Akár komoly pénzt is teszek arra, hogy olvasóink nagy része nem hallott még Kisapostagról. Csinos kis falu az Dunaújváros mellett, de hogy a csizma hogy kerül az asztalra, vagyis mi köze ennek a településnek a vízilabdához, hát egyszerű: az ottani polgármester, Nagy Attila kedvenc sportágáról van szó, s ha lehet így fogalmazni, az ő unszolására indult be hosszú évek után ismét a felnőtt férfi vízilabda Dunaújvárosban.
Nagy Attila, Kisapostag polgármestere, a vízilabda nagy szerelmese (Fotó: Kállai Félix felvétele)
A zentai veteráncsapat december derekán járt Dunaújvárosban a szeniorok hagyományos találkozóján, a „harmadik félidőre”, esetünkben az „ötödik negyedre” pedig pont Kisapostagon került sor, ahol a polgármester finom pálinkával és a pörkölt csábító illatában várt ránk a polgármesteri hivatal alatti közösségi terem előtt, s bár házigazda teendőit egy pillanatra sem felejtette el, szakított időt ránk is, elmesélte a fiúcsapat történetét.
Hogy a csudába jutott eszébe valakinek, hogy Dunaújvárosban, a női vízilabda fellegvárában férficsapatot csináljon?
– A gyermekeim az úszóklubban eldöntötték, hogy ők bizony vízilabdával szeretnének foglalkozni. Két fiam van, 20-21 évesek, 2017-ben a székesfehérvári klubban kezdtek el edzeni, és ott egészen szép eredményeket értek el, de mi azt szerettük volna, hogy a mi környékünkön is legyen lehetőség. Összejött egy megbeszélés, amelyben Mihók Attila, a dunaújvárosi póló vezetője felkért, hogy Dunaújvárosban férfi vízilabdával kezdjünk el foglalkozni. Tudta ő is, hogy a póló a szívem csücske, s valóban, ez a nagy szerelmem, járom a világeseményeket, amint van rá lehetőségem, így például már a 2016-os belgrádi döntőn is ott voltam, azóta meg szinte minden világversenyen. Így aztán elfogadtam Attila felkérését, hogy Dunaújvárosban is legyen felnőttférfi-csapat. Innen indult az egész.
Tündérmesének tűnik, bár mindenki tudja, hogy azért vannak bökkenők is bőven. Ki fogja mindezt pénzelni? Hogy fog működni? Milyen ligában? Milyen játékosokkal? Számos kérdés felmerül útközben, aztán te mint sportigazgató hogyan tudtál mindent megoldani?
– Szerencsére találtunk egy olyan támogatót, a Dunavia Kft.-t, amely szintén szívügyének tartja, hogy legyen eredményes vízilabda Dunaújvárosban. Felkarolták a férfi szakágat, s kapunk annyi támogatást, hogy a bajnokságban zökkenőmentesen részt vehessünk.
Kisapostag független polgármestere vagy. A „projektum” azért sikerült, mert politikus vagy, vagy azért, mert ügyes?
– A fontos értékeket tartom szem előtt, és sokan látják ezt így. A magyar, sőt a nemzetközi sportban is vannak olyan csapatok, amelyek a munkájukkal, az ügyességükkel tűnnek ki, s úgy látom, a dunaújvárosi vízilabda is olyan eredménnyel rendelkezik, amelyek az igazi értékekkel vívtak ki nemzetközi hírnevet.
Hogy működik ez? Úgy, hogy van egy „nagy” Dunaújváros, amely sorra hozta, hozza a női bajnoki címeket, a nemzetközi sikereket, és vagytok ti?
– A férficsapat szerves része a Dunaújvárosnak, és úgy érzem, hogy a klub és a szurkolók részéről is megvan a kellő támogatás. Nekünk az alapoktól kellett kezdeni az építkezést, habár régebben is volt férficsapat, utánpótlást pedig folyamatosan neveltek. Ezzel a csapattal az a tervünk, hogy öt-hat éven belül magasabb szinten is elismerjék a munkát. Most amatőrök vagyunk, a póló mellett mindenki dolgozik. Az ob 2.-ben vagyunk, ez a harmadik szint Magyarországon, de szerintem itt is vannak olyan csapatok, amelyek mindenhol megállnák a helyüket.
A Dunaújváros férfi csapata a zentai légiósokkal, a felső sorban balról az ötödik Tóth László, az alsó sorban balról Locki János, középen Boros Norbert
Összehoztál egy jó kis fiatal nemzedéket, amelyben vannak légiósok, s örömmel konstatálhatjuk, hogy zentaiak is. Milyen kapcsolatod van Zentával?
– Nagyszerű! Tíz évvel ezelőtt jártam először Zentán, s olyan pozitív benyomások értek ott, hogy még a mai nap is érzem a hatását. Zenta egy olyan kivételes helye Európának, ahol sportcsillagok nőttek, nőnek ki, ha csak a birkózást, a teniszt, az úszást, de a vízilabdát is nézzük. Olyan pozitív érzése van az embernek, ha oda látogat, arra ösztönöz, hogy folytatni kell a munkát. Azt a hangulatot, azokat az embereket, akik ott a közösségért tesznek, nem lehet leírni.
Nyilván tudjátok a helyeteket a Dunaújvárosban. Mik lehetnek az ambíciók?
– Reményeim szerint ez a csapat a II. ligában is meg tudja állni a helyét. Erre az ad okot, hogy az utánpótlásból sikerült kihozni számos tehetséget, a zentaiak is jól játszanak, s jó eredményeket értünk el. A magasabb szintre számításaink szerint még mintegy öt év kell, és remélem, a helyiek is felismerték, felismerik ezt, hiszen eddig is telt ház előtt játszottunk itthon.
Zentának néhány éven belül százéves regisztrált sportmúltja lesz vízilabdában és úszásban. Csakhogy pici hely az, aztán a legjobbakat mindig elvitték a nagyobb csapatok. Mit gondolsz, polgármesterként biztosítani tudod majd azokat a feltételeket, hogy a ti legjobbjaitok otthon maradjanak?
– Meggátolni ezt a folyamatot nem lehet, a fejlődésnek nincs ilyen határa. Bizonyítja ezt, hogy az egyik fiam tavaly még nálunk játszott, most meg már magasabb osztályban. Ez a folyamat például jó az utánpótlásnak, mert ha jól dolgozunk, a magasabb osztályban is meg tudják mutatni magukat. Lehet előttük egy pozitív jövőkép, miért érdemes dolgozni.
Az ember tehát belenyugszik, hogy a klubja nevelőklub. Te is belenyugszol majd ebbe?
– Dunaújvárosban a női vízilabdának van nagy tradíciója, tudomásom szerint az európai klubvízilabda tekintetében a harmadik helyen áll. A fiúvízilabda tekintetében Budapest mellett nagyon nehéz megmaradni, mert a kétmilliós fővárosban olyan merítési lehetőség van, ami nekünk nincs, bár csak a vízi sportok tekintetében nálunk mintegy 900 utánpótláskorú gyerek edz. Remélem, ők továbbviszik a dunaújvárosi vízilabda hírnevét, még akkor is, ha ugyan Magyarországon nagyon felkarolt sportág ez, de a fiatalok sok esetben nem kapnak adekvát, megérdemelt támogatást.
Nyitókép: A dunaújvárosi és a zentai veteránok közös fotója (Fotó: Laták István felvétele)
