Nyár van, amikor kevesebb a munkahelyi tennivaló, és több idő jut olyan újságok és lapok olvasására, amelyekre különben, év közben kevesebb. Egy ilyen lapozgatás szembesített azzal, hogy még nyáron, a szabadság ideje alatt is újat kell és lehet tanulni, úgy a mindennapok, mint a szakma területén.
Üveggolyó
Az előzőekben már több ízben is igyekeztünk szót ejteni arról, hogy a kémiával, illetve általában a természettudományokkal kapcsolatos ismeretek elsajátítása milyen kihívások elé állítják a diákokat, valamint arról is, hogy milyen fontos szerepük van a pedagógusoknak abban, hogy a természettudományok jelentősége mellett azok érdekességeire is rámutassanak a diákok számára.
A régi diákok közül bizonyosan mindenki hallotta az iskolában a mondókát, melynek a témánkhoz illő része így szólt: -andó, -endő a magyarban kerülendő. Régóta nyelvi babonának tekintjük a mondóka tartalmát, mert semmi okunk nincs arra, hogy mellőzzük a beálló (vagy utóidejű) melléknévi igenév használatát.
Nyár közepe van. Ahelyett, hogy a jól megérdemelt nyaraláson gondolkodnék, egészen más dolgok járnak a fejemben.
Minden embert érnek változások. Életünk folyamán megtanuljuk, hogy ezeket hogyan kezeljük, hogyan szokjunk hozzá ezekhez a történésekhez.

