A gyásznak nincs lejárati ideje

A gyásznak nincs lejárati ideje, egyszerűen megtanulunk együtt élni azzal a fájdalommal, amit szerettünk elvesztése okozott, mondják a szakemberek, akik arra is felhívják a figyelmet, hogy ilyenkor, mindenszentek és halottak napja környékén, az emberekben felerősödnek az ilyesfajta érzések, így a tátongó űr is erősebben lüktet bennük. A gyásszal és az elvesztéssel kapcsolatos kérdésekről Heinrich Olga zentai pszichológussal, pszichoterapeutával beszélgettünk, akivel arra is megpróbáltunk választ találni, miként viszonyulnak a gyermekek a halál és az elmúlás kérdéséhez, mennyit értenek meg belőle, illetve hogyan tehetjük könnyebbé számukra ezt az időszakot.

Pszichológiai értelemben hogyan határozná meg a gyász fogalmát?

– A gyász egy igen erős szomorúságérzés, amit általában egy általunk szeretett személy halála vált ki belőlünk. Ez az érzés azonban nem kizárólag személyekhez kötődően alakulhat ki bennünk, hanem például egy háziállat elvesztése, vagy akár egy kapcsolat lezárása is kiválthatja belőlünk. A gyász ennek a szomorúságnak a feldolgozása, amely különböző fázisokon keresztül megy végbe. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezek az időszakok nem mindenkinél ugyanabban a sorrendben követik egymást, hanem mindez teljes mértékben egyénfüggő. Közvetlenül a veszteség után jelentkezhet a tagadás, ez egy sokkos állapot, amit egyből egy intenzív harag követhet. Ezt a bűntudat válthatja fel, amikor azon gondolkodunk, hogy mit tehettünk volna másként, hogy elkerüljük a legrosszabbat. Ezután következhet egy depressziós állapot, ami elzárkózást és mély szomorúságot foglal magába.

Hol húzódik ezeknek a reakcióknak a normálisnak mondható határa?

– Maga a gyász nagyon sokféle viselkedést és reakciót megenged. Nem gondolom, hogy pontosan meg lehet mondani, hol húzódik az a bizonyos határ. Úgy vélem, hogy fél évig, sőt akár egy évig is minden belefér. Ha ez kitolódik, és már a hétköznapokra is rányomja a bélyegét, és emiatt az egyén nem tud teljes életet élni, akkor lehet, hogy segítségre szorul, viszont akkor sem mondanám, hogy az már nem normális viselkedés.

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

– Amikor már nem foglalkozunk önmagunkkal. Akármennyire is szomorú az ember, az életet tovább kell élnie, foglalkoznia kell magával, aktívnak kell maradnia. Ha gyakorlatilag életképtelenné válik, nem tudja ellátni önmagát, vagy ha beleszorul a gyász valamelyik fázisába, akkor lehet, hogy érdemes felkeresni egy szakembert. Viszont én úgy gondolom, hogy a család, a barátok, a közvetlen környezet az, akik igazán segíteni tudnak.

Sokan ebben az esetben nem tudnak jól dönteni. Keressük vagy ne a gyászolót? Hogyan tudunk neki segíteni?

– Mindenképpen keressük, hiszen nagyon fontos, hogy ne maradjon egyedül, és az is, hogy emberek között legyen. Ez utóbbinak igazán gyógyító ereje tud lenni. Mi azzal tudunk a legjobban segíteni, ha ott vagyunk mellette, és együtt gyászolunk vele, megértjük, meghallgatjuk és kibírjuk az általa közvetített nehéz érzéseket. Nagyon sokszor azért fordulnak az emberek szakemberhez, mert a környezetükből valaki azt mondja nekik, hogy most már elég volt, össze kell szedniük magukat, hiszen eltelt már egy bizonyos idő. Ekkor jut eszükbe az, hogy talán az ő érzéseik már nem normálisak, holott a gyászba valóban nagyon sok minden belefér. Sokan azzal az indokkal nem keresik fel a gyászolót, hogy nem akarják őt zaklatni, hiszen van neki éppen elég problémája, ezzel azonban csakis saját magukat akarják megvédeni. Félnek szembesülni a saját gyászukkal, veszteségükkel és félnek a saját szomorúságuktól. Ennél a kérdésnél fontos megemlíteni a halotti tor jelentőségét is. Sajnos egyre inkább kezdik elhanyagolni ezt a szokást, azonban nagyon nagy szerepe van a gyászfeldolgozásban. Van egy bizonyos társadalmi jelentése, hiszen ilyenkor együtt vagyunk, a család is összegyűlik. Ekkor láthatjuk meg, hogy honnan jövünk, kik vagyunk, és ekkor tapasztalhatjuk meg azt is, hogy a bánat feldolgozása közös. Pszichológiai szempontból is nagyon fontos, hogy úgy gyászoljuk el az elhunytat, hogy beszélünk róla, idézzük az ő mondásait. A közös étkezés az egyik alappillére ennek. Minden esetben fontos azonban az, hogy lehetőséget adjunk a gyászolónak arra, hogy úgy gyászoljon, ahogyan az neki jól esik, mi pedig legyünk ott mellette, ne rázzuk le, hanem tartsunk ki mellette, és viseljük el az ő szomorúságát.

A gyermekek mikor képesek felfogni a halál véglegességét?

– A tinédzserkor az, amikor már megértik, hogy az, aki meghal, fizikailag már nincs velünk, ez azonban nem azt jelenti, hogy a kisebb gyermekekkel nem lehet közölni a rossz hírt. Attól, hogy ők még nem értik meg, hogy ez egy végleges helyzet, igazat kell mondanunk nekik. Az a legrosszabb, ha őket kihagyjuk a gyászból, hiszen később, amikor szembesülnek a veszteséggel, egyedül maradhatnak. A gyásznak éppen az a lényege, hogy többen legyünk benne, hogy a család együtt gyászoljon, mert így mindenkinek sokkal könnyebb megküzdenie vele.

Hogyan érdemes elmondani nekik azt, ha meghalt valaki?

– Röviden és egyszerűen kell megfogalmazni. Nem szabad félrevezető kifejezéseket használni, mint amilyen például az, hogy elaludt, hogy beteg vagy öreg volt, vagy esetleg az, hogy elment a kórházba, és onnan már nem jön vissza többé, ugyanakkor azt is kerüljük, hogy most már fentről fog nézni minket. Ezeknek a kifejezéseknek megvannak a hátulütői, amelyek később a gyermek kárára válnak: félhet az elalvástól, nehezen tudjuk majd kórházba vinni, ha arra van szükség, az égből néz le ránk kifejezés pedig az intim szférájában ejthet sebet, ugyanakkor meg kell tanulnia azt is, hogy nem minden betegség halálos, meg kell különböztetnie a súlyosakat a kevésbé súlyosoktól. Ezért nem kell annyira mélyen belemenni az okok taglalásába. Az egyenes beszéd a kulcs. Minden esetben fontos kihangsúlyozni, hogy mi, szülők is szomorúak vagyunk, hogy ő se féljen az érzéseitől. Engedjük meg neki, hogy velünk együtt szomorkodjon, így sokkal könnyebb lesz neki. Ahogyan minket, úgy őket is stresszként fogja érni a halálhír, de ettől sajnos nem kímélhetjük meg őket, meg kell tanulniuk, hogy ez az élet velejárója. Ha úgy gondoljuk, akkor a temetésre is kivihetjük, hiszen ennek nagy szerepe van a veszteség feldolgozásában. Viszont ha nem szeretnénk, akkor lehetőséget kell rá adni, hogy elbúcsúzhasson tőle később, akár a temetés után.

Mit tanulhatunk meg önmagunkról a gyász segítségével?

– Ebben a folyamatban felülvizsgáljuk a saját viselkedésünket is, azt, hogy mit tehettünk volna másként, mennyire vállaltuk fel az érzelmeinket, mennyire tudtunk kötődni vagy éppen mennyire voltunk felelősségteljesek. Nagyon fontos azonban, hogy úgy vonjuk le a következtetéseket, hogy az a javunkra váljon.