Napjaink nomádja

Manapság az embernek nem kell kimozdulnia településéről ahhoz, hogy messzi földek szülöttjeivel találkozzon. Jómagam például a szülőfalum határában kerékpároztam, amikor összefutottam egy japán fiatalemberrel, Kazuma Shimomurával. Önkéntes munkát végzett Szerbiában, és így jutott el egy kishegyesi barátomhoz. Ez viszont nem az ő története, hanem egy argentin világutazóé, Mauro Córdobáé. Mauro nemcsak megfordult a falumban, hanem itt is élt néhány hónapot. Többször találkoztunk, hiszen egy barátomnál lakott. Szívesen beszélgettem vele, már amennyire az angoltudásom ezt lehetővé tette, mert érdekes ember, akinek a világlátása igen távol áll az enyémtől.

Mauro Córdoba rengeteg időt tölt távol otthonától, a világban utazgatva. Saját megfogalmazása szerint ő egy modern kori nomád. Éppen ezért volt érdekes hallgatni történeteit, és ezért döntöttem úgy, hogy készítek vele egy interjút. Először arról kérdeztem, hogy milyen életet élt odahaza, mielőtt úgy döntött, hogy világutazó lesz.

– Buenos Airesben nőttem fel, a szüleimmel és a nővéremmel. Korai éveimben meglehetősen szigorú és formális oktatásban részesültem. Meg voltam róla győződve, hogy az egyetemi diploma határozza meg, hogy „ki” vagy az életben, ezért jogot tanultam La Platában (egyetemi város). Miután lediplomáztam, két évig a szakmámban dolgoztam. Azt mondhatnám, hogy olyan életet életem, amit a társadalom „normálisnak” tart. Lakásban laktam, hétfőtől péntekig dolgoztam, volt autóm, hétvégenként a barátaimmal töltöttem az időt, vagy éppen a családommal ebédeltem. Időnként utaztam, ami feltöltött energiával és kiszakított a napi rutinból.
 Hogyan kezdődtek az utazásaid, hogyan jöttél rá, hogy az nem a te életstílusod?
– Egy évvel a jogi tanulmányaim befejezése előtt álltam, amikor 2010-ben meghalt az édesapám. Amikor befejeztem a tanulmányaimat és már dolgoztam, akkor elkezdtem gondolkodni rajta, hogy az élet, amit élek, boldoggá tesz-e, vagy csak parancsokat teljesítek. Terápiára jártam, és az segített abban, hogy lássam és kifejezzem azokat a dolgokat, amelyek nem tettek jót nekem. 2014-ben egy barátom meghívott, hogy látogassam meg Olaszországban, s ott kezdődött el az, ami a mai napig tart, és amiben megtaláltam önmagam: az utazás és az új kultúrák megismerése. Az első, 7 hónapos utazásom után hazaértem Argentínába, azzal a szándékkal, hogy zenét tanuljak az egyetemen, de amikor visszatértem a mindennapokba és munkahelyi rutinba, alig maradt energiám, hogy kövessem a tantárgyakat. A gitár azonban már tinédzserkorom óta kísér. 2016-ban a második utazásom Nepálba vezetett, és ott fogalmazódott meg bennem, hogy nem akarom többé az addigi életem élni. Feladtam az ügyvédi munkámat, és az addigi életemet, mert tudtam, hogy az nem én utam. Rájöttem, hogy vannak más életmódok is, és nem az egyetemi diploma határozza meg, hogy ki vagyok. Tudatosult bennem, hogy újra választhatok, és új utakat próbálhatok ki.
 Hol jártál eddig? Mennyi időt töltesz otthon és mennyit úton?
– Az utazásaim során megismerkedtem Olaszországgal és Szardínia csodálatos strandjaival, Indiával, Thaifölddel, Spanyolországgal, ahol végigjártam a Santiago de Compostela zarándokutat, valamint Portugáliával. Indiában megismerkedtem a jógával és a vipassana meditációval, emellett megtanultam értékelni, milyen jó, ha meleg víz folyik a csapból és van mosógép. Indiában egy kancsóból öntöttem magamra a vizet, úgy tisztálkodtam és kézzel mostam a ruháimat. Amma ashramjában (ashram – spirituális menedékhely) megismerkedtem egy spanyol lánnyal, aki mesélt nekem a Santiago de Compostela-i zarándok-útvonalról, amely Spanyolország több részén halad át, és amelynek során a zarándokok menedékházakban alszanak. Két hónapos indiai utazás és egy rövid thaiföldi kitérő után úgy döntöttem, hogy bejárom a santiagói út egy részét, és körülbelül 500 kilométert gyalogolok Burgostól Fisterraig. Ez az önreflexiót ösztönző utazás sok gondolatot ébresztett bennem az életmódról és az idő múlásáról. Tudtam, hogy más életmódok is lehetségesek, és ezt tovább akartam kutatni. 2016-ban Nepálba utaztam, ahol megismerkedtem Lumbini vidékével, ahol Buddha született, a Himalájával, de mindenekelőtt az emberek kedvességével és alázatosságával, ami nagyon emlékeztetett hazám északi részére. Hazatérésem után első önkéntes tapasztalatomat Argentínában, Mendozában szereztem, a Pagliafora farmon. Ott megismerkedtem Tamival, egy japán baráttal, aki mesélt nekem az önkéntességről, mint életmódról. Több mint tizenöt évet utazott a világban önkéntesként, és nagy inspirációt jelentett számomra. 2017-ben Marokkóba utaztam, ahol megismerkedtem az arab művészettel és annak lenyűgöző fa- és mozaikalkotásaival, majd ezt követően kerékpárral megtettem a Vía de La Plata útvonalat Sevillától Santiago de Composteláig. 2019-ben eljutottam Svájcba, ahol barátnőmnek, Giadának (akit Nepálban ismertem meg) segítettem a sajtkészítésben az Alpokban. Ezt követte Törökország, ahol annak finom ételeivel, vendégszerető embereivel és olyan csodálatos helyeivel ismerkedtem meg, mint Pammukkale, a déli tengerpartok és az isztambuli Nagy Bazár. Törökországban ismét rám talált a zene, és ott kezdtem el énekelni. 2020 elején Romániába utaztam, ahol 4 hónapig egy farmon segédkeztem egy szoba felújításában. Szerencsém volt, hogy Zsuzsi és Roger befogadtak, és az Apuseni Nemzeti Park közepén lehettem, mivel ez volt a Covid első periódusa. 2023-ban Németországba utaztam, ahol egy barátomnak kemencét építettem, majd Horvátországba utaztunk. Ezt követően megismerkedtem Bosznia-Hercegovinával, ahol egy hegyi menedékhelyen segítettem Szarajevó közelében. Innen jöttem Szerbiába, és az idén már Montenegrót is megismerhettem. Herceg Noviban koncerteztem, Rambo Amadeus művész meghívására, akivel a Dombos Festen ismerkedtem meg. Ilyenek az élet „véletlenjei”. Általában évente egyszer visszatérek Argentínába, hogy néhány hónapot a családommal és a barátaimmal töltsek, majd ismét útra kelek és átlagosan egy évet úton töltök.
 Mik ennek az életmódnak az előnyei, és mik a hátrányai?
– Más társadalmak és kultúrák megismerése folyamatosan gazdagít és barátokat szerezhetek a világ bármely pontján. Élvezhetem a naplemente vagy a napkelte egyszerűségét egy strandon, és mély megbecsüléssel tekinthetek a természet különböző megnyilvánulásaira. Az a tudat tölt el, hogy a Földről származunk és annak részesei vagyunk. Hogy egyedül utazom, az lehetővé teszi számomra, hogy nyitott legyek azok iránt az emberek és szituációk iránt, akikkel, illetve amelyekkel találkozom. Megismertem önmagam és elgondolkoztam az életről. Legyőztem a félénkségemet, és most már nyilvánosan is merek énekelni. Megtanultam más nyelveket és zenéket, kipróbáltam különböző ételeket és ízeket. Amikor a második utazásom után visszatértem Argentínába, tudtam, hogy szeretnék egy agyagkemencét különféle ételek készítéséhez. Emlékszem, hogy amikor még nagyon kicsi voltam, a családommal elmentünk egy farmra, ahol volt egy kemence, és nagyon finomak volt az abban készült ételek. Jacinto nagyapám azt mondta, hogy megcsinálhatjuk az ő házában Lapridában, egy Buenos Aires tartománybeli faluban. 2017 elején Enrique barátom megtanított a cserép- és téglakemence készítésének mesterségére, és ott, a nagyapám házában készítettük el az első kemencét. 2019-től kezdtem el kulturális cserékben és önkéntes munkában részt venni, és leginkább a kis farmok vagy falvak életmódja érdekel. Azóta tanulom, hogyan élnek a farmokon, hogyan kell kertet művelni, állatokat gondozni, megismertem a falvak barátságos életmódját és a természethez való kötődést. Nem mondhatnám, hogy ennek az életmódnak vannak hátrányai, talán inkább csak kihívásai. Főleg az új helyzetekhez való alkalmazkodás terén, de mint mondtam, ezek segítettek abban, hogy folyamatosan fejlődjek és tanuljak. Talán néha kicsit hiányzik, hogy nincs meg az a bizonyos „stabilitás”, viszont nagy elégedettséget jelent, amikor egy ideig a világ egy pontján tartózkodom, és utána azt mondják: „Gyere vissza, amikor akarsz, ez az otthonod!”.

 Mi volt a legpozitívabb és mi a legnegatívabb élményed?
– A legpozitívabb élmények között van, hogy két barátommal bejártuk az Annapurna útvonalat Nepálban. 18 napig gyalogoltunk és elértük az 5400 méteres tengerszint feletti magasságot. Megtanultam, hogy a boldogság gyakran nem attól függ, amink van, hanem attól, ahogyan élünk. Nepálban sok mosolygó embert láttam, míg a nyugati világ városaiban édeskeveset. Az, hogy más országokban is megoszthattam hazám zenéjét, sok ajtót nyitott meg előttem, és ennek köszönhetően elkezdtem énekelni, míg korábban csak instrumentális zenét játszottam. Negatív élményként említeném, hogy néhány vendéglátó részéről éreztem egyfajta visszaélést vagy figyelmetlenséget. Ők igazából csak a munkaerőként akartak kihasználni, anélkül, hogy valóban érdekeltek lettek volna a kulturális csereprogramban.
 Melyik kalandodra emlékszel a legszívesebben?
– Amikor 2017-ben a nővéremmel és az anyámmal Puglia régióban, Olaszországban utazgattunk. A nővéremmel, Ayelénnel kerékpároztunk, és 800 kilométert tettünk meg különböző falvakban és városokban. Az édesanyám, Bety vonattal vagy busszal kísért minket, és mindennap kerékpározás után találkoztunk. Esténként közösen elfogyasztottunk egy finom vacsorát és feltöltődtünk a következő kalandhoz.
 Hogyan finanszírozod az utazásaidat?
– Azóta, hogy elindultam utazni, az életem meglehetősen szűkös keretek közé szorult. Főleg amióta kulturális csereprogramokban és önkéntes munkában veszek részt. Megtanultam agyag- és téglakemencéket készíteni főzéshez, és ez sokat segít az utazásaim során. Emellett gitáron hagyományos argentin népzenét játszom, és kis koncerteken léptem fel Argentínában, Barcelonában, Rómában, Szardínián, Svájcban, Szerbiában és Montenegróban. Törökországban jógát tanítottam, farmok karbantartásában segédkeztem, valamint konyhai kisegítőként dolgoztam, Olaszországban és Szerbiában pedig kerteket alakítottam ki. Továbbra is képezem magam a permakultúra, a zene és a főzés terén.
 Meddig szeretnéd folytatni ezt az életmódot? Hiányzik néha az otthonod?
– Őszintén szólva nem tudom, meddig, azt azonban tudom, hogy az utazás jót tesz a lelkemnek, és mindig hálás vagyok, hogy elszántam magam az utazásra és ennek az életmódnak a kipróbálására. Természetesen, sokszor hiányzik Argentína, a családom és a barátaim.
 Milyen tapasztalatokat szereztél Vajdaságban?
– Kishegyesen 2023-ban ismerkedtem meg Jocival, amikor eljöttem, hogy segítsek a permakultúra projektjében. Akkor barátkoztunk össze, és ezért tértem vissza idén. Tovább tanultam a kertészkedést és a tyúktenyésztést, valamint egy kemencét is építettünk az otthonában. Szerencsém volt, hogy meghívtak gitározni a Dombos Festre, majd Szabadkán a Klein House Wine Barba. Nagyon örülök, hogy Argentína zenéjét máshol is megoszthatom a világgal, és annak is, hogy értékelik.
 Mi az, ami érdekes számodra az itteni emberekben, és mi tetszik a legjobban?
– Bár nem értem a nyelvet, nagyon emlékeztet Lapridára, az argentin falura, ahonnan nagyapám, Jacinto származott. Ezért szeretek visszatérni Kishegyesre. Az emberek nagyon kedvesek és nagylelkűek. Otthon éreztem magam, amikor rostélyoztunk, csevapot ettünk, kávéztunk, paprikást készítettünk a barátainkkal, vagy éppen pingpongozgattunk.