Nagy József magyarkanizsai táncművész, koreográfus a színpadi tevékenysége mellett szobrászattal, rajzzal és fényképezéssel is foglalkozik. A szabadkai Klein House-ban nemrég a fotogramjaiból nyílt...
Üveggolyó
Mit tudunk a bőrápolásról?
Gion Nándor 1975-ben (Dormán László felvétele)
A paraszt szóval kapcsolatban sokszor fölmerül, hogy míg régebben a becsületes szántóvetőt jelentette, manapság e mellé már pejoratív jelentést is kapott, sőt a legtöbben ilyen értelemben használják, szitokszóként. A politikai korrektség a sértő(nek tartott) szavak közé száműzte, például a cigány és a néger mellé.
Lassan két évtizede, hogy a zentai Sőregi Annát megérintette népi kultúránk, gazdag népzenei és néptáncvilágunk. A 23 éves lány most érkezett el élete egyik legfontosabb állomásához, ugyanis hallgatója lett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének.
Nézni és látni. Igen egyszerű.

