2024. május 8., szerda
OLVASNIVALÓ

Filmhullás őszutón

Novemberi filmbemutatók

Míg az előző hónap főleg az európai és a művészfilmekről szólt, addig az esztendő, sorrendben 11. hónapjában a filmek nézése alatt kizárólag szórakozni és kikapcsolódni óhajtó nézők is találhatnak maguknak megfelelő alkotásokat.

November 3-án mégis egy másképpen izgalmasnak tűnő filmre válthatunk jegyet. A dán Semmi (Intet), Janne Teller azonos című nemzetközi bestsellerének filmfeldolgozása. A hatalmas vitát kiváltó regényt előbb betiltották Dániában, majd egyenesen kötelező olvasmánnyá tették az iskolákban. Sokan a XXI. századi A Legyek Urának tartják a művet, amely a mai fiatalok pszichéjébe enged betekintést, roppant fajsúlyos társadalmi kérdéseket és problémákat vet fel, s többek között azt a kérdést teszi fel, hogy mi az élet értelme.

Ugyanezen a napon kezdik el vetíteni Magyar Attila rendezésében a Szimpla manus című filmvígjátékot. A film főhősei Steve és Adél, kedves, szeretetreméltó, gazdag házaspár. Élik a saját kis világukat. A sors közbeszól: az újonnan vásárolt csodaautójuk útközben megáll, kénytelenek egy kihalt parkolóban várakozni, eközben találkoznak azzal a világgal, amit eddig kizártak az életükből: kétkezi munkásokkal, elszegényedett értelmiségiekkel, romákkal, a társadalom olyan rétegjeivel, melynek létezéséről addig nem tudtak. A film főbb szerepeit Bartha AndrásBalázs AndreaBaranyi ZoltánSütő András és Györgyi Anna alakítják.

November 10-én kezdik el vetíteni a mozik a Fekete Párduc 2 – Vakanda, légy áldott! (Wakanda Forever) című, a Marvel multiverzumban játszódó filmet. A nagy sikerű és Oscar-díjra jelölt Fekete Párduc folytatásában Ramonda királynő, Shuri, M’Baku, Okoye és a Dora Milaje azért küzdenek, hogy megvédjék országukat a világhatalmak beavatkozásától T’Challa király halálát követően.

Úgyszintén ezen a napon kerül a magyarországi mozikba Tősér Ádám és Babos Tamás Béke – A nemzetek felett című történelmi filmje, amely az I. világháborút követően, Trianonban, a magyar delegációnak egy arányos és tisztességes szerződés megkötéséért folyó küzdelmét mutatja be, miközben magyar és francia történészek segítségével feltárja azokat az akkori belpolitikai és külpolitikai okokat és körülményeket, amelyek Magyarország ezeréves történelmének legkatasztrofálisabb veszteségéhez vezettek. A film főbb szerepeit Barbinek PéterZöld CsabaJakab CsabaTóth András és Schlanger András alakítják.

Gyermekkorunk indián hősének, Winnetounak a gyermekkorába kalauzol el A kis Winnetou (Der junge Häuptling Winnetou) című német film. Bár a tizenkét éves Winnetou már igazi nagy harcosnak tartja magát, apja, Incsu Csunna még úgy érzi, bőven van még mit tanulnia fiának. Amikor rejtélyes okokból nem érkezik meg szokásos útvonalán a bivaly csorda, melyet annyira várt a törzs, a fiatal apacs úgy gondolja, eljött az ideje, hogy bebizonyítsa apjának rátermettségét.

November 17-én kerül a mozikba Maria SchraderAzt mondta (She Said) című filmdrámát, amely azt tárja elénk, hogy Megan Twohey és Jodi Kantor, a Times két riportere együtt robbantották ki egy generáció legfontosabb sztoriját – azt a sztorit, amely segített beindítani a #MeToo mozgalmat, és megtörte az több évtizedes csendet, amely a hollywoodi szexuális zaklatásokat övezte, és amely örökre megváltoztatta az amerikai kultúrát.

A hónap ezen a hétvégéjén sem maradunk magyar film bemutatása nélkül. Ezúttal kettőre is jegyet válthatunk. Az egyik Szilágyi Fanni első, Veszélyes lehet a fagyi című nagyjátékfilmjét tekinthetjük meg, amelynek a főhősei Adél és Éva (Stork Natasa) különböző körülmények közepette élnek, és ebből eredően különböző nézőpontból látják egymás életét, mindkettőjüknek a másik élete tűnik könnyebbnek és jobbnak. Ebbe a konfliktusokkal terhelt kapcsolatba Ákos (Patkós Márton) színrelépése hoz váratlan fordulatot. Elsőre úgy tűnik, hogy a férfi mélyíti a távolságot az ikrek között, azonban éppen az ő hatására kezdenek el újra egymásra figyelni.

Ezzel szemben Ljasuk Dimitry Jóreménység sziget című dokumentumfilmje valós eseményeken alapuló inspiráló történet a magány erejéről, a kitartásról, az álmokról, a természetbe való elvonulásról, apa-fiú kapcsolatáról és az elengedésről. A film által bemutatott fiatalember a világjárvány idején úgy dönt, hogy önkéntes karanténba vonul egy apró lakatlan szigetre a Tisza-tavon. A kalandnak tűnő kezdet után azonban hamar próbára teszi a magány, ami rávilágítja gyengeségeire és félelmeire. A csodálatos természet, a Tisza gyógyító ereje, a nomád élet és apja régi tanításai szépen lassan megváltoztatják az értékrendjét.