2024. április 23., kedd

Szélcsengő

A társasház három lakását már elfoglalták. Középkorú házaspárok, mindenütt két kamaszodó gyerek. Az ingatlanos szerint remek társaság, a hátsó kis kertben lehet grillezni, a srácok meg majd buliznak – s mikor ilyeneket mondott, a kincstári mosoly ráfagyott a képére. Senki nem figyelt rá, a kulcsokat akarták, meg egy kis békét, mielőtt megjönnek a teherautók, és elkezdődik a hurcolkodás. A nagyja bútor napok alatt a helyére került, aztán a lakáson belüli pakolást már mindenki a saját tempója szerint csinálta. Néha összefutottak az utcán vagy a kocsinál, olyankor köszöntek egymásnak. Szó se volt közös programról. A szélső lakás sokáig üresen állt. Olga, akit érdekeltek a lakók, 16 éves volt, és persze használta az okostelóját, de nem volt a kezéhez nőve, szívesen rajzolt. Néha kiült az ablak párkányára és vázlatokat készített. Amikor megállt egy kis teherautó meg egy taxi a kapunál, épp szellőztetett, s mélyen kihajolt, annyira lesett, hisz ő volt egyedül a házban. Reggel mindenki rohant, ahogy szokott, de neki fájt a torka, a háta is szúrt, így nem ment suliba. Épp este beszélték vacsoránál, hogy ugyan ki fog odaköltözni, pláne így télvíz idején, bár inkább tavaszias ez a február, de akkor is. – Költözni jó időben kell – zárta le apa a vitát és utána már csend volt. Náluk a csend az ötödik családtag – jegyezte meg évekkel ezelőtt egy fogalmazásban, erre Ida néni behívatta anyát. Na, akkor megtanulta, hogy óvatosan kell írni ilyen kényes témákról, hogy család, meg hogy képzelem el a jövőmet, meg mi a véleményem az iskolai oktatásról. Elfintorodott, mert szeretett olvasni, és a szókincse is sokkal bővebb volt, mint ahogy elvárták a felnőttek a tiniktől, de vigyázott, hogy azért ez ne legyen annyira nyilvánvaló. Még az kéne, hogy beszólogassanak neki! A taxiból egy törékeny, idős nő szállt ki, doboz alakú kis kalappal a fején. Két fiatal rakodó bútorokat pakolt le a járdára, egy gyönyörű íróasztalt a végére hagytak. Dél lett, mire a negyedik lakás új gazdája elfoglalta a két és félszoba összkomfortot. Ja, plusz a nagyméretű teraszt. Várt még egy kicsit, de nem jött másik autó. Úgy látszik, nem költözik vele más. Pedig reménykedett, hátha olyan család jön, akikkel beszélgetni lehet, de olyanok nem ide költöznek, erre a környékre. – Csupa jól szituált ember – ezt nyafogta Dóri néni a kisboltban, ő meg lekucorodott a hátsó polc mellé, nehogy meglássa. Múltkor is mindenképpen azt akarta, hogy nézzen át hozzájuk, Renike biztos örülne. Na fix, hogy nem, egy gimibe járnak, de összesen ennyi bennük a közös. Azt a csajszit csak a menő cuccok érdeklik, a csomaghordók egymásnak adják a kilincset. A hűtőben már csak egy fél vaj árválkodott, az öccse biztos befalta a fél rúd parizert, fejlődésben van, a vasszöget is elrágná. Kabátot terített a hátára, a zsebpénzéből még semmit nem költött, meglepi a családot egy meleg vacsorával, és dudorászva lesietett a lépcsőn. A járda melletti árokban megcsillant valami, s ahogy lehajolt, egy csodaszép bársony kis tasókát pillantott meg. Sötétkék volt, ezüst kis csattal, gyöngyökből apró pillangókkal kihímezve. Remekmű! – emelte fel, és óvatosan leporolta. Résnyire nyitotta ki, cseresznyeillatú kölni lehetett benne, megcsapta az illat. Biztos az új lakó nagy táskájából esett ki, amikor kifizette a fuvart, vagy a zsebéből, amikor a kulcsát kereste. Akárhogy is történt, most azonnal felviszi, s egyúttal be is mutatkozik, a bolt megvárja. Kopogott az ajtón, aztán a csengőt is megnyomta, olyan hangot adott ki, mintha csengettyűk verődtek volna össze. Az ajtóban ott állt egy ezüstfehér hajú, kék szemű igazi hölgy, ilyeneket régi angol filmekben szokott látni, amiket nyelvtanulás miatt szeretett nézni. Alig akart hinni a fülének, amikor nem magyarul köszönt, hanem gyönyörű kiejtéssel angolul és udvariasan beljebb hívta, majd elmosolyodott, amikor megpillantotta kezében a ridikült. Olga angoltudását összeszedve bemutatkozott, és kicsit izgatottan, de hibátlanul elmesélte, hol is lelte ezt a szépséges női táskát. A hölgy pedig elégedetten bólogatott, és bevezette a kisszobába, ahol a faragott íróasztal trónolt, előtte egy bőr karosszék, a sarokban két kerek ülőke. A képek a fal mellé támasztva várták, hogy helyükre kerüljenek, s néhány doboz egymásra pakolva ácsorgott. A teraszon két szélcsengő szinte zenélt a feltámadó szélben. Így kezdődött a mi barátságunk Mary tantival, aki attól kezdve minden délután angolul beszélt hozzám – lett könnyes Olga szeme, és tovább vezette a Londonból érkezett diákcsoportot.
Messziről mintha szélcsengők hangját hozta volna a szél.

Nyitókép: pixabay.com