2024. április 17., szerda

Szerb költők tisztelgése Petőfi Sándor előtt

Kovács Jolánka fordításában

A költő anyja

Milyen az élet ott fenn, drágaságom?
Vannak-e ott tartományok és cölöpházak,
S vannak-e hemzsegő lódarazsak?
Kiszárad-e ott fönn a kenyér,
A tej megalszik-e?
A lekaszált fű illatos-e,
S hallod-e a kaszálók énekét, ha a tarlóról hazaindulnak?

Hogy vagy, kedvesem?
Tudom, azt mondanád, jól,
Hisz szenvedni kell, csak rosszabb ne legyen.
Szinte látlak,
Kitárod karjaid, a világ gyógyulásáért,
Tiszta mosolyod ragyog arcodon,
A vidámság cseppjei, akár szép gyöngysorok
csillantják fel alakod.

Tudod, már nem emlegetlek túl gyakran.
Nem, nem feledtelek el!
Te vagy az én begubózott fájdalomgolyóm,
Ami szüntelenül lüktet itt bennem.
Apád hozzád készülődik.
Azt mondja – ez a rendje. S hallgatunk nagyokat.
Én sem tudom, mit mondjak,
Csak a káoszt érzem s a könnyeket.

Mit szólsz, angyalom?
Bár tudnám, hogy jól vagy,
Hogy szemeid búcsút mondtak a fájdalomnak,
És aggodalom nem terheli szemhéjad,
Megkönnyebbülnék azonnal.
Ó, ha még láthatnám dús hajadat,
Szép kezeidet, azokba bújnék.
S legalább egy kicsit,
Ebben az őrült világban, megnyugodnék.

Szerző: Andrejana Dvornić

 

A lélek éneke

Minden versem, lelkem minden rezdülése,
a költőhöz képest, kit Isten teremtett,
balszerencse csak; a szív álmait hordja
testednek illata, és lényednek nyoma.

Te vagy képes engem, különleges szemmel,
csodás erővel, bármely pillanatban,
mint hajót a dokkhoz, magadhoz kötni,
s az egész univerzumot oly csodássá tenni.

S én, álmatag költő, viharos lelkemmel
veled szórom teli, szépséggel a verset,
míg te magad elé márványból építed

álmaid kikötőjét, egy csöndes helyet.
Nézd el a költőknek, verset írtak rólad,
nagyságodra méltók ők hadd lehessenek!

Szerző: Sava Ilić

 

Szerelem nélkül

Alig-alig süt itt a nap
Hideg tenger uralkodik
Magzat és a termékeny mag

Megfagytak a burok alatt

Alig-alig süt itt a nap.
A kemény szív meg se mozdul
Pedig már fagy melegíti

Ereimben megrepeszti                               

Alig-alig süt itt a nap
Feladta már, odaenged
Maga elé egy felhőcskét

Napsütés itt, nem, semmiképp.

Szerző: Jovo Čulić

 

A lélek

Én a bánatomért
tisztességesen megdolgoztam.
A jót csöndben kell
gyakorolni, úgy tudtam.

Léteznek olyan drága
emberek,
kik bármihez is nyúlnak,
beleteszik abba egy részét
a lelküknek.
S abból mindig marad, elég.

Ha téged senki nem hordoz
a lelkében...
Mintha nem is lennél, olyan ez.

 

Egyedül

Úgy tűnt, mintha
láttam volna az örök szerelmet,
teljes nagyságában.
Á, csak úgy tűnt, valóban.
Feje nem volt.

Mindent elmondtam neked,
bár hallottad volna
harsány hangodtól
az enyémet.

Másképpen öregedtünk meg,
mindketten külön-külön.
És magunkban.

Szerző: Božica Velousis


 A verseket Kovács Jolánka fordította

Nyitókép: pixabay.com