2024. május 18., szombat

Jó csapat kovácsolódott össze

Martin Gábor, a válogatott edzője további kvótát, kvótákat vár a női szakágtól

Van egy kvóta kötöttfogásban, egy szabadfogásban, és immár van olimpiai résztvevő magyar női birkózásban is. Ezt óriási eredménynek tartom, de így csengett le Budapesten is?
– Abszolút igen. Óriási siker ez Berninek, a szakágnak és a magyar birkózásnak, illetve biztosította azt a folytonosságot, amit még 2008-ban Sastin Marianna kezdett meg.

Baku utáni nyilatkozataidban viszont egy kis csalódottságot is éreztem. Nyilván elsősorban az Eb-érmes Orsós Sztálvira kibukása miatt, de talán akár három kvótában is reménykedhettél Bakuban.
– Nem is tudom, talán nagyképűség lenne azt állítani, hogy három kvótát is reméltem. Tény azonban, hogy Berni mellett Orsósnak is olyan sorsolása volt, amivel élni kell, ezért nem vagyok maradéktalanul elégedett.

Ismerjük Berni kétéves kálváriáját. Mennyire elégtétel ez a számodra, hogy pont ő jutott ki Párizsba?
– Kislánykora óta ismerem, 10 éves kora óta én foglalkoztam vele, de a csapat többi tagjáról is úgy tartom, hogy egy kicsit az én lányaim is, így ugyanúgy tudok örülni mindenki sikerének. Nagyon jó, összetartó csapat kovácsolódott össze, és ahogyan korábban is nyilatkoztam, bízok abban, hogy e gárdában nemcsak kvóta, hanem kvóták vannak, amelyek meg is lesznek a következő versenyeken.

Itt nyilván Isztambulra, az újabb kvalifikációs versenyre gondolsz. Nagyjából 20 nap van még hátra, kell-e valamin változtatni, hogy az említett még egy vagy két kvóta meglegyen?
– Világkvalifikációról van szó, s úgy gondolom, egy árnyalattal könnyebb lesz, mint az európai. Mivel azonban ázsiai versenyzők is várnak még a kvótára, itt is bizonyosan egy, de lehet, hogy két bravúrra is szükség lesz. Ezt tudatosítani kell a fejekben, mert a plusz mentális erőre szükség lesz. Az edzésprogramon nem szeretnék változtatni. A birkózás globális lett egyébként, már például Új-Zélandról és Guamból is jutottak ki olimpiára versenyzők, sőt a szétszéledt kubai edzők révén rettenetesen megerősödött a dél-amerikai mezőny is. Ecuadornak például már három kvótája van.

Japánt nem említettük, nyilván azért nem, mert ők nagyjából a világbajnokságon kiharcolták már az olimpiai szereplést. Berni súlycsoportjában, a 76 kg-ban azonban nem feltétlenül a japán hegemónia érvényes az utóbbi években.
– Berni esetében ez talán jó, bár a tavalyi vb-t pont egy japán kislány nyerte meg. Visszamenőleg japán versenyző csak a kétezres évek elején nyert vb-t 76 kilóban, de ez egy nagyon fiatal, de igen kellemetlen ellenfél. Még nem tudni pontosan, hogy az olimpián négyes vagy nyolcas kiemelés lesz, de addig lesz ez a budapesti rangsorverseny, ahol lehet pontokat gyűjteni, s ezután kell majd számolgatni. Jó sorsolás kellene, olyan, amivel tudunk majd élni. Tudjuk, ki kicsoda, fel lehet készülni mindenkiből, Bernivel már tisztáztuk, hogy megyünk neki ennek a mintegy 90 napnak az olimpiáig, mikor keményítünk, mikor pihenünk egy kicsit.

Berni esetében melyik ranglistahellyel lennél elégedett?
– Nem is tudom, hiszen a ranglista nagyon vegyes. Ha az első nyolcban benne lesz, elégedett lehetek.