A félelem lárvái
Csupasz testemben,
Mely nem érti a fényt.
Mindannyi univerzumunk
Kegyetlen urai,
Hangszerünk húrjai,
Kíméletesnek látszunk,
S csak játszunk és játszunk.
Ki-ki lárváinak rabja,
Tortájának habja?
Nem mehet. Félsz-öd.
Nem lehet. Félszög.
Amelyek magjai az énnek,
S a sóvár meggy-mének,
Éneke megillani látszik,
Mikor a vér üvölt
S kér süvöltő
Űr-adás szelet
Néhai kenyeret.
Kínjainkban
Süvöltőket áldozunk
Az egoizmus oltárán,
Mint kivégzőosztag elé,
Felajánljuk a tegnapot és honlapot
Holnap a herézis
Majd kitágul,
S ez nem involúció, de néha tán: jó?
Holdsarló,
Elültetett mag,
Hazugság-lidércfény
Evolúció
S uralkodó világnéz-tett.
A szellem is, s
A genetikus entitás mégis kiált,
Mint tinédzserek a legdurvább horrorfilmben
Mint legszebb emlék, csomagolt bulletin,
Álmok nélkül s megrekedten elhagyja a piát,
Lelkét a fagyos utak mentén.
Életét leheli kitárt
Havas húscafatokba.
Hamvas szilvák itthagyott
Ken-jel Hamvasi szegénység-
szégyenét hangozzák,
S belénk mar az örökös lázadás,
Ha tépi is a szűkreszabott gúnyát,
Odadobjuk, Neked,
Túlmagasztalt,
Túlértékelt,
S nagyra tartott lelelmúlás...
Ő húzza a bábcsonkokat
Csomósan kusza huzalokat
A hangsúlytalan béke
Rég nincs itt már,
Csak vár, szótlanul
A pokol tüze míg ég evilágon.
Rossz hír:, a büntető s büntetett nem egszeregy.
Mivégre sújt hűt átok és önmegtagadás,
Mivégre ád az Isten áldást és elragadtatást
A szemérmetlenül kínálkozó
Szemérmességben, vérért
Miért?
Ki ért?
Nyelvünk kusza, mint
Az első szerelemben a csók
Üres, mint zarándok
Rothadó aranya.
S bolondok kelengyéje,
Mint Istennek
Csendes-éje.
Sötétben világítva
Szűken kitágít.
