2024. április 12., péntek

A művészet az ég és a föld közötti kapocs (2.)

Ódor Tünde Enéh festőművésznő, pedagógus vallomása művészeti nevelésről és képzésről, tanítványairól és a tengerről

Előző írásomban Ódor Tünde Enéh festőművész, grafikustervező, pedagógus munkásságát, művészi hitvallását, filozófiáját kíséreltem meg bemutatni. Ezúttal kizárólag a gyerekekkel való foglalkozásáról, pedagógiai módszereiről szólunk. Nagyon sokan azt vallják, hogy a művészethez alázat kell, elhivatottság vagy elsősorban tehetség. Lássuk, hogyan vélekedik erről a festőművésznő.
Ön szerint miért fontos már kisgyerekkorban elkezdeni és fejleszteni a rajzkészséget?
– Az egészen kicsi gyermekek még sokkal erősebb összeköttetésben állnak a kozmikus világgal, így ez a kapocs az alkotásaikban is megjelenik. Emellett a kifejezésmódjuk még sokkal szabadabb, ösztönösebb, nincsenek korlátok közé szorítva. Ezért érdemes ilyenkor ezt a tudást kibontakoztatni, segíteni, támogatni. Teljesen másképp kell tanítani egy kisgyermeket alkotni, mint egy tinédzsert. A kicsiknek végtelen szabadságot adok, de közben mutatok technikákat, amelyekkel még látványosabban tudják kifejezésre juttatni a bennük szunnyadó kreatív erőt. Az általam alapított Napút Rajziskola huszonegy éve alatt (2001–2022) sok-sok géniuszpalánta fordult meg nálam, de most hadd említsem meg egyik legutolsó kis tanítványomat, Olíviát, akinél fantasztikus eredmények születtek a rajziskolai alkotóórák alatt. Végtelen fantáziavilágát, szín- és formakezelési szabadságát én csak óvatosan kiegészítettem a technikai tudással, a színkeverési módszerekkel, a képalkotás lépéseivel. E kettő együtt csodás képeket szült. Valamikor régen egy teozófiai gyűlésen azt a sorscímkét húztam ki, hogy: „A tehetség szorgalom nélkül nem művészet, a szorgalom tehetség nélkül nem művészet” – valahogy így hangzott az üzenet, amely célba talált. Azóta is ezt tartom szem előtt. Olívia esetében is e kettő találkozott, és így vált teljessé, egésszé. A fantáziarajzok mellett csodás reprodukciók is születtek, például a Van Gogh-képekről. A francia–magyar Olívia háromévesen kezdett nálam rajzolni-festeni-álmodni.
Volt-e esetleg kedvenc diákja?
– Természetesen, nagyon sok, szinte az összes tanítványomat ki tudnám emelni. Mindenkinek van valamilyen értéke, tehetsége, de egy-egy példán keresztül talán jobban tudom érzékeltetni a rajziskolám eredményeit.
Nemcsak kicsikkel, óvodáskorú gyerekekkel, hanem fiatalokkal, sőt felnőttekkel is foglalkozott. Milyen generációbeli különbségeket vett észre náluk?
– A nagyobb korosztálynál is voltak bőven tehetséges diákjaim, akik hosszú éveken keresztül hittek bennem, és szorgalmasan jártak az óráimra. Hogy az egyik legfiatalabb tanítványom (Olívia) mellett kiemeljem az egyik legidősebbet is az utóbbi évekből, szeretnék most kitérni egy kicsit Enikő példájára. A privát rajziskolám működtetése mellett olykor helyettesítettem is egy-két művészeti iskolában. Így fedeztem fel Enikőt, aki kitűnt az iskolai rajzcsoport többi diákja közül, ezért meghívtam a Napút Rajziskolába, mert érdemesnek láttam a tehetségét tovább bontogatni, technikai tudással támogatni. Enikő így tizenegy-két évesen került hozzám, és a rajziskolám bezárásáig szorgalmasan, lelkesen járt az óráimra. A horvátországi szigetre való költözésem óta is figyelemmel kísérem a tevékenységét, tartjuk a kapcsolatot, egyetemi felkészítőket, illetve egyetemi szakokat ajánlok neki az online térnek köszönhetően. Enikő teljesen más, mint Olívia. Ő már egy fegyelmezett, tanulási korlátok közé beilleszkedett, majdnem felnőtt nagylány. Nála a művészi szabadságot kibontakoztatni volt nehezebb, viszont technikailag mindent megoldott, amit elé állítottam. Bármit lerajzolt, lefestett perspektivikusan tökéletes módon. Enikő volt talán a legszorgalmasabb, legérdeklődőbb a rajziskola különórái iránt is, amikor egy-egy kiállításra látogattunk el, lehetőleg kiállításmegnyitókra, hogy még több információhoz juthassanak a tanítványaim. 
E két kiragadott példakarakter szándékosan nagyon eltérő egymástól. Míg a félig francia, eleven, huncut hároméves Olívia hatalmas alkotói szabadsággal és óriási energiával ugrott neki az alkotóóráknak, addig a tizenéves, jól nevelt, visszafogott, csendes, szorgalmas Enikő nyugodt, megfontolt, precíz eszközökkel a tarsolyában érkezett a rajzórákra. És ha már a tarsolynál tartunk, megemlíteném az egyik alapteóriámat, miszerint mindenki valamilyen tehetséggel a tarsolyában érkezik e világra, ahogy a rajziskolába is, és ehhez kell hozzáadni az ő egyéni szorgalmának alkalmazásával a tárgyi tudást. Nagyon remélem, hogy Olívia és Enikő is él a tehetségével, és művészi pályára lépnek, ahogy a többi egykori tanítványom közül sokan. A huszonegy év alatt persze már kineveltem néhány rajztanárt, grafikust, festőt, akik már erre az útra léptek, remélem, sokan követik még őket, így is, hogy én már nem tudom őket közvetlenül segíteni ebben.
A festőművész vagy a rajztanár habitusa kerekedett felül Önben ezeken a foglalkozásokon?
– Tanítványaimnak mindig hangsúlyoztam, hogy elsősorban festő vagyok, nem pedig rajztanár, ezért tőlem egy teljesen másfajta művészeti megközelítést kapnak. Úgy érzem, meg is volt az eredménye. Csodás eredményeket értünk el együtt. Kiállítottunk többek között a Szépművészeti Múzeumban, ott voltunk a Gustav Klimt kiállítását kísérő gyermekrajztárlaton, vagy megemlíthetném a Deák17 diákgalériában való sikeres részvételünket, ahol a művészeti középiskolás tehetségek között díjazták az én kis, alsó tagozatos növendékeimet, természetesen kiállítással egybekötve. Sikeresen szerepeltünk a Néprajzi Múzeumban, a Mester diákgalériában és még sok-sok iskolában, galériában, rajzversenyen. Ahogy már említettem, legelső tanítványaim közül már többen végeztek művészeti egyetemeken, vannak, akik jelenleg tanulnak ezeken a helyeken, vannak, akik jelenleg művészeti középiskolába járnak (elsősorban a Kisképzőbe), így joggal bízhatok abban, hogy számos művészt nevelt ki a rajziskolám az elmúlt huszonegy év alatt. 2022-ben úgy döntöttem, hogy végleg a tenger mellett telepedek le, itt folytatom az életemet, így az általam imádott szigetre és városkába költöztem, ahova tizenkét évvel ezelőtt éppen festői hivatásom révén jutottam el. Nagy elhatározás volt ez, hiszen másik ország, másik nyelv, más környezet várt rám, de számos ok miatt – a tenger iránt érzett szerelmem mellett – erre az elhatározásra jutottam. Így a Napút Rajziskola bezárta kapuit, de igyekszem tanácsokkal, véleményemmel segíteni továbbra is a hozzám forduló egykori diákjaimat vagy akár az új, érdeklődő szülőket is.
S még egy utolsó meglátás, üzenet a művésznőtől:
– Jelsa most is csodás, nagyon sokat süt a nap, gyönyörű az idő a kisebb-nagyobb sétákhoz, kirándulásokhoz. Nagyon békés és csoda szép ilyenkor, februárban is.
 

Ódor Tünde Enéh

Ódor Tünde Enéh

Nyitókép: A Napút Rajziskola diákjainak egy alkotása