„Legyen az én szavam tiszta, attól kezdve, hogy kibuggyan lelkem rejtett, saját magam számára is ismeretlen részéből, egészen addig, amíg beletorkollik annak a valakinek az enyémmel egyívású lelkébe, aki meg akarja majd hallgatni és be akarja fogadni.”
(Ivo Andrić)
Hiánypótló kötet a Forum Könyvkiadónál nemrég megjelent összefoglaló, retrospektív bibliográfia, melyet dr. Györe Géza többéves munkájának eredményeként vehet most kézbe az olvasó, a kutató. A horvát és a szerb irodalmi művek magyar fordításainak és ezeknek az irodalmaknak a magyar irodalomra gyakorolt hatásával foglalkozó írásműveket, valamint a délszláv irodalom magyar nyelvre fordítóival kapcsolatos szövegek adatait rendezte egy kötetbe.
Dr. Györe Géza 1957-ben született Bácskossuthfalván. Könyvtárosi oklevelét az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerezte. 1979-től a topolyai Művelődési, Oktatási és Információs Központ munkatársa, majd a könyvtári egység vezetője, illetve az önállósult Topolyai Népkönyvtár igazgatója. 1992-től Magyarországon él. 2001-től a Veszprémi Egyetem Neveléstudományi Intézetének munkatársa. 2010-ben PhD-fokozatot szerzett neveléstudományból, 2012-től a Pannon Egyetem adjunktusa.
Amint a kötet bevezetőjében olvashatjuk (mely a szerző megjegyzéseit tartalmazza a bibliográfia elkészítéséről, valamint részletes útmutatót a jegyzék használatához), a volt Jugoszláviában élénk fordítói tevékenység folyt délszláv nyelvekről magyarra és fordítva. Ebben az időben még az adatok megőrzésének és terjesztésének hagyományos, azaz papíralapú formájáról beszélhetünk, manapság viszont az információs technológiák adta lehetőségek alapjában alakították át a bibliográfiai tevékenységet, ami nem mindig vált annak előnyére. A szerző bevallása szerint, amikor dr. Faragó Kornélia ötlete alapján belevágott ebbe a munkába, nem is sejtette, mire is vállalkozott, kutatása során azonban sok-sok bibliográfiakészítési, állományfeltárási, nyelvészeti, történelmi, irodalomtörténeti, kapcsolattörténeti tudással gazdagodott.
S valóban, ez a komplex, terjedelmes és alapos kutatómunkát igénylő bibliográfia mélységében és tartalmában is olyan értéket képvisel, feldolgoz és rendez jegyzékbe, amely bizonyítja ezen a régió irodalmainak egymásra tett kölcsönhatását már a 19. század előtti időszakból is. Györe Géza bibliográfiája a 1801-tól 2016-ig terjedő időszakból származó fordítások jegyzékét összesíti. A kötet a következő fejezetekből áll: I. Bibliográfiák (a témához kapcsolódó bibliográfiák, könyvjegyzékek adatait közli), II. Antológiák (a megjelent gyűjteményes kötetek adatait tartalmazza), III. Népköltészeti és folklóralkotások (a népköltészeti alkotások és más, a folklórhoz kapcsolódó, ismeretlen szerzőjű írások fordításai), IV. Egyes szerzők (a horvát és a szerb szerzők műveiről készült fordítások), V. A horvát és a szerb művek fordításáról, fordításairól (a fordítással kapcsolatos elméleti írások, valamint a horvát és a szerb irodalom jelentősebb fordítóival kapcsolatos írások), VI. A horvát és a szerb irodalom recepciójának kutatóiról (a témával foglalkozókkal kapcsolatos tételek), VII. Magyar szerzők a horvát és a szerb irodalomról ( a témában vágó írások adatai), Felhasznált irodalom (a szerző által használt nyomtatott források), és a Szerzők, fordítók, recepciókutatók mutatója.
Dr. Györe Géza szerint fontos lenne a vajdasági magyar nyelvű lapok teljes körű és mélységű feldolgozása is, amely azonban még várat magára, de ígérete szerint ezek feltárása lesz a munka folytatásának fő iránya. A szerző Mészáros Tibort, a Márai-hagyaték gondozóját idézi a bibliográfus végeláthatatlan munkája kapcsán: „Bár a bibliográfia a teljességre törekszik, de „sorsa” a befejezetlenség. Ezért csak abbahagyni lehet, befejezni nem.”
