A karácsonyi ünnepkör az adakozás ideje is. Gyűjtünk a nálunk rosszabb anyagi helyzetben lévőknek, és úgy érezzük, tettünk valamit annak érdekében, hogy a kevésbé szerencséseknek is szerezzünk pár boldog pillanatot.
A gyerekek derűsen bontogatják a csomagokat, új kesztyűt, sapkát, mogyorós csokoládét kapnak.
Sokaknak tényleg nagy élmény és rendkívüli pillanat, hogy a normális életvezetéshez szükséges használati tárgyakból – mint amilyen például a meleg téli ruházat és lábbeli – egyszer-egyszer új vagy újszerű, jobb minőségű jut. Ugyanez vonatkozik az iskolaszerekre, a füzetekre, színes ceruzákra, törlőgumikra, amelyek közül sok gyerek anyagi okok miatt sajnos csak a legócskábbal találkozik. Ki rajzol szívesen, ha a ceruzáknak folyton kitörik a hegyük, a papír szinte áttetsző, és a radír maszatol?
De a szegénység nemcsak azt jelenti, hogy nem jut prémium minőségű csokoládé a gyereknek, hanem ennél sokkal komplexebb problémáról van szó. Ezért nem tudjuk kizárólag adakozással megoldani, még akkor sem, ha a legjobb szándékkal tesszük. Az éhezésnek is két típusát különböztetjük meg, az egyik a mennyiségi, akiknek egyszerűen nincs mit az asztalra tenniük, a másik a minőségi, amiről sokkal kevesebb szó esik. A látszólag jól táplált gyerekek közül sokan vitaminban és tápanyagokban szegény étrenden élnek, ami koncentrációs nehézséget, feszültséget, tanulási gondokat, viselkedési problémákat okozhat. Ugyanez vonatkozik a gyenge minőségű, műszálas-szoros, kényelmetlen ruházatra, kitaposott cipőre, ami a gyerekek komfortérzetét alaposan aláássa. Mindennek a tünetei az iskolában is megjelennek, hiszen az a gyerek, aki otthon nem táplálkozik egészségesen, aki folyamatosan ficánkol a helyén, mert viszket a bőre az allergén, gyenge minőségű mosószertől, amelyet az ősrégi mosógép talán ki sem öblít már rendesen, és még a tetejében a ceruzájának a hegye is folyton kitörik, nem tud és egy idő után már nem is akar az órákon odafigyelni, tanulni.
A szegénységből kitörni nehéz. A generációról generációra átörökítődő szokásrendszer olyan erővel nehezedik az érintett családokra, ami nem ad esélyt a változtatásra. A kutatások alapján az is kiderült, hogy az iskolai eredménytelenség azért is halmozódik a szociálisan hátrányos helyzetű családokban, mert bizonyos képességprofilok elősegítik, mások hátráltatják az iskolai sikereket.
Ha szem előtt tartjuk, hogy az iskolában rendkívül különböző gyerekeket tanítunk, akik nem csak külsőleg nem hasonlítanak egymásra, akkor bizonyára könnyen megérthetjük, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, szegénységben felnövő gyerekek viselkedése, iskolai eredményessége elmaradhat a képességeiktől. Az ilyen gyerekek a mindennapi életben esetleg gördülékenyen feltalálják magukat, úgy tűnhet számunkra, hogy talpraesettek, és vág az eszük, de a kémia, fizika, anyanyelv rejtelmeiben borzasztó könnyen elvesznek. Órán leginkább azt nézik, mivel derítik mosolyra osztálytársaikat, bosszantják fel tanáraikat, ami nemritkán nincs összhangban a gyerekről alkotott egyéni benyomással. Beszélgetés során ezek a gyerekek sokszor számolnak be arról, hogy már kicsiként milyen érett döntések meghozatalára kényszerítette őket az élet. Például választania kellett a testvérei között, mert nem mehettek egy nevelőszülőhöz mindannyian, vagy gondoskodnia a tüzelésről, hogy a kicsik melegben legyenek. A kiegyensúlyozott gyerekkorra esélyük sincs sokaknak.
Kívülről ez nem mindig látszik. Úgy tűnhet számunkra, hogy a gyerek nem sovány, van kabátja, csizmája, kap ingyen tanszereket az iskolától, tehát minden lehetősége megvan, hogy az órákon figyeljen és tanuljon. Ideális esetben ez így lenne, de a szegénységet nem csak és nem mindig a hiányos ruházat mutatja, vagy az, hogy nincs pénz a kirándulásra. A családi szocializáció is hiányt szenved az évek során, a gyerekek készségfejlesztése, képességeinek kibontakoztatása a családon belül nem megoldható, mert hiányoznak azok a feltételek, amelyek ezt lehetővé teszik. Jókora hátránnyal kerülnek be a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek az oktatási intézményrendszerbe, valódi fölzárkóztatás pedig nincs, mert az nem oldható meg azzal, hogy a gyerek fél napot az iskolában tölt, tanszereket kap, ruhát és uzsonnát. Karácsonyi csomaggal sem. Olyan komplex családgondozás és hozzáértő integrálás szükséges, amelyhez nem elég csak az iskola, hanem a szociális, egészségvédelmi, oktatási szféra szoros összefogása és együttműködése szükséges. Addig pedig örülünk, ha egyik-másik gyerek lelkiismeretes osztályfőnököknek, tanároknak és más segítőknek köszönhetően sikerrel átevickél egyik osztályból a másikba, esetleg kevésbé püföli a társait, és csak minden második órán szól be a tanárnak. És az egész évi őrlődést, kínlódást, idegeskedést elfelejtve nyújtjuk át ünnepek alkalmából a szociális ajándékcsomagot, amelyben meleg téli ruházat és valódi tejcsoki lapul. Örömük kárpótol, pedig tudjuk, hogy januárban a harc újrakezdődik, hogy befejezzék valahogy azt a nyolc osztályt, hátha esélyt kapnak egy jobb életre.
