök és drapériák tervezése volt. Valahol már akkor is kerestem az utamat.
Az óvónőképző elvégzése után megkerestek munkával: a volt igazgatónőm ajánlotta, hogy Doroszlón taníthatnék képzőművészetet magyar és szerb nyelven. Nagyon megörültem ennek a lehetőségnek. Nem sokkal később osztályfőnök is lettem. Az első naptól kezdve úgy éreztem, ez nem is munka, nagyon élveztem. Szerettem a képzőművészetet, és közben rengeteg bizalmat kaptam: a kollégáktól, a szülőktől, a gyerekektől. Ez nagyon sokat jelentett számomra.
Később befejeztem a tanítóképző egyetemet is, de volt olyan időszak, amikor egyszerre tanítottam iskolában és óvodában. Előbb a pedagógiai akadémia óvónőképző szakán végeztem, majd utána a tanítóképzőn.

Hogyan alakult a pályád ezután?

– Felkínálták, hogy tanítsak angol nyelvet, amit nagyon megszerettem, és nyelvvizsgát is tettem. A tanítóképző elvégzése szükséges volt ahhoz, hogy állandó állást kapjak. A doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskolában megüresedett egy tanítói hely, ott kaptam osztályt, és 2013-ig tanítottam.
Egy leépítés után Bácsgyulafalvára kerültem. Akkor nehéz volt, csalódásként éltem meg, de utólag azt mondom: a lehető legjobb dolog történt velem. Újra bizonyítanom kellett, új közegbe kerültem, más mentalitású közösségbe. Ott is szép eredmények születtek, például szavalás, színjátszás és matematika terén.

Öt év után ismét váltás következett, Kupuszinára kerültem. Ekkor iratkoztam be a Semmelweis Egyetem Pető András Karának kihelyezett képzésére, és beleszerettem a konduktív pedagógiába. Azóta is alkalmazom a tanítás során.

Mit jelent, nyújt számodra a konduktív pedagógia?

– Holisztikus szemléletet. Nem külön-külön fejlesztjük a területeket, hanem az embert egészében nézzük: testi, lelki és értelmi szinten egyszerre. A kulcs a hit: abban, hogy a gyerek képes fejlődni. Ez a szemlélet engem is megváltoztatott. Közben anya lettem, és a gyerekanyag is sokat változott. De szerintem ez természetes. A lényeg az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt: legyünk rugalmasak, de közben a tanár döntsön arról, hogy mit, hogyan és mikor.

Mennyiben változott a pedagógusi munka módszertana az évek során?

– Most, 2026-ban már harmincéves tapasztalattal mondom: ha most kezdeném, sokkal nehezebb lenne. Nem könnyű fenntartani a figyelmet. A gyerekek okosak, de kevésbé önállóak. A szülői szeretet határtalan, viszont a túlzott segítség nem mindig jó irány. A konduktív pedagógiában tanultam: nem helyette teszem, hanem érte. Fontos, hogy a gyerek maga élje meg a sikerélményt. Sokszor az alapok hiányoznak: például hogy egy kisgyerek önállóan öltözzön vagy ellássa magát. Ezért az első osztály elején sokat beszélgetek a szülőkkel is. Az együttműködés kulcsfontosságú. Közben az is változott, hogy ma már a szülők akár a tanítványaim is lehetnének. Több a tapasztalatom, könnyebben felismerem a tehetséget, és több időt is szánok a tehetséggondozásra.
 

Hogyan zajlik nálad a tehetséggondozás?

– Minden héten tartok pótórát és emelt szintű foglalkozást. A pótóra nálam nem „büntetés”, hanem lehetőség: bárki jöhet. Hiszem, hogy nem az átlagot kell elvárni. Egy gyengébb tanulónak az átlag is túl nagy teher lehet, egy tehetségesnek pedig túl kevés kihívás. Mindkettőt elveszíthetjük, ha nem figyelünk. Ez valóban egyfajta zsonglőrködés. Sokszor még álmomban is azon gondolkodom, kinek mire van szüksége. Nagyon fontos a játékosság is. Például a házi olvasmány feldolgozásánál makadámiadióba rejtett kérdésekkel dolgozunk. Ugyanaz a tartalom, mint ha a táblára írnám, mégis egészen más élményt ad. A gyerekek imádják. Egy továbbképzésen hallottam: „ha nincs benned tűz, másban sem tudod meggyújtani”. Ez nagyon igaz.

Milyen eredmények születtek a tanítványaiddal?

– Az elmúlt időszakban több tanulóm is kiemelkedő eredményeket ért el különféle szavalóversenyeken és tanulmányi megmérettetéseken, többek között vers- és prózamondó szemléken, néprajzi vetélkedőkön és matematikaversenyeken. Számos arany-, ezüst- és bronzminősítés, illetve dobogós helyezés is született, és többen továbbjutottak magasabb szintű versenyekre. Holló Olga például kivételes tehetség. Jelenleg egy Kányádi Sándor-verssel készülünk a tartományi megmérettetésre, és négy év alatt már harmadszor jutott el erre a szintre. A felkészülés nagyon összetett: nemcsak a szöveget tanuljuk meg, hanem elemezzük is a szereplőket, az érzelmi ívet, foglalkozunk hangképzéssel, jelenléttel. Ez nem szövegmondás, hanem élményátadás. Nem csak egyéni eredmények vannak: például egy néprajzi vetélkedőn az egész osztályom részt vett, két csoporttal is. Ezek a közös élmények legalább olyan fontosak.

Mit jelentett számodra a 2024-ben átvett Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért elismerés?

– Nagyon jólesik, de nem szabad hátradőlni. Inkább még nagyobb felelősséget érzek. Ez a díj motivál arra, hogy még többet adjak bele. 

Valóban a hivatásod a hobbid is?

– Igen. Minden reggel alig várom, hogy beérjek az iskolába. Soha nem unalmas, mindig van új feladat, új kihívás, és azonnali visszajelzés érkezik a gyerekektől. Ez folyamatos mozgás, nyüzsgés, fejlődés. Gyerekként azt mondtam: csak unalmas ne legyen a munkám. Hát ez biztosan nem az.

Milyen lehetőségei vannak egy pedagógusnak a fejlődésre? 

– Nagyon sok függ az intézményvezetőtől. Ha teret ad, támogat, az óriási segítség. Fontos az is, hogy az értékrend találkozzon. A szakmai továbbképzések ugyancsak kulcsfontosságúak. Ha én többet tudok, a diák is többet kap, és ez az egész intézmény javára válik. Ezek a képzések nemcsak tudást adnak, hanem kapcsolatokat is. A XI. Módszertani Konferencián Magyarországon például baráti kapcsolatoknak köszönhetően partneri együttműködés alakult ki köztem és Szász Klára iskolaigazgató között. Az ő ötletét támogatva vontam be a szülőket és a tanulóimat is: ennek eredményeként a délvidéki gyermekek hagyományos, magyar nyelvű levelezésbe kezdtek lengyelországi és németországi diákokkal. A közeljövőben szeretnénk folytatni ezt a kapcsolatot, sőt akár személyes találkozást is szervezni. Ezt a projektet a következő tanévben is szorgalmazni tervezem a leendő elsőseimmel. Hiszem, hogy az iskola és az ott dolgozók életében nélkülözhetetlen a folyamatos fejlődés és megújulás, a nemzetközi együttműködések építése, valamint a jól működő gyakorlatok átvétele és alkalmazása.

A nyár folyamán a logika fejlesztésére fektettem a hangsúlyt: a horvátországi Rovinjban volt alkalmam tanulni Rácz Ildikótól, a Logikaland-képzésen. Ezen a területen is szeretném folytatni a fejlődésemet és a tanulók fejlesztését is. Számos játékot saját kezűleg készítettem, és a jövőben matematika-szakkört is tervezek az alsós tanulók számára.

Fontosnak tartom a hagyományaink ápolását is, hiszen ezek nélkül egy nagy kincs merülne feledésbe. Az Ispiláng vetélkedőn például a Mindennapi kenyerünk témában tartottunk előadást, amelyet megelőzően egy falubeli lakos megtanított bennünket kovászos kenyeret készíteni. A következő alkalomra a disznótor témájában készülünk. Gyakran kerámiázunk is, és a korongozást is gyakoroljuk. 
Számos alkalommal készítek kiegészítő tananyagot is: matematika- és természetismeret-órákon gyakran használok saját készítésű feladatlapokat. A motiváltság, a figyelem időtartama és fókusza, a türelem is változott. A kis- és nagymotorika, az önellátás sok esetben elmarad az életkornak megfelelő szinttől. Tapasztalatom szerint ezért a mai kisdiákok érzelmi, kognitív és fizikai képességeit egyidejűleg kell fejleszteni. Ezt a szemléletet erősíti bennem Orbán Sándor Komplex 3+T módszere is, amely a sport, a művészetek és a kutatás hármasára épít, és az agy két féltekéjének összehangolt működését, valamint a tehetség kibontakozásához szükséges képességek fejlődését segíti elő.

A digitalizáció vívmányait is be kell vonni az oktatásba, ugyanakkor fontos, hogy ezt megfelelő egyensúlyban ötvözzük a hagyományos módszerekkel.

A szakmai fejlődésemet több jelentős program és konferencia is segíti. Részt vettem a Balassi Bálint-ösztöndíjprogram keretében szervezett módszertani konferencián, amely a külföldön élő magyarok személyes és szakmai kötődésének erősítését szolgálja, valamint a hétvégi magyar iskolák számára megrendezett XII. Módszertani Konferencián is Budapesten. Emellett jelenleg két Erasmus+-projektben is aktívan részt veszek, köztük az Oktopusz programban, amely az interkulturalitás kérdéseit vizsgálja a Kárpát-medencében. A különféle szakmai alkalmak és programok – legyen szó tehetséggondozó rendezvényekről, mint a Ki mit tud? vagy a Népem költője, illetve nemzetközi együttműködésekről – mind hozzájárulnak ahhoz, hogy folyamatosan bővítsem a módszertani eszköztáramat, és új inspirációkkal gazdagodjak.

Hogyan építed be a mindennapokba a tanulást és az életre nevelést? 

– A konduktív pedagógia hatására másként közelítek: minden gyerek mögött egy történet van. Ha érzi, hogy szereted, az már fél siker. Nálam a jegyek mögött is szemlélet rejlik: mindig azt mondom, nem azért nem tudtad, mert nem vagy rá képes, hanem mert akkor még nem tudtad. Sokat játszunk, szerepjátékokat is. Még mindig van boltocskás sarok, konyha, kreatív tevékenységek. A gyerekek például házat építenek egy bogárnak – közben terveznek, együttműködnek, gondolkodnak. Tanulunk praktikus dolgokat is: zoknit mosni, főzni. Ezek mind részei az életnek. Ha mindenki odateszi magát – szülő, gyerek, pedagógus –, akkor a negyedik osztály már egyfajta ajándék év.

Mennyire tartod fontosnak az óvoda és az iskola közötti átmenetet?

– Nagyon. Már most ismerkedem a leendő elsőseimmel. Az óvodások ellátogatnak hozzánk, közös programokat szervezünk. Ez nemcsak ismerkedés, hanem felkészítés is: megerősítjük azokat a képességeket, amelyek az iskolakezdéshez szükségesek. Ez nagyon fontos áthidalási folyamat – mondta Turkál Marianna tanítónő.

A beszélgetés végére világossá válik: a tanítás a számára belső indíttatás, amely nap mint nap új értelmet nyer a gyerekek tekintetében, kérdéseiben és sikereiben. Ez a „tűz” az, ami nemcsak benne él, hanem észrevétlenül tovább is adódik – óráról órára, generációról generációra.