Sóti Juli az elmúlt évtizedekben folyamatosan számot tarthatott a vajdasági zenekedvelők érdeklődésére, az elmúlt hetekben azonban a szokásosnál jóval nagyobb figyelem irányul rá. A 2011-ben megalakult Sin Seekas zenekar énekesének X-Faktoros bemutatkozása ugyanis nemcsak zeneileg nyújtott magas minőséget, hanem egyúttal határozott kiállásként is értelmezhető a családon belüli erőszak áldozatai mellett. Az énekesnő korábban sem titkolta, hogy fontos számára a mentális egészségről folytatott nyílt kommunikáció: a Távol, de bennem című podcastjában a hétköznapi lelki küzdelmekről beszél, és a Sin Seekas dalai is gyakran nyúlnak hasonló mélységű témákhoz.
Sóti Julival arról beszélgettünk, miért döntött úgy, hogy a színpadon sem hallgat arról, amiről sokan még ma sem mernek beszélni: a bántalmazásról, a mentális egészségről és a gyógyulás útjáról. Szóba került a nyilvános kiállás ára és hatása is, a segítségnyújtás módjai és az is, hogy Vajdaságban mikor találkozhatunk velük legközelebb.
Sokat beszélsz nyilvánosan a mentális egészségről. Honnan ered benned erre a késztetés?
– Amikor az ember megindul felfelé egy mentális mélypontról, akkor elkezdi keresni a miérteket. Miért pont én, miért velem történt ez? Ilyenkor szeretnénk, ha ez a negatív dolog átfordulna valami pozitívba, ezt nevezik traumafejlődésnek. Szeretnénk értelmet vagy célt adni a történteknek. Másokhoz hasonlóan én is sokat kerestem magamban a választ arra, hogy miért kellett bizonyos dolgokat átélnem, és igyekeztem ezeket pozitív irányú üzenetté átalakítani, hogy ezzel adhassak, és elmondhassam, hogy volt belőle mit tanulni, lehetett általa fejlődni. Mindezt azért, hogy a megélt negatív dolgokból létrehozott pozitív üzenetből ne csak én, hanem legalább még egy ember hasznosíthasson valamit.
Sokszor találkoztam azzal a jelenséggel, hogy az emberek úgy gondolják, aki színpadon áll, annak tökéletes az élete, kiváltságos helyzetben van. Pedig ez is csak egy szakma, és mi is éppen ugyanazokon a dolgokon megyünk keresztül, mint bárki más. Mindannyian küzdünk valamivel, és ezzel a küzdelemmel vesződhetünk külön-külön is titokban, szégyenben és tabukkal övezve, de akár megbirkózhatunk velük együtt is. Kimondhatjuk, hogy nekem is van problémám, meg neked is, gyere, beszélgessünk! És akkor már nem érezzük magunkat egyedül azzal a bizonyos küzdelemmel, amin így is, úgy is át kell esnünk.
A mentális egészség mellett a családon belüli erőszakról is beszélsz, nemrég pedig a zenekaroddal arra biztattátok a közönséget, hogy pár másodperces videóban mutassák be, milyen a minimálbéres élet, milyen hónapról hónapra élni. Szerinted van felelősségük a társadalmi érzékenyítésben a zenészeknek, előadóművészeknek?
– Szerintem bármit is csinál egy ember, függetlenül attól, hogy az művészet vagy nem, előbb-utóbb jön a késztetés, hogy egy kicsit többet adjon annál, mint hogy szórakoztat, kiszolgál. Fölmerül a kérdés, hogyan is reflektáljunk mindarra, ami körülöttünk zajlik. Úgy gondolom, nagyon fontos kivenni a részünket ebből, de hogy hogyan és milyen témában, az már mindenkinek a saját döntése kell hogy legyen. Van, aki csak a szerelemről szeret beszélni, más meg be mer vállalni ennél mélyebb témákat, komolyabb ügyeket. Ilyen például a minimálbér problémája, ilyenek azok a mentális problémák és zavarok, amelyek akár több generáción át is megkeserítik a családok életét. Számomra mindez fontos, de úgy gondolom, mindenkinek a saját döntése, hogy miről beszél nyilvánosan. Ehhez bátorság kell, ami nekem se volt meg mindig. Amikor már megvívtuk a saját harcunkat, akkor szembenézhetünk azzal, hogy mit fognak szólni a többiek. Akkor lehet erre az útra rálépni, amikor már elfogadtuk, hogy valószínűleg lesznek, akik negatívan vélekednek rólunk.
Te milyen véleményeket kaptál a nyilvános megszólalásaidért?
– Hihetetlen reakciókat váltott ki a fellépésem az X-Faktorban, sőt már a podcast megjelenése is. Amikor az ember kiáll egy ilyen témával, akkor azért nagy benne a félelem, hogy milyen pletykák fognak elindulni. Hogy történt, mi történt, kivel történt...? Erre nagyon kíváncsiak, és az online térben az emberek sokszor nagyon rosszindulatúak. Nagyon jellemző az áldozathibáztatás is: miért nem ment el, miért nem hagyta ott, miért nem jelentette a rendőröknek? Valójában ezek a sztorik ennél sokkal árnyaltabbak. Az én szereplésemnek sem csak pozitív hatása volt. Sajnos még azokban a körökben sem igazán értették, hogy mi az a családon belüli erőszak, amelyekben ismerték és szerették a családomat. A családon belüli erőszak általában a négy fal között történik, és nagyon sok esetben a környezet nem is tudja elképzelni az érintettekről, hogy milyen mentális küzdelmen mennek keresztül. A legszörnyűbb, hogy az emberek szeretnek ítélkezni. Nem kérdeznek utána, nem hallgatják meg a podcastot, nem járnak utána, hogy miért is álltam ki ezzel a történettel, és miért tartom ezt fontosnak, pedig már nagyon sokszor elmondtam. De annak a rengeteg üzenetnek és köszönetnek az erejét, amit nőktől, férfiaktól, gyerekektől, köztük intézetben felnőtt gyerekektől kaptam, ezek a negatív és rosszindulatú kommentek nem képesek elsöpörni. Én a némák hangja szerettem volna lenni ezzel a kiállással. Ez nem csak egy szépen hangzó szlogen, hiszen a családon belüli erőszak áldozatai valóban nehezen beszélnek erről, még a saját családtagjaik előtt is. Talán ennek az egésznek a legfontosabb üzenete az, hogy elindulhat egy párbeszéd a társadalomban, az emberek között, Vajdaságban arról, hogy ez egy létező probléma. Nem az a fontos, hogy ez mennyiben az én problémám, és hogy az én családomban hogy s mint történt, hanem hogy egyáltalán szétnéztünk-e már a saját utcánkban, a saját családunkban, a saját rokonaink között, a környezetünkben. A bántalmazás nemcsak családon belül történik meg, hanem a munkahelyen, a baráti körökben, az iskolákban, tehát körbevesz minket, mi pedig szeretjük elfordítani a fejünket. És éppen a fej elfordítása ellen szerettem volna hangot emelni. Ha már egyetlen áldozat elmondja akár egyetlen embernek, hogy milyen helyzetben van, az már siker. Sok nekem írt üzenet úgy fejeződik be, hogy „ezt még senkinek nem mondtam el”. Ez nagyon szívbemarkoló.
Hogyan segíthetünk, ha valaki hozzánk fordul, vagy észrevesszük rajta a bántalmazás jeleit?
– Fontos ismerni azt a statisztikai tényt, hogy az áldozatok átlagosan hatszor mennek vissza a bántalmazójukhoz, aminek pszichológiai okai vannak. Ha valaki egy bántalmazó kapcsolatból próbál kilépni, akkor ne fordítsunk neki hátat, amikor visszamegy a bántalmazójához. Ne mondjuk, hogy hát mi megpróbáltunk segíteni, te visszamentél, akkor vessél magadra. Próbáljuk meg elfogadni, hogy ebből az ördögi körből nagyon nehéz kilépni, és ne fordítsunk hátat azoknak, akik még nem állnak készen erre. Egyszer majd eljön a pillanat, amikor szükség lesz arra, hogy ott álljunk mellette, addig pedig sajnos végig kell néznünk, ahogy újra és újra sírva jön hozzánk, azt mondja, nem bírja tovább, de mégis visszamegy. Ha tudja, hogy ránk számíthat, akkor nem marad egyedül, és lesz kihez mennie, amikor készen áll rá.
A te életedben hol találkozik a mentális egészség a zenével?
– Mára már teljesen tünetmentes vagyok, de komplex poszttraumás stressz szindrómával élem a hétköznapjaimat. A tünetmentességet egy hosszú terápiás folyamat előzte meg, és ekkor jöttem rá arra, hogy a zenét a terápiám részévé tehetem. Sőt, nemcsak a zenét, hanem a képzőművészetet is, mert ugyan nem vagyok jó festő, de szeretem kifejezni magam a képzőművészet által is. Erre már anyukám is rájött még kiskoromban, hogy nem tud velem kommunikálni arról, mi zajlik a lelkemben, de hogyha ad kartont és festéket, akkor kifejezem mindazt, ami bennem van. Tehát mindig része volt az életemnek, hogy valamilyen művészeti formában mondom ki azt, amit szavakkal nem lehet. Számomra terápiás folyamat maga a zene is, és az is, hogy általa olyan dolgokat közlök az emberekkel, amit szavakkal nehezebb lenne kifejezni.
A zenekarunkban nagyon sokféle zenei stílus találkozik. Például a lemez vége egy nu-metálos dal, miközben az elején meg van egy nagyon lírai popdal, és van rajta balkáni ihletésű ska meg egy nagyon szép, reggea-s dal a gyászfeldolgozásról. Maga a zenei kifejezésmód attól függően változik, hogy mi az üzenet. Például tudom, hogy a gyászfeldolgozást metálban is el lehet mondani, de az én kifejezésemben más típusú dal születik. Nemcsak a dalszövegben, hanem a dallamokban, a hangszerelésben is változó, hogy mivel fejezek ki bizonyos érzéseket.
Bár az elmúlt évtizedekben folyamatosan a figyelem középpontjában voltál, szerepléseddel az X-Faktorban a rád irányuló figyelem megsokszorozódott. Ez hogyan érint?
– Nem teljesen dolgoztam még föl. Vannak napok, amikor arra gondolok, hogy ez az egész meg sem történt. Erre a produkcióra egyébként évek óta készültem, csak eddig nem álltam készen lelkileg. Mindvégig tudtam, hogy egyszer majd szeretnék kiállni ezzel a dallal ország-világ elé, nem csak a saját közönségünk elé. Sokáig gondolkodtam, hogy milyen formában kerüljön sor erre a kiállásra. Végül előző nap találtam ki, hogy fürdőköpenyben és törülközővel a fejemen lépek színpadra, ami tovább fokozta a dal nézőkre gyakorolt hatását. Így nem egy raszta, színes ruhába öltözött lányt láttak, és nem tudtak ítélkezni, hanem arra figyeltek, amit a dallal mondani akartam. Nem a Sóti Julit látták, hanem egy nőt a fürdőszobában, ami egy rendkívül intim helyszín. Reménykedtem benne, hogy nem siklik el a dal fölött a közönség, de ekkora hatásra, 3,2 milliós megtekintésre nem számítottam. Ez megmutatja a probléma nagyságát. Örülök a sikernek, de ez nem rólam szól. Ez az üzenetről szól, továbbá arról, hogy szerettem volna, ha a média három percig ezzel a témával foglalkozik.
November 7-én Budapesten léptek föl, de ez nemcsak koncert lesz, hanem a nők elleni erőszakra is felhívjátok a figyelmet.
– Ez az esemény számomra nagyon sokat jelent. A koncert előtt lesz egy Angyal Fórum, amely keretében civil szervezetekkel és olyan nőkkel lehet találkozni, akik túlélték a bántalmazást, és akik nyíltan merték vállalni a saját küzdelmüket. Nekem velük dolgozni és ezt az ügyet szolgálni mellettük a legnagyobb győzelem, amit kaphattam az X-Faktortól. Az Angyal Fórumon ezek a szervezetek nemcsak elmondják, hogy hogyan tudnak segíteni, hanem pszichológiai, jogi segítséget nyújtanak azoknak, akik odamennek és mernek kérdezni. Megmutatják, hogyan tudnak segíteni, akár anonim telefonhíváson keresztül, akár fizikailag odamenni és segíteni a családoknak, akár jogi úton. Ez egy jótékonysági esemény, adományt lehet adni, kerekasztal-beszélgetések lesznek, és túlélőktől hallgathatjuk meg, hogy min mentek keresztül, hogyan védhetjük meg a gyerekeinket, hogyan segíthetünk másoknak, hogyan beszélhetünk a témáról áldozathibáztatás nélkül, vagy hogyan is álljunk hozzá ehhez az egészhez, mondjuk, férfiként. Fontos megemlíteni, hogy az esemény társszervezője mellettünk a Billog Burger Bar. Ők az elsők Magyarországon, akiknél szerepel az itallapon az Angel Shot, vagyis az angyalkoktél. Ha ezt rendeled, akkor nem koktélt kapsz, hanem azonnal segítséget nyújtanak, és kimentenek a bántalmazó közegből. Erre már többször is volt precedens. Az Angel Shot az Európai Unióban már sok helyen ott van, fesztiválokon, eseményeken, rendezvényközpontokban, és ezt is szeretnénk tovább népszerűsíteni. A novemberi rendezvényen ott lesz az a rendszergazda is, aki lehetővé tette, hogy egy kattintással bárki az itallapjára tűzze ezt az angyalkoktélt. Csak hát ez nemcsak egy koktél, hanem nagy felelősség is, de szerencsére a szervezetek szívesen edukálják azokat, akik szeretnének ebben részt venni.
Vajdaságban hol találkozhatunk veletek legközelebb?
– Legközelebb Zentán, a Mojo Clubban találkozhat velünk a vajdasági közönség január 3-án. Ez egy szilveszteri after party keretében fog megvalósulni, ekkor szeretnénk színpadra vinni egy kicsit a lírai és egy kicsit a szórakoztató formánkat is. Most már készülünk a Sin Seekas színházi verziójával is, amit egy kerekasztal-beszélgetéssel kötnénk össze. Ezt majd jövőre indítjuk el igazán. Itt az elképzelés szerint egy helyi szakemberrel, például pszichológussal, coachcsal vagy mentálhigiénés segítővel beszélgetnék, lehetne kérdéseket is feltenni, majd a beszélgetés szépen lassan átfolyik egy színházi Sin Seekas-koncertbe, amelyen a zenekar egy líraibb, művészibb formáját ismerheti meg a közönség.
Nyitókép: A dal mögött mindig ott van egy egész történet. (Fotó: Gergely Árpád)
