2024. június 14., péntek

Találkozás

Néhány óra telt el azóta, hogy a tengerész eltávozott a hajóhídra. A jegesmedvék és a hósirályok izgalommal várták a visszajelzést, kapnak-e valamilyen hírt Petibocsról. 
A tengerész vidáman tért vissza a hajóhídról. A hósirályok jó jelnek vették, hogy széles mosoly költözött a képére. A szája széle a füléig ért boldogságában.
– Megvan Petibocs! – lépett be a jegesmedvék közé a tengerész. – Mondtam, úgy-e, hogy a híradós cimboráim beláthatják az egész világot!
– Mi van Petiboccsal? – sírta Macimama.
– Miután hírül adták az északi sarkkör telepeinek, hogy egy olyan jegesmedvebocsról kérünk tájékoztatót, akit csöpp jégtáblán fókák toltak ki a jeges vízből, azonnal jelentkeztek a legészakibb állomásról, nálunk van a bocs, nagyon jól van, táplálkozik rendesen, nincs vele semmi probléma. Pótmamája és kishúga igazi családtaggá fogadták.
– Jaj, kicsi fiacskám, de örülök a hírnek! – szakadt le a nehéz kő Macimama szívéről.
– Még három napunk van, hogy elérjük a kikötőt – szólt a tengerész. – Nyugodjatok meg mindannyian.
Nagyon hosszú három nap volt az utazás! De végül csak kikötött a jégtörő, és megkezdődött a kimentett jegesmedvék partra szállítása. Kellemes szállásokat kaptak, örültek az elhelyezéseknek. Egyedül macimama tette szóvá: van-e újabb hír az én fiacskámról? Kérdésére azt felelték az illetékesek, a legészakibb telephelyen egy meglepetést készítenek elő, ám ez néhány napot még igénybe vesz.
Amiről nem tudtak a jegesmedvék, sem a hósirályok, valóban olyan esemény megszervezéséről volt szó, amilyen még soha nem esett meg a világon sehol.
Történt ugyanis, hogy a veszélyeztetett jegesmedvék megmentéséről gondoskodó szervezet arra kérte a legnagyobb és legjobban felszerelt megfigyelő- és befogadóállomást, látogasson el a többi állomásra is, tájékozódjon a helyszínen, mi a helyzet az ő körzetükben. Természetesen a Macimamát befogadó állomást is útba ejtették, méghozzá elsőként. Helikopterrel indult útnak a különböző tudósok, állatorvosok meteorológusok csoportja. Velük tartott egy kényelmes ketrecben Petibocs is. A kicsi bocs nem értette, hova viszik, sírt, nem akarózott neki ketrec lakójának lenni, de gyorsan megbékélt, hiszen levegőbe emelkedett a hatalmas szállítóhelikopter.
Macimamáék állomásán már híre járt annak, hogy valami különös készül. A helikopter érkezésére távolabbról is összegyűltek a sarkkör állatai és madarai, várták, mire készülnek azok az emberek, akik kiszállnak a zúgó nagy madár gyomrából. Meg is nyugodtak, mert megállt az a nagy sergő-forgó ijesztő, amely a nagy madár fejéből nőtt ki. 
Izgatottan nyújtogatta mindenki a nyakát, szemüket meresztgették, hogy jobban lássanak. De nem láttak mást, csak azt, hogy egy kicsi ketrecbe zárt jegesmedvebocsot helyeznek el egy szántalpra, csúsztatni szerették volna valahova. Ám nem indulhattak el, mert egy jegesmedvemama odafutott a ketrechez.
– Petibocs, kisfiam! – állt két lábra Macimama, két mellső lábát meg a ketrec felé nyújtotta.
– Macimama! – kiáltott föl a kicsi bocs. – Anyukám!
Azonnal kinyílt a kis ketrec ajtaja, Petibocs kiugrott belőle, és az édesanyja ölelő karjai közé röppent.
Macimama szeretgette, szagolgatta, nyalogatta kicsikéjét, aki immár akkora volt, hogy alig fért el két karja között. Végül letette gyermekét a hóba, szemlélgette, boldogságában lehasalt, Petibocs alig várta ezt a lehetőséget, anyja bundájához bújt, fölmászott a hátára, a fejéhez húzódott, állát pihentette Macimama két füle között, és rámosolygott a sok vendégre. Végül csak odahúzódott Macimama emlőjéhez, tejecskét szeretett volna, ám az anyai tejkút kiapadt.
– Éhes vagyok! – hallatszott a sírós hang Macimama hasi szőrzetéből. – Mamácskám!
Nem lett tragédia a nagy vidámságból, mert Jégtündérmama, két kicsi bocs anyukája, tejjel kínálta Petibocsot. Jóllakott a gyerek, de nagyon.
– Köszönöm szépen a tejecskét, néni! – hajolt meg Petibocs az étkezés után.
Végül Macimama ölelésében szunnyadt el. Álmában kishúgának, Százszorszépnek mesélt édesanyjával történt találkozásáról.

Utóirat: A Találkozás című történet megalkotásában komoly részt vállalt fiam, Balog Béla képzőművész. Mielőtt megírtam volna a szövegemet, ő hetekkel előbb elkészítette hozzá az illusztrációt. Kieszközölte, hogy valóságos találkozás legyen anya és fia között. Alkotása alá ezt írta: „Íme, megtaláltam őket. Élnek és virulnak az Északi-sarkon. Petibocs és anyukája.” Mellékelem az illusztrációt.
(Alkotótársaim: Báló Júlia, Bajusz Lola, Dobos Kis Ádám, Magda Máté, Mancfeld Bianka, Nagy Zámbó Bálint, Sóti Sára és Szalai Áron, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulói.)

Nyitókép: Illusztráció