A nyomtatott szellemi javak már nagyon régóta elégítik ki a nép igényeit, legyen szó vallási ihletettségű, művelődéstörténeti, néprajzi vagy bármilyen egyéb irodalmi írásról. A legrégebbi idők arról tanúskodnak, hogy az egyik legmeghatározóbb írásos emlékek a vallási eredetű munkák voltak, a szakrális nyomtatványok, hiszen a emberek hitéletének fontos segédeszköze volt az imakönyv, az énekeskönyv, a népi ájtatosság és a hitélet kiadványai és nem utolsósorban a Biblia, amely a legfontosabb igéket, történeteket, tanításokat tárta az emberek elé, és teszi ezt a mai napig.
Hogy a múlt emberének mit jelentettek ezek a kiadványok, mennyire volt meghatározó része a hétköznapi életnek, arról Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató és muzeológus mesélt.
Mi volt a kiállítás előélete?
– Tulajdonképpen 1991-ben, amikor elindítottuk a néprajzi kiállításokat, azok még teljesen karácsonyi témákhoz kötődtek. Akkor még nem gondolkoztunk azon, hogy népi vallásos témát domborítsuk ki. Minden karácsony előtti vasárnap nyitottuk meg a kiállításunkat, amit igazából a mai napig tartunk, csak tematikailag alakult át. Ez a 20. kiállításunk volt, ebből az első hat-hét mind karácsonyi témájú volt, ami szép lassan kezdett más formát ölteni.
Hogyan alakult át, hogyan kezdtek el közeledni a népi vallásosság felé?
– A témák mindig úgy születtek meg, hogy először próbáltuk megtalálni, hogy az adott évben mi legyen az aktuális, mi legyen az, amit szeretnénk kidomborítani, feldolgozni. Hozzám közel áll a kézművesség is, így volt olyan alkalom is, amikor a műhelymunkákat domborítottuk ki, tehát kimondottan kismesterségekhez, szakmákhoz kötöttük a kiállításunkat. Volt olyan év, amikor a szalma, vessző és gyékény állt a középpontban, ekkor az ezekkel készült tárgyakat kutattuk. Kiállításunk a Betlehem városában szalmán a jászolban címet viselte. Ekkor olyan múzeumpedagógiai programokat is kínáltunk az érdeklődőknek, ahol nemcsak a gyermekek, de a felnőttek is megtalálhatták a számukra érdekes elfoglaltságot, ismerkedhettek a kosárfonás technikájával.
Muzeológusként a tárgyi néprajz feldolgozása központi helyet foglal el munkámban, így az érdeklődést szem előtt tartva fontosnak tartottam, hogy minél látványosabban mutassuk be az adott anyagot, amivel foglalkozunk.
Így volt ez egy másik kiállítás alkalmával is, ahol a kiállítás az Isten áldásával nevet kapta. Ekkor még karácsonyi témát céloztunk meg, de itt már megjelentek a szakrális emlékek is. Az volt az első kiállítás, amikor a népi vallásosságot már komolyabban érintettük. Ha jól emlékszem, ez 1994-ben volt. Itt már megjelentek imakönyvek, rózsafüzérek, gyertyatartók, kis szobrocskák, házi oltárok, kis kegytárgyak, amelyeket az almáriumra tettek, szóval a tárgyak még mindig meghatározó szerepet töltöttek be, de már mindenképpen erősen jelen volt a vallási vonatkozás.
Amikor belemélyedtek a témába, mi következett?
– Alapos kutatás kezdődött a hordozható Mária-szobrokkal kapcsolatban. Szinte minden vajdasági templomba elmentünk, és feltérképeztük, hogy hol vannak Mária-szobrok. Ahol voltak Mária-társulatok, illetve Mária-lányok, akik a Mária-kultusszal komolyan foglalkoztak, ott könnyebb dolgunk volt. A tárgyak mellett számos néphagyománnyal ismertettek meg bennünket, számos szokással, ami szintén az ehhez kapcsolódó kiállításunk eszmei értékét tudta képezni.
Ezek után bemutattuk a Prágai Kis Jézus-szobrokat, majd szépen jöttek sorban a vallási témákat ölelő kiállítások.
Hogyan jutottak el a szakrális nyomtatványok kutatásához, illetve ahhoz az elhatározáshoz, hogy ez lesz a következő kiállítás gerince?
– 2017-ben, a reformáció éve kapcsán volt egy nagyon szép vándorkiállítás, amikor azt gondoltuk Pejin Attila történész kollégával, hogy mi is nagyon szépen fel tudnánk dolgozni a rendelkezésünkre álló imakönyveinket. Több magánjellegű imakönyv is volt a birtokunkban, amelyekben beírások is voltak, de sajnos több olyan is, amelyről nagyon kevés adat volt, nem tudtunk arról, hogy ki lehetett a tulajdonosa. Amikor találtunk írásokat az egyes imakönyvekben, az sokat elárult nekünk, az már könnyebben be tudta indítani a kutatást.
Kiállítás tekintetében én 2018-ban olyat szerettem volna megvalósítani, amivel már korábbi években foglalkoztam, és amire könnyebben tudok építeni. Így jutottunk el ehhez a témához.
Azt fontos tudni, hogy a Létünk című kiadványban megjelent Csáky Sörös Piroskának a tanulmánya az egyházi nyomtatványok bibliográfiájáról, amelyet alapul vettünk. Így könnyebben át tudtuk tekinteni az összes nyomtatványt, ami megjelent a korai időszaktól kezdve egészen napjainkig. Végül az 1950-es évekig mentünk vissza, mert az 1940-es években, a világháború után megváltozott és kissé meg is szakadt a népi vallásosság kimutatása. Megfigyelhető, hogy az emberek nem közösségekben működtek, hanem inkább magukba fordulva, hiszen a politika tiltotta a vallásgyakorlást, és a szocialista időkben már más formában mutatkozott meg a vallás.
Ahogyan említi is, a kiállítást főként az 1940-es évek gyűjtése teszi ki egészen az 50-es évekig. Melyek a legrégebbi és a legkorábbi anyagok a kiállításon?
– A magángyűjtések mellett fontos hangsúlyt kapott az is, hogy intézményeknél is kutassunk. A pravoszláv egyház könyvtárában és a katolikus plébániai hivatalokban lévő gyűjteményeket is megnéztük. Kiderült, hogy a mi városi könyvtárunkban őriznek két olyan teológiai traktátust, amely a XVII. század jezsuita irodalmából való. Ezek a provinciánkban fellelhető legkorábbi időszakból származó szakrális nyomtatványok. Eredetileg bőrkötésű kiadványok voltak, jelenleg több réteg papírból készített kartonfedél borítja őket. Több tulajdonosváltás után végül a zentai Magyar Állami Királyi Gimnázium tanári könyvtárából kerültek a városi könyvtár tulajdonába. Az egyik Sebastianus Barradius: Commentaria in concordiam et historiam evangelicam, III–IV. kötet, 1605-ből, a másik Paulus Laymann: Theologia moralis, 1630-ból, ami a harmadik kiadása volt a könyvnek. Ez utóbbinak az érdekessége, hogy magyar nyelvű a kötet borítása, ugyanis az egyházi hatóságok Magyarországon csak II. József türelmi rendeletével, a teljes vallásszabadságot nyert reformációval kezdték latinról átfordítani más nyelvekre a Bibliát és az egyházi nyomtatványokat.
Ami meg napjainkhoz van legközelebb, azok az 1940-es évek nyomtatványai, amiből a legtöbb kiállított anyag van, illetve 1950, de van egy 1951-es nyomtatvány is.
Mik lelhetőek fel a kiállításon?
– Kiállításunkon elsősorban a zentai Városi Múzeum néprajzi gyűjteményéből válogatott anyagot mutatjuk be, kiegészítve a zentai Városi Könyvtár, a Jézus Szíve és a Kis Szent Teréz plébániák könyvtárának, valamint a plébánosi magánkönyvtárak, nem utolsósorban pedig zentai és környékbeli települések magángyűjteményeinek példányaival. A néprajzi gyűjteményünk örökhagyói fél vagy egész évszázaddal ezelőtt ezen a tájon élő egyszerű emberek vagy éppenséggel kiváló közéleti személyiségek voltak, akik magántulajdonukat, családi örökségüket hagyták ránk. A szakrális nyomtatványokat a könnyebb áttekinthetőség végett tablókon csoportosítottuk; jelölésüket az összegyűlt, jellegzetes kiadványok, a leggyakrabban előforduló ima- és imakönyvcímek, továbbá korábbi, népi vallásosság témájú karácsonyi kiállításaink címei inspirálták.
Imakönyvek, egyházi nyomtatványok, évkönyvek, folyóiratok nagy mennyisége került hozzánk Nagy Éva szabadkai könyvtárosnak köszönhetően. Tulajdonképpen az ő nagybácsija az érdekes számunkra, hiszen Gulyás József gyűjtötte ezeket a könyveket. Annál inkább érdekes volt számunkra, hiszen már bőven a kutatás folyamatában voltunk 2018-ban, amikor hozzánk került ez a gyűjtemény. Nagy lelkesedéssel fogadott minket Éva, főleg, amikor megtudta, hogy a készülő kiállításunk szerves részét képezheti az a gyűjtés is, így ajándékba megkaptuk őket.
Milyen szempontokat vettek figyelembe a kiállítás rendezésekor?
– Az összegyűjtött szakrális nyomtatványokat a néprajzkutatás szemszögéből világítottuk meg, ezért a kiállításunkon való elrendezés szempontjából meghatározó jegyeknél nem annyira lényegesek a könyvtörténeti, bibliográfiai adatok. Igyekeztünk azonban a szerző, a cím, a nyomtatás és a kiadás helyét feljegyezni, mivel a szakrális kiadványnak ezek a meghatározó jegyei. A könyv besorolása és története mellett még a szövegfolklór szempontja is fontos. Az ima- és énekeskönyvek esetében pedig sokat elárulhat az, mikor, hányszor jelent meg ugyanaz a nyomtatvány, és kik a korábbi kiadványokból átvett szövegek és kották szerzői. Az etnográfiában is széles kutatási lehetőséget nyújtanak az írott, nyomtatott emlékeink. A kultúr- és könyvtörténetbe nem kívántunk belemélyedni, inkább kutatásunk eddigi eredményeinek bemutatására hagyatkozunk, vagyis a néprajzi szempont vezérelt bennünket.
Hogyan kapta a kiállítás a Lelki kenyér elnevezést?
– A legtöbb kiállított nyomtatvány ima- és énekeskönyv. Az imakönyvek, melyek általában kisebb méretűek voltak, a nőknek, az asszonyoknak a lelki gyöngyszemei voltak, ha úgy tetszik, lelki kenyerük, innen is származik az elnevezés. Egy-egy imakönyv annyira pici volt, akár 5-6 cm hosszú, hogy sokszor nem is zsebben vagy ridikülben hordták, hanem a keblüknél. Ennek is természetesen megvolt a szimbolikus jelentéstartalma, hiszen ezek a kis imakönyvek annyira személyesek voltak, annyira magánjellegűek, hogy ilyen helyre is rakták. Régebben sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak ezek a könyvek, mint ma, sokszor, ha meghalt valaki, mellé temették az imakönyvét, vagy természetes volt azoknak öröklődése is, sokszor szálltak anyáról lányára. Sokat elárultak tulajdonosukról ezek a könyvek, hiszen a benne lévő kis szentképek ajándékozójukról is sokat mondhattak.
Említette, hogy egy év kutatómunka van a kiállítás létrejötte mögött. A gyűjtő időszaknak melyik része állt Önhöz a legközelebb?
– A személyes találkozások, amikor házakhoz mentem gyűjteni. De a templomi beszélgetések is nagyon értékesek voltak, ami további kapcsolatokat teremtett az adott vallási közösség tagjaival, akik később a múzeumba is belátogattak hozzám. Ilyenkor néhány asszonnyal olyan kellemes beszélgetés tudott kialakulni, ami sokkal bensőségesebb volt, sokat hozzátett a kutatómunkához, hiszen sok ima- és énekeskönyvhöz tartozó történetet meg tudtam ismerni. Ez túllép azon, hogy csupán egy tárgyról legyen szó, annál sokkal többé válik. Igazi emlékké, amely egy-egy élet történetét hordozza magában.
