A vajdasági közönség régen várt kívánsága teljesült azzal, hogy a Nyárhangoló fesztivál keretében színpadra lépett Palicson a Magna Cum Laude zenekar. A magyar funk-rock együttes 1999 nyarán alakult meg egy gyulai zenét kedvelő baráti társaságból. Első lemezüket 2003-ban jelentették meg Hangolj át címmel. Innentől kezdve nem volt megállás. Dalaik megnyerték a közönség szívét. Koncertturnék sorozata következett. Az elmúlt 26 évben számos lemezt és slágert tudhatnak a magukénak. Frontemberük, Mező Misi nyilatkozott lapunknak.
Már több mint 26 éve vagytok a pályán. Hogyan tekintesz vissza a kezdetekre?
– Tudni kell, hogy a Magna Cum Laude zenekar előtt volt egy másik együttes is, amelyben Szabó Tibi gitáros-zeneszerző és Kara Misa dalszövegíró voltak zenekari tagok. Ez a formáció akkoriban valamiért nem működött. Ők ketten eldöntötték, hogy más típusú zenét szeretnének játszani. Ehhez kerestek énekeseket. Szerencsés helyzet alakult ki. Egymástól függetlenül Misa és Tibi is rám gondolt. Amikor bementem a próbaterembe, akkor összenéztek egymással. Mindketten azt mondták, hogy: „én rá gondoltam”. Később, amikor erről kérdeztem őket, azt mondták, elvarázsolódtak attól, ahogy elénekeltem akkor azt a dalt. Azóta eltelt 26 év, mi pedig még mindig együtt vagyunk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy teljesen más zeneiségből jövünk mindannyian. Hárman vagyunk alapítótagok, később csatlakozott Török Máté dobos és Lesták Marci billentyűs. Tehát teljesen más zenét preferálnak a tagok. Van, aki a metálzenét szereti, és van, aki a bluest. Mindenevő a társaság. Talán azért is van az, hogy ez a színes zeneiség olykor-olykor a dalokban előjön.
A ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején mennyire volt nehéz bejutni a zenei piacra? Mennyire számított újnak az, amit csináltatok?
– Abban az időben nagyon nehéz volt betörni a zenei piacra. Az volt a playback, a fiúcsapatok, Lagzi Lajcsi időszaka. A Dáridó-vonal hódított igazán. Az, hogy valaki élő zenét, ráadásul minőségi zenét játsszon vidékről, az gyakorlatilag esélytelen volt. De bennünket ez nem érdekelt. Egy dolog foglalkoztatott. Hittünk abban, hogy amit csinálunk, annak van létjogosultsága. Ez egy fontos dolog volt. Ha el tud jutni az emberekhez, akkor biztos, hogy tetszeni fog nekik.
Felgyorsult a világ az utóbbi években, megváltozott a zenei színtér. Mennyire igyekeztek ezzel lépést tartani, vagy ragaszkodtok a saját hangotokhoz?
– Mindent az idő dönt el. Igazából soha nem is akartunk idomulni és alkalmazkodni a különböző trendekhez. Ezután sem fogunk. Úgy gondolom, hogy ilyen emberek, zenészek vagyunk, ilyen dalokat írunk. Ha ezzel valaki tud kapcsolódni, akkor az jó. Ha nem tud, mi akkor is zenélünk. Csupán azért, mert mondjuk a hiphop lett az uralkodó trendi muzsika Magyarországon, én azért nem kezdek el hiphopolni. Nem értek hozzá. Tehát ez nem a sajátom.
Szerinted mennyire változott meg a zenei piac? Az új előadóknak nehéz bejutni?
– Sok, már több éve a zeneiparban lévő zenész szerint értéktelen az, amit az új generáció közvetít. Gyakran hallani, hogy majd x év múlva mit fognak csinálni. Egész egyszerűen azonban egy dolgot kell tudomásul venniük a régi zenészeknek. Ezek a fiatalok teljesen más világban élnek. Teljesen máshogy szocializálódnak. Teljesen más a nyelvezetük, teljesen más a szokásuk, a kultúrájuk. Ezek az emberek nem az én generációmhoz akarnak szólni, és nem nekem akarnak üzenni, hanem a saját korosztályuknak, saját nyelvezeten. Ezt meg kell érteni. Úgy gondolom, hogy ebben a fiatal generációban is rengeteg tehetséges előadó van. Ennek nagyon tudok örülni. Nagyon szeretem az új generációban azokat a tehetségeket, akik önazonosak, akik szembe mennek a trendekkel, akik nem akarnak megfelelni. Akik úgy léteznek, úgy alkotnak, úgy közölnek, ahogy azt kedvük tartja. Ezt szeretem.
Te vagy a zenekar énekes-gitárosa. Sokszor tapasztalni azt, hogy egy zenekaron belül az énekes írja a szövegeket. Nálatok ez másként alakult. Soha nem próbálkoztál a szövegírással?
– Tisztában vagyok azzal, hogy olyan szókinccsel és olyan vénával nem áldott meg a teremtő, mint mondjuk Kara Misát. Csupán hiúsági kérdésből nem fogok szöveget írni, azért, hogy egy középszerű szöveget énekeljek el. Úgyhogy ebben Kara Misa a professzionális, szerintem Magyarország egyik legjobb szövegírója. Nagyon szeretem azt a fajta látásmódot, nyelvezetet, ahogy ő írja a Magna Cum Laude szövegeit.
Olyan dalok kötődnek a zenekarhoz, mint a Színezd újra, a Vidéki Sanzon vagy a Pálinka dal. Ez utóbbi egyfajta fesztiválhimnusszá vált az évek alatt. A jó hangulatú közönség magáénak érzi, és szívesen énekli a sorait. Mi ennek a dalnak a története, hogyan jutott el hozzátok?
– Ez a dal Buza Sándor barátunk felkérésére készült. Ő volt az, aki a dal szövegével pályázott egy pálinkafesztiválon. Sajnos nem nyerte meg a pályázatot, de a szöveget nem akarta kukába dobni, ezért felkért bennünket, hogy írjunk egy dalt hozzá. Mikor elkezdtük játszani a Pálinka dalt, akkor szembesültünk azzal, hogy nagyon sok magyar ember tud hozzá csatlakozni. Az italozás és a bulizás hevében az emberekben olyan ajtókat nyit meg, amikkel tudnak azonosulni. De ugyanezt elmondhatjuk a Vidéki sanzon dalunkról is, amellyel szintén nagyon sokan tudnak azonosulni.
A vajdasági közönség szeretettel fogadott benneteket. Mennyire szívesen jöttetek ide?
– Ez a harmadik alkalom, hogy itt koncertezünk. Ez elég kis szám. Nekem nagy szívfájdalmam volt ez. Mindig szívesen megyünk a határon túlra, legyen szó Vajdaságról, Felvidékről, Erdélyről. Valahogy más lelkülettel fogadnak bennünket az emberek. Most Felvidék hív bennünket előszeretettel, aztán reméljük, hogy a jövőben itt, Vajdaságban is többet játszunk.
Nyitókép: Gál Hermina felvétele
